Agatha Christie - Tíz kicsi néger

Születésnapi ajándékként kaptam a barátnőmtől.
Természetesen egyből neki is estem.

A történet:
10 egymás számára teljesen ismeretlen ember kap meghívást egy kicsi kopár szigetre, amely, mint neve is mutatja egy néger fejhez hasonlít.

Mint kiderül mind a tíz ember követett már el életében (Szándékosan, vagy sem???) "gondatlanságból" elkövetett gyilkosságot.
Azonban ezek mind olyan "véletlennek" voltak feltüntetve, hogy egyikük sem kapott érte valójában büntetést.

A szigetre érve azonban egy árva lelket sem találnak, csak egy üzenetet a gramofonon. Amelyen egy férfi ismerteti az ellenük felhozott vádakat.

Minden szobába fel van tüntetve a tíz kicsi négerről szóló mondóka és az ebédlőasztalon 10 kicsi négerfigura áll.

Miután sorra halnak meg az emberek a mondóka szerint, illetve a figurák is eltűnnek az asztalról, lassan ráébrednek, hogy egy őrült gyilkossal van dolguk, s mivel rajtuk kívül senki nincs a szigeten, köztük van a gyilkos.

Persze, hogy ki az egészen a végéig nem tudjuk meg, de még csak nem is lehet sejteni.

Ezért imádtam annyira ezt a könyvet!
Ez volt az első Agatha Christie könyvem, de tudom, hogy nem az utolsó.

10/10

2 megjegyzés:

Kálmán Eszter asztrológus írta...

Szerintem ezzel a legjobb kezdeni Agatha Christie-t, mert ha ez bejön, örök szerelem lesz! Én is így kezdtem, azóta min.20x kiolvastam már minden krimijét...:)

Kálmán Eszter asztrológus írta...

Szerintem ezzel a legjobb kezdeni Agatha Christie-t, mert ha ez bejön, örök szerelem lesz! Én is így kezdtem, azóta min.20x kiolvastam már minden krimijét...:)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates