Natalie Babbitt - Örök kaland

Ki ne álmodozott volna már valaha arról, hogy mit tenne, ha örökké élhetne? Eme álom köré szőtte Natalie Babitt ezt a bűbájos ifjúsági mini-regényt, amely az élet örök érvényű kérdéseire, ad egy válaszlehetőséget, és nem csak a fiataloknak. Ilyen varázslatot teremteni egy ilyen icipici regényben nagy tudomány. Csak egyvalamit bántam, de azt nagyon: hogy olyan hamar véget ért!

Winnie Foster, a tízéves kislány egy erdőszéli nagy házban éli gondtalan, a szülei által féltve őrzött, szabályozott életét. Mindaddig, amíg Winnie el nem dönti, hogy elszökik otthonról, hogy egy kis kalanddal bolondítsa unalmas mindennapjait.
De az erdőben, valami olyannak lesz a szemtanúja, amit nem kellet volna, hogy lásson, ezért a nem éppen egyszerű ( és Winnie szerint nem is biztos, hogy épeszű) család magával viszi, hogy megőrizze titkukat. Mivel a Tuck család hatalmas titkot őriz, ugyanis állításuk szerint, ittak az erdőbeli mágikus forrásból, és ezáltal nem öregszenek, vagyis örökké élnek.
Akár igaz, akár nem, a mendemondát más is hallotta, és éppen útban van, hogy leleplezze titkukat...


Egy kicsit elfogult leszek a könyvvel kapcsolatban, mert nekem nagyon-nagyon tetszett a története. Annak ellenére, hogy rengeteg negatív véleményt is olvastam, én azt mondom ezt a könyvet az ifjúságnak szánták, és tekintsünk is rá ekképpen.

Natalie Babitt regénye szerint az örök élet átok, és nem áldás, és ezt a nézetét próbálja igazolni a különböző jellemekkel. Bár a karakterek kidolgozatlanok, szinte futólag ismerjük csak meg őket, mégis mindegyikről jól tudjuk, hogy milyen "személyiségtípust" formáz. A Tuck családban a két szülő nehezen viseli az öröklétet, hiszen magányosak, folyton vándorolniuk kell, nehogy valakinek szemet szúrjon, hogy nem öregszenek, így az élet csak elfolyik mellettük és őket nem sodorja tovább. Ezzel ellentétben a fiatalok: Jesse csak élvezni akarja, mindenhová eljutni és mindent kipróbálni, Miles szerint pedig, ha már végtelen idő áll a rendelkezésünkre, akkor valami maradandót, valami fontosat kell cselekednünk. Illetve van még egy különös, kapzsi jellemünk is, aki csak a pénzt látja az örök életben. 
Ott bújik tehát a lapok között a különböző emberek, különböző véleménye az örök életről és a halálról, a körforgás miértjéről és fontosságáról, és arról, hogy néha olyan döntést kell hoznunk, amivel mindenképpen ártunk valakinek, de ez egész egyszerűen elkerülhetetlen.

Szívvel ajánlom a fiatalságnak, és olyan szülőknek akiknek fiatal gyermekeik vannak. Olvassák/olvastassák el ezt a kötetet, hiszen  a könyvben felbukkanó örök érvényű kérdések, igazán jó témát szolgáltathatnak egy-egy beszélgetéshez.

A történetről akaratlanul is Stephenie Meyer Alkonyat-a jut eszembe. Hiszen Bella is az örök életet választotta a halandóság helyett.
Észre sem vesszük, és elgondolkodtat, hogy mi miként döntenénk. S bár a könyv negatív dologként tünteti fel, mégis, ha Stephenie vámpírjait nézzük, ott elég sok alternatívát kapunk, hogy mivel is üthetjük el tenger-sok időnket. Persze, ha úgy döntünk, kérünk belőle. :-D

10/10

Európa könyvkiadó, 2013
144 oldal

     "Az életet élni kell, akár hosszú, akár rövid - mondta csöndesen - Azt kell elfogadni, ami szembejön."


Meg kell mondjam, először a fimet láttam, méghozzá a 2002-es Walt Disney-s változatot, Alexis Blendel főszereplésével. Ugyanis a könyvet kétszer is megfilmesítették, először 1981-ben, majd később a fent említett változatban. A '81-es változatot még nem néztem végig, de ami késik nem múlik!

Orhan Pamuk - Fekete könyv


Nagyon-nagyot küzdöttem a könyvvel. Bevallom nem egyszer gondolkodtam el rajta, hogy leteszem. De aztán mégsem fogott ki rajtam.
Csak-azért-is  elolvastam!

Rüya, az isztambuli ügyvéd gyönyörűséges felesége egy reggel elhagyja férjét. Nem hagy maga mögött semmilyen nyomot, hogy hová mehetett, és férje, Galip, ahelyett, hogy bejelentené felesége eltűnését, magánnyomozásba kezd. 
Isztambult járva keresi a nyomokat, míg belátja, hogy felesége nem lehet máshol, mint bátyjánál, Celalnál, a hírneves tárcaírónál, akit viszont nem éppen tiszta ügyei, és titokzatos jelleme miatt amúgy sem talál soha senki.
 Galip rátalál Celal egyik rejtekhelyére, és annyira beleéli magát a kutatásba, hogy felveszi a férfi személyazonosságát, nem is sejtve, hogy Celalnak nem csak jóakaró rajongói vannak.

Nem árultam el többet, mint ami a könyv hátulján is szerepel, de egyben azt kell mondjam, hogy mindent elmondtam. Ugyanis történetünk lényege kifullad annyiban, hogy Galip keresi Rüyát. Na de akkor miről is szólt a többi 590 oldal? - A lélek legmélyebb és legsötétebb bugyráról, Isztambul mocskosabb oldaláról, és rengeteg hátborzongató történetről.

A történet fejezetei közé, újságcikkek, Celal tárcái vannak beékelve, ettől egészen különös szerkezetet kap a könyv. Ám számomra ezek a legtöbbször se eleje, se vége elmélkedések nem igazán nyernek értelmet, vagy lehet, hogy csak én nem tudtam, (vagy akartam) mélyebbre mászni ebbe a "fekete bugyorba".
A tömérdek politikai, és történelmi utalás, és történet, engem nem, hogy beszippantott, úgy éreztem, egyenesen kirekeszt a könyvből. Nem ismerem Isztambult, nem ismerem a történelmét, és nem ismerem a kultúrát, az ottani emberek gondolkodását, de a könyv mégis úgy szólt hozzám, mintha mindezt tudnom kéne, és ettől nagyon kívülállónak éreztem magam.

Ez valóban egy "fekete könyv", amely a lélek elképzelhetetlen bugyraiba süllyeszt minket, egy rendkívül nyomasztó világba.

Én sajnálom legjobban, hogy találkozásom a könyvvel nem jól sült el, hiszen amúgy az író gyönyörűen fogalmaz, és csuda jó fantáziája van, de engem nem ejtett rabul.
Nem is tudom, most így utólag olvastam csak utána, hogy aki Orhan Pamuk-ot szeretne olvasni, semmiképp ne ezzel a könyvvel kezdje. Na most már mindegy. Lehet, hogy még megpróbálkozom vele, de nem adok neki túl sok esélyt.


10/3



Ulpius-ház 2008
590 oldal



De íme, mindennek ellenére, a rengeteg csodaszép idézet!

"Az élet tele van bajokkal, szenvedéssel, ha az egyik elmúlik, jön a másik, s mire az egyiket megszokjuk, újabb szenvedés szorítja háttérbe, s teszi egyformává mindannyiunk arcát."

"Vannak dolgok, amelyekre egyszerűen nem emlékezünk, és az is megesik, hogy arra sem emlékezünk, hogy nem emlékszünk rájuk. Az ilyeneket kell újra megtalálnunk!"

" Üres már az arcunk, nem lehet olvasni róla, mint régen; szemöldökünk; szemünk; orrunk, tekintetünk, üres arcunk nélkülöz minden értelmet."

"...szerettelek, amikor egyszer estefelé, miközben a varjak őrült károgással repkedtek, váratlanul kialudt a villany, s a benti sötétség a kinti szürkülettel, lassan helyet cserélt titokzatos és szomorú arcodon; - igen, akkor is tehetetlen fájdalommal és féltékenyen szerettelek."

"- Mert csak akkor kezdhet az ember önmagává válni, ha már nem marad mit mesélnie"

"Mert semmi sem lehet meglepőbb az életnél."

James Fenimore Cooper - Az utolsó mohikán

Vagy ezerszer láttam a filmet, de azt nem gondoltam volna, hogy ez a történet könyvben is ilyen kedves, és egyben izgalmas.

Helyszínünk a 18. századi Amerika, ahol az angolok és a franciák egymás ellen küzdenek, más-más indián törzsek segítségét, naívságát felhasználva. Munro ezredes lányait az Edward erődben egy irokéz indiánra, Magua-ra, és Duncan Heyward-ra a fiatal katonatisztre bízták, hogy kísérjék őket át a William Henry erődbe, apjukhoz.
De Magua elárulja őket, és ezzel megkezdődik az eszeveszett menekülés. Kis csapatunk az erdő sűrűjében találkozik három jó baráttal. Sólyomszem, Csingacsguk, és Unkas segítségével a lányok eljutnak apjukhoz, ám mire odaérnek az erődöt ostrom alatt tartják a franciák és mivel túlerőben vannak, fel kell adniuk. A erődért cserébe a franciák megígérik, hogy békésen távozhatnak, de szövetségeseik,az irokéz indiánok vérszomja erősebb annál, hogy csak úgy menekülni hagyják őket...


Szokás szerint ez a könyv is kicsit más, mint a film, de ez semmit nem vesz le az értékéből. Ugyanúgy izgalmas és átélhető. Engem teljesen magába szippantott az indiánok világa. Mondjuk, mindig is irigyeltem a természettel harmóniában élő embereket, akiknek az erdő az otthonuk.
Imádtam a mesélőt. Olyan volt, mintha egy idős ember mellett üldögélnék, aki a foteljában pihenve, lehunyt szemmel mesélné a történetet. Nagyon könnyed, nagyon egyszerű, nagyon frappáns és örök életű történet, amely egy oldalról sem hagyja ki az izgalmakat. Számomra nagyon nagy élmény volt.
De aki egy modern történetet szeretne olvasni, az ne ezt válassza, mert csalódni fog.
(Az egyik legjobb dolog a könyvben a Würtz Ádám alkotta rajzok! )


" Könyvek! Mi közöm a könyvekhez énnekem, aki harcos vagyok és vadász?Én egy könyvet olvasok, s az olyan egyszerű és közérthető, hogy nem kell sokat rágódni az értelmén.Ez az olvasmányom már negyven éve , s még nem untam meg.
-Mi a címe annak a kötetnek?-kérdezte David, nem is sejtve, hogy a másik mire gondol.
-Nincs címe- felelte a vadász. De nézz körül, itt fekszik előtted kinyitva. Ez a könyv a természet: sorai az erdők, a dombok, a patakok."


Móra Ferenc könyvkiadó
Fordította: Réz Ádám, 1957
Eredeti cím: The Last of the Mohicans
296 oldal

10/9

Néhány szó a filmről :

A történetet először 1936-ban filmesítették meg azonos címmel, majd 1992-ben Michael Mann rendezésével került újra feldolgozva a vászonra. A szereplők kiválasztása, nagyon jól sikerült, ráadásul, főszereplőnk Daniel Day-Lewis (Sólyomszem), olyannyira készült a szerepére, hogy állítólag a forgatás előtt hónapokig élt a vadonban, vadászott és halászott, hogy igazán átlényegüljön a karakterévé.
De had szóljak még Wes Studi (Magua) rezdületlen arcáról, ami kifejezetten olyan, mint ahogyan azt James Fenimore Cooper megálmodhatta. Lenyűgöző alakítások!
Így hát, hölgyeim és Uraim, ne feledjétek, ha a filmet megnézitek, hogy korunk egyik legjobb indiános filmjével álltok szemben.



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates