Lissa Price - A testbérlők

Szerettem volna valami jó kis fantasyt és egy kedves ismerősöm ajánlotta eme könyvet.

A történet dióhéjban:
A világon háború dúlt, ami miatt majdnem teljes generációk haltak meg. A spórabombák miatt csak a fiatalkorúak, illetve a jómódú idős emberek maradtak életben. Az elárvult gyermekek, az utcán élnek, a marsallok állandó üldözésében, akik szörnyű  intézetekbe gyűjtik őket.
Callie és kisöccse Tyler is az utcán, illetve elhagyatott épületekben tengődve próbálja túlélni a mindennapokat, de Tyler beteg, és egyre súlyosbodó helyzetük miatt Callie rákényszerül, hogy kihasználja egyetlen lehetőségét a pénzszerzésre, a testbankot.
Az intézményben a dúsgazdag idősek hetekre, hónapokra kibérelhetik fiatalkorúak testét, hogy újra átélhessék a rég elvesztett fiatalság minden örömét, persze szigorú szabályok között.
Ám a Callie agyába ültetett chip nem a megszokott rend szerint működik. A lány tudatára ébred, és lassan rájön, hogy egy összeesküvés részese...

Mielőtt nekiveselkedtem a könyvnek rengeteg negatív kritikát olvastam, de úgy voltam vele, csak összemelegedünk mi ketten, mármint a könyv és én, hiszen Stephenie Meyer- A burok c. könyve is hasonló történet, és azzal is sikeresen megbarátkoztam.
Körülbelül az első 100 oldalig minden rendben is volt, csak utána kezdett döcögni a történet. Letettem a könyvet és napokig nem is motivált a további olvasásra, de aztán nem hagytam magam, egy szuszra a végére értem, abban a hiszemben, hogy én aztán el nem olvasom a következő részt, de az utolsó pár oldal meggyőzött, kell nekem az a következő rész!

Hogy mi nem tetszett benne?
Nagyon jó az alaptörténet, de az összeállításban igazán lehettek volna kreatívabbak. Illetve a nyelvezete is nagyon gyermeteg. Az rendben, hogy egy fiatal lány meséli el, de amikor a 200 éves öreg beszél, ne olvadjon össze a tizenéves Callie stílusával!
Nem tetszett, hogy ezt az izgalmas történetet mesebeli vonatkozásokkal szőtték tele. Például, a báli jelenet a cipő elvesztésével, a szerelmi háromszöggel, ami nem is szerelmi háromszög, és egyebek.
Igazából legjobban azt sajnálom, hogy Tyler olyan kevés jelenetet kapott, pedig ő a könyv egy kulcsszereplője elvileg.

Végül egy hatalmas baki, nem tudom másnak is feltűnt e, de a könyv elején megemlíti Callie, hogy a szépkorúak mind ősz hajúak, amit alapból furcsálltam egy olyan világban, ahol a sebeket anyajegyeket, horzsolásokat pillanatok alatt tüntetik el, bababőrt varázsolva, majd a könyv végén a testbankban játszódó jelenetben, elhangzik egy mondat, miszerint, néhány szépkorú hetek óta fekhet ott, ami a hajlenövésükből is látszik. Mi van? Most akkor ősz a hajuk, vagy festett?? Vagy őszre festett? :-)

Összességében nem volt annyira szörnyű a könyv, mint, ahogy azt most gondolnátok. Főként a vége ami tetszett, mivel nagyon erős alapot képezett a folytatáshoz. Valószínűleg el fogom olvasni, de majd később, ha ezt már sikerült megemésztenem.

 10/ 6
 
Agave 2012
328 oldal
Eredeti cím:  Starters
Fordította: Fischer Anna





Jodi Picoult - Vezeklés

Még tavalyi nyaralásunkon olvastam ezt a könyvet először. Tehát ez már a második olvasás volt, de legszívesebben most azonnal újrakezdeném.

Sage Singer egy keresztény pékségben dolgozik pékként. Szereti a munkáját, mert éjjel kell dolgoznia, így senki sem láthatja sebhelyes arcát. A lelkileg és testileg sérült, a világ elől elbújó fiatal lány három éve vesztette el az édesanyját, ezért a "Segítő kezek"- be, egy a szeretteik elvesztésének feldolgozását segítő terápiás csoportba jár, ahol a világtól elbújva éldegélő Sage új barátra lel Josef, egy kilencvenes éveit taposó idős ember személyében. Ám nemsokára kiderül, hogy Josef, nem véletlenül választotta őt barátjául. Bevallja, hogy SS tiszt volt a halálfejes osztagban, az Auschwitz-i koncentrációs táborban, és feloldozást kér bűneiért a zsidó származású lánytól, illetve megkéri, hogy segítsen neki meghalni. A lány először megrémül, majd felkeres egy az emberiség ellen elkövetett bűnösöket kutató csoportot. De a bűnösségét nem is olyan egyszerű bebizonyítani, és ha mégis, joga van e ítélkezni a férfi felett, vagy ha teljesíti a férfi kérését, nem-e lesz ő is ugyanolyan szörnyeteg?

Az írónő eme könyvével is egy nagyon érzékeny pontot feszeget, rengeteg pengeélen táncoló kérdést vet fel bennünk. Van e jogunk ítélkezni mások bűnei felett?

A történet az írónőhöz híven négy különböző szemszögből ismerhetjük meg. Nagyon érdekes, Minka, Sage nagymamájának története, aki kislányként megjárta a koncentrációs tábort. A könyv kb 1/3-ad részét teszi ki, és az írónő külön kiemeli, hogy a történetében leírt események, ugyan, így ebben a formában egy személlyel nem történtek meg, vagyis Minka a képzelete szüleménye, mégis a történet minden eseménye hiteles forrásból származó elem.

Imádom, hogy ilyen különleges és szerethető karaktereket teremt, és hogy az adott témában ilyen mély kutatómunkát végez. Hiszen ki hinné el, ha még nem olvasott tőle mást, hogy nem pékként dolgozik, mert ilyen áhítattal írni egy-egy témáról csak akkor lehet, ha valahol, legbelül ő maga is átlényegül a főszereplőjévé. Ilyen nagy kutatómunkát végezni egy könyv megszületéséhez, nagyon nagy teljesítmény, örülök, hogy megírta.

Jodi Picoult mesterien képes átadni az érzelmeit, gondolatait. Az írónő megint hozta a formáját. Kaptunk tőle művészi pontossággal kidolgozott karaktereket, egy végletekig boncolgatható témát, elvarrott szálakat, a végére egy csavart, és egy idegtépően izgalmas, a történetbe szőtt mesét. Varázslat amit tett.

Nekem az egyetlen problémám a könyvvel, hogy nem Sage-et szerettem meg legjobban a könyvben, hanem Minkát, és ez a végére valamiért frusztrált egy kicsit. De ez csak egy egyéni probléma.

Akaratlanul is feltör belőlem egy kérdés, hogy van e szükségünk arra, hogy erről olvassunk, vagy hagyjuk csak a múltban ezeket a dolgokat? A könyv mélyén erre is több válaszlehetőség lapul. Valamilyen formában a mai napig élnek elnyomásban emberek, valahol éheznek, valahol megaláztatásokat tűrnek, és mindig lesz egy másik fél, akik a kegyetlenségeknek okai, akik csak teszik, amit tenniük kell, amit elvárnak tőlük, hogy beolvadhassanak, és minél többször teszik meg annál jobban meggyőzik magukat, és egymást, hogy egy jó ügy érdekében cselekszenek. A történelem tényleg ismétli önmagát, vagy csak mi hasonlítunk mindent a múlthoz?

 10/10

Athenaeum, 2013
Fordította: Babits Péter
580 oldal


 " Amíg valaki más érdekeit a magunké elé helyezhetjük, addig van valaki, akiért élhetünk. Ha már nincs senki, mi értelme bárminek is?"

 " Az embereknek olyasmiket is meg kell élniük, ami elborzasztja őket. Ha nem, hogyan értékelnék a biztonságot?"

 " -Nem az az erő, ha valami retteneteset teszel a náladnál gyengébbekkel, Reiner. Az az erő, amikor hatalmadban áll valami retteneteset tenni, mégsem teszed...."

 " Ha a földi lét maga a pokol, a halál a mennyország."

 " Ha valamit elég hosszú ideig ismételünk, végül helyesnek fogjuk érezni."

 " Úgy fedik el az igazságot, mint a festékrétegek, egyik a másik után, míg már azt is elfelejtjük, milyen színnel kezdtük."

Leon Leyson - A lehetetlen valóra vált; Egy fiú Schindler listáján

Akárhányszor olvasunk el egy könyvet a holokausztról, mindig dühöt, sajnálatot és mély együttérzést kelt bennünk. Annyiszor pörögnek végig a szemünk előtt szinte ugyanazok a kínzási módszerek, ugyanazon szavak - láger, éhezés, gázkamra, halál, tömegsír, Auschwitz - hogy egy idő után talán nem kelt bennünk félelmet, egyszerűen érzéketlenné válunk rájuk, mert megmásíthatatlanok, bármilyen keserű ízt is hagynak a szánkban.
Ezeket a szörnyűségeket nem lehet már leírni, mert nincsenek rá szavak, vagy amik vannak már túl kopottak.

Mindaddig így érzünk, amíg ki nem nyitunk egy olyan könyvet, amit maga egy túlélő mesél el nekünk, fényképekkel, tényekkel, aki itt élt korunkig köztünk, gyerekekkel, unokákkal, hétköznapi gondjaival.

Leon Leison (eredeti nevén Leib Lejzon) 1929-ben született a lengyelországi Narewkában. Tízéves, amikor 1939 szeptemberében a nácik megszállják Lengyelországot. Leib a családjával a Krakkói gettóba kerül. Innen indulnak a dolgos zsidó család megpróbáltatásai. Reménytelen küzdelmük a mindennapi túlélésre, és a család összetartására. Egy véletlen folytán bekerülnek Oskar Schindler zománcáru, majd később lőszergyár üzemébe, és a híressé vált Schindler listára, ami a gyár nélkülözhetetlen zsidó szakmunkásainak listája. Ennek, sok más véletlennek, és Oskar Schindlernek  köszönhetően élte túl Leib azokat az emberfeletti megpróbáltatásokkal teli éveket.

Az emberben akaratlanul is felmerülnek azok az elcsépelt kérdések, hogy lehet ezt túlélni? Hogy lehet ezt a terhet cipelve leélni az életünket? Én nem utolsó sorban, hogy történhetett meg mindez egyáltalán?

Mindenkinek ajánlom, vegye kezébe ezt a könyvet, mert egy hihetetlen bátor, kitartó, összefogó családról olvashat benne, akik túlélték a túlélhetetlent.

Ha a holokausztról szeretnénk olvasni, rengeteg könyv közül válogathatunk. Egy ilyen történet vagy részletezi a halált, és megsirat vagy csak sejteti, és elszomorít, vagy egyszerűen tényként közli, és már kiszáradt hozzá a szemünk. De egy biztos, amíg olvassuk ezeket a könyveket, - akár igaz történetek, akár több túlélő mintájára alkotott képzelet szülötte személyek - tovább visszük magunkban a történetüket, a szenvedéseiket, és az emberek örökké emlékezni fognak, akkor is, ha már egyetlenegy túlélő sem lesz, aki ott volt és bizonyíthatná.


Maxim Könyvkiadó Kft. 2015
Fordította: Margitta Nóra
224 oldal

     "Ahol az élet kevés változatosságot ígér, ott különlegesen emlékezetessé válnak a meglepő, ritka pillanatok."

  "Hogy beszélgettünk-e a jövőről, vagy készítettünk-e előrelátó terveket arra az esetre, ha még rosszabbra fordulna a helyzet? Ugyan már! Két perccel sem láttunk előre, hiszen minden energiánkat lekötötte az, hogy miként éljük túl a pillanatot."

                                                              Leon Leyson (1929-2013)

Gerald Durrell - Családom és egyéb állatfajták

Annyi jót hallottam már e könyvről, hogy nem mehettem el mellette csak úgy. Most, hogy elmúltak a napozós-nyaralós hónapok, a felhők gyülekeznek, a reggelek csípnek, és a karácsony még igen messze, ideje felvidítani magunkat. Ehhez ajánlom szívvel eme könyvet.

Gerald Durrel ebbe a kis kötetbe zsúfolta a nyirkos angliából, a csodaszép görögországi Korfura költöző családját, és az ott felfedezett állatvilágot. Az 1925-ben született brit zoológus és író édesanyjával és három testvérével töltött négy mesés évet ezen a paradicsomi szigeten, ahol még gyermekként átélt kalandjairól rengeteg humorral és öniróniával mesél.
A természetre és a környezetére egyaránt fogékony kisfiú szenvedélyesen szerette az állatait. Gyűjtötte és gyakran haza is vitte, hogy otthon akár a  fürdőkádban nevelgesse, vizsgálhassa őket, mindezzel az őrületbe kergetvén furcsa és vicces családját. 

Én hihetetlen jókat derültem rajta, sokszor hangosan fel is olvastam belőle a férjemnek. Jómagam is nagy természet és állatrajongó voltam (vagyok). Kislányként én is gyakran kutattam, vizsgáltam a környezetem, mindenféle élőlény után kutatva, és bár kígyókat a kádba nem raktam, de gyűjtöttem katicabogarat gyufásdobozba, vagy éppen csigákat süteményes tálkába. Képes vagyok a mai napig örülni az élet aprócska csodáinak, és hiszem, hogy ez jó.

Az egész könyvből árad a nyugalom, a varázslatos leírásoktól az olvasó szinte látja maga előtt az állatokat a szőlőültetvényeket és az egzotikus Korfu-i villákat.
Már attól kiszakadunk egy pillanatra a "mókuskerékből", ha bele-bele olvasgatunk.

Ezt a rendkívül vidám és szórakoztató regényt érdeklődési körtől, és életkortól függetlenül mindenkinek ajánlom, szerintem semmi nem tudja feldobni jobban a szürke hétköznapokat, egy gyermek szemszögéből elmesélt történetnél. A történetét olvasva pedig ráeszmélünk, hogy Gerald Durrell nem csak fantasztikus természetismerő, de nagyon jó emberismerő is volt.


10/8

Európa könyvkiadó 2001
335 oldal


   " Minden nap oly nyugodt volt, oly időtlen, hogy az ember csak azt kívánta, soha ne érjen véget."

 " A rózsának aszpirint kell adni. A krizantémnak pénzdarabokat, a rózsának aszpirint, a szagos bükkönynek pálinkát, a húsosabb virágoknak, mint például a begóniafélék egy csöpp citromlevet."

Képek a regény alapján készült 2005-ös filmből: 
  Gerald Durrell Korfu 1930, és a  Durrel Wildlife Park-Jersey
 

Natalie Babbitt - Örök kaland

Ki ne álmodozott volna már valaha arról, hogy mit tenne, ha örökké élhetne? Eme álom köré szőtte Natalie Babitt ezt a bűbájos ifjúsági mini-regényt, amely az élet örök érvényű kérdéseire, ad egy válaszlehetőséget, és nem csak a fiataloknak. Ilyen varázslatot teremteni egy ilyen icipici regényben nagy tudomány. Csak egyvalamit bántam, de azt nagyon: hogy olyan hamar véget ért!

Winnie Foster, a tízéves kislány egy erdőszéli nagy házban éli gondtalan, a szülei által féltve őrzött, szabályozott életét. Mindaddig, amíg Winnie el nem dönti, hogy elszökik otthonról, hogy egy kis kalanddal bolondítsa unalmas mindennapjait.
De az erdőben, valami olyannak lesz a szemtanúja, amit nem kellet volna, hogy lásson, ezért a nem éppen egyszerű ( és Winnie szerint nem is biztos, hogy épeszű) család magával viszi, hogy megőrizze titkukat. Mivel a Tuck család hatalmas titkot őriz, ugyanis állításuk szerint, ittak az erdőbeli mágikus forrásból, és ezáltal nem öregszenek, vagyis örökké élnek.
Akár igaz, akár nem, a mendemondát más is hallotta, és éppen útban van, hogy leleplezze titkukat...


Egy kicsit elfogult leszek a könyvvel kapcsolatban, mert nekem nagyon-nagyon tetszett a története. Annak ellenére, hogy rengeteg negatív véleményt is olvastam, én azt mondom ezt a könyvet az ifjúságnak szánták, és tekintsünk is rá ekképpen.

Natalie Babitt regénye szerint az örök élet átok, és nem áldás, és ezt a nézetét próbálja igazolni a különböző jellemekkel. Bár a karakterek kidolgozatlanok, szinte futólag ismerjük csak meg őket, mégis mindegyikről jól tudjuk, hogy milyen "személyiségtípust" formáz. A Tuck családban a két szülő nehezen viseli az öröklétet, hiszen magányosak, folyton vándorolniuk kell, nehogy valakinek szemet szúrjon, hogy nem öregszenek, így az élet csak elfolyik mellettük és őket nem sodorja tovább. Ezzel ellentétben a fiatalok: Jesse csak élvezni akarja, mindenhová eljutni és mindent kipróbálni, Miles szerint pedig, ha már végtelen idő áll a rendelkezésünkre, akkor valami maradandót, valami fontosat kell cselekednünk. Illetve van még egy különös, kapzsi jellemünk is, aki csak a pénzt látja az örök életben. 
Ott bújik tehát a lapok között a különböző emberek, különböző véleménye az örök életről és a halálról, a körforgás miértjéről és fontosságáról, és arról, hogy néha olyan döntést kell hoznunk, amivel mindenképpen ártunk valakinek, de ez egész egyszerűen elkerülhetetlen.

Szívvel ajánlom a fiatalságnak, és olyan szülőknek akiknek fiatal gyermekeik vannak. Olvassák/olvastassák el ezt a kötetet, hiszen  a könyvben felbukkanó örök érvényű kérdések, igazán jó témát szolgáltathatnak egy-egy beszélgetéshez.

A történetről akaratlanul is Stephenie Meyer Alkonyat-a jut eszembe. Hiszen Bella is az örök életet választotta a halandóság helyett.
Észre sem vesszük, és elgondolkodtat, hogy mi miként döntenénk. S bár a könyv negatív dologként tünteti fel, mégis, ha Stephenie vámpírjait nézzük, ott elég sok alternatívát kapunk, hogy mivel is üthetjük el tenger-sok időnket. Persze, ha úgy döntünk, kérünk belőle. :-D

10/10

Európa könyvkiadó, 2013
144 oldal

     "Az életet élni kell, akár hosszú, akár rövid - mondta csöndesen - Azt kell elfogadni, ami szembejön."


Meg kell mondjam, először a fimet láttam, méghozzá a 2002-es Walt Disney-s változatot, Alexis Blendel főszereplésével. Ugyanis a könyvet kétszer is megfilmesítették, először 1981-ben, majd később a fent említett változatban. A '81-es változatot még nem néztem végig, de ami késik nem múlik!

Orhan Pamuk - Fekete könyv


Nagyon-nagyot küzdöttem a könyvvel. Bevallom nem egyszer gondolkodtam el rajta, hogy leteszem. De aztán mégsem fogott ki rajtam.
Csak-azért-is  elolvastam!

Rüya, az isztambuli ügyvéd gyönyörűséges felesége egy reggel elhagyja férjét. Nem hagy maga mögött semmilyen nyomot, hogy hová mehetett, és férje, Galip, ahelyett, hogy bejelentené felesége eltűnését, magánnyomozásba kezd. 
Isztambult járva keresi a nyomokat, míg belátja, hogy felesége nem lehet máshol, mint bátyjánál, Celalnál, a hírneves tárcaírónál, akit viszont nem éppen tiszta ügyei, és titokzatos jelleme miatt amúgy sem talál soha senki.
 Galip rátalál Celal egyik rejtekhelyére, és annyira beleéli magát a kutatásba, hogy felveszi a férfi személyazonosságát, nem is sejtve, hogy Celalnak nem csak jóakaró rajongói vannak.

Nem árultam el többet, mint ami a könyv hátulján is szerepel, de egyben azt kell mondjam, hogy mindent elmondtam. Ugyanis történetünk lényege kifullad annyiban, hogy Galip keresi Rüyát. Na de akkor miről is szólt a többi 590 oldal? - A lélek legmélyebb és legsötétebb bugyráról, Isztambul mocskosabb oldaláról, és rengeteg hátborzongató történetről.

A történet fejezetei közé, újságcikkek, Celal tárcái vannak beékelve, ettől egészen különös szerkezetet kap a könyv. Ám számomra ezek a legtöbbször se eleje, se vége elmélkedések nem igazán nyernek értelmet, vagy lehet, hogy csak én nem tudtam, (vagy akartam) mélyebbre mászni ebbe a "fekete bugyorba".
A tömérdek politikai, és történelmi utalás, és történet, engem nem, hogy beszippantott, úgy éreztem, egyenesen kirekeszt a könyvből. Nem ismerem Isztambult, nem ismerem a történelmét, és nem ismerem a kultúrát, az ottani emberek gondolkodását, de a könyv mégis úgy szólt hozzám, mintha mindezt tudnom kéne, és ettől nagyon kívülállónak éreztem magam.

Ez valóban egy "fekete könyv", amely a lélek elképzelhetetlen bugyraiba süllyeszt minket, egy rendkívül nyomasztó világba.

Én sajnálom legjobban, hogy találkozásom a könyvvel nem jól sült el, hiszen amúgy az író gyönyörűen fogalmaz, és csuda jó fantáziája van, de engem nem ejtett rabul.
Nem is tudom, most így utólag olvastam csak utána, hogy aki Orhan Pamuk-ot szeretne olvasni, semmiképp ne ezzel a könyvvel kezdje. Na most már mindegy. Lehet, hogy még megpróbálkozom vele, de nem adok neki túl sok esélyt.


10/3



Ulpius-ház 2008
590 oldal



De íme, mindennek ellenére, a rengeteg csodaszép idézet!

"Az élet tele van bajokkal, szenvedéssel, ha az egyik elmúlik, jön a másik, s mire az egyiket megszokjuk, újabb szenvedés szorítja háttérbe, s teszi egyformává mindannyiunk arcát."

"Vannak dolgok, amelyekre egyszerűen nem emlékezünk, és az is megesik, hogy arra sem emlékezünk, hogy nem emlékszünk rájuk. Az ilyeneket kell újra megtalálnunk!"

" Üres már az arcunk, nem lehet olvasni róla, mint régen; szemöldökünk; szemünk; orrunk, tekintetünk, üres arcunk nélkülöz minden értelmet."

"...szerettelek, amikor egyszer estefelé, miközben a varjak őrült károgással repkedtek, váratlanul kialudt a villany, s a benti sötétség a kinti szürkülettel, lassan helyet cserélt titokzatos és szomorú arcodon; - igen, akkor is tehetetlen fájdalommal és féltékenyen szerettelek."

"- Mert csak akkor kezdhet az ember önmagává válni, ha már nem marad mit mesélnie"

"Mert semmi sem lehet meglepőbb az életnél."

James Fenimore Cooper - Az utolsó mohikán

Vagy ezerszer láttam a filmet, de azt nem gondoltam volna, hogy ez a történet könyvben is ilyen kedves, és egyben izgalmas.

Helyszínünk a 18. századi Amerika, ahol az angolok és a franciák egymás ellen küzdenek, más-más indián törzsek segítségét, naívságát felhasználva. Munro ezredes lányait az Edward erődben egy irokéz indiánra, Magua-ra, és Duncan Heyward-ra a fiatal katonatisztre bízták, hogy kísérjék őket át a William Henry erődbe, apjukhoz.
De Magua elárulja őket, és ezzel megkezdődik az eszeveszett menekülés. Kis csapatunk az erdő sűrűjében találkozik három jó baráttal. Sólyomszem, Csingacsguk, és Unkas segítségével a lányok eljutnak apjukhoz, ám mire odaérnek az erődöt ostrom alatt tartják a franciák és mivel túlerőben vannak, fel kell adniuk. A erődért cserébe a franciák megígérik, hogy békésen távozhatnak, de szövetségeseik,az irokéz indiánok vérszomja erősebb annál, hogy csak úgy menekülni hagyják őket...


Szokás szerint ez a könyv is kicsit más, mint a film, de ez semmit nem vesz le az értékéből. Ugyanúgy izgalmas és átélhető. Engem teljesen magába szippantott az indiánok világa. Mondjuk, mindig is irigyeltem a természettel harmóniában élő embereket, akiknek az erdő az otthonuk.
Imádtam a mesélőt. Olyan volt, mintha egy idős ember mellett üldögélnék, aki a foteljában pihenve, lehunyt szemmel mesélné a történetet. Nagyon könnyed, nagyon egyszerű, nagyon frappáns és örök életű történet, amely egy oldalról sem hagyja ki az izgalmakat. Számomra nagyon nagy élmény volt.
De aki egy modern történetet szeretne olvasni, az ne ezt válassza, mert csalódni fog.
(Az egyik legjobb dolog a könyvben a Würtz Ádám alkotta rajzok! )


" Könyvek! Mi közöm a könyvekhez énnekem, aki harcos vagyok és vadász?Én egy könyvet olvasok, s az olyan egyszerű és közérthető, hogy nem kell sokat rágódni az értelmén.Ez az olvasmányom már negyven éve , s még nem untam meg.
-Mi a címe annak a kötetnek?-kérdezte David, nem is sejtve, hogy a másik mire gondol.
-Nincs címe- felelte a vadász. De nézz körül, itt fekszik előtted kinyitva. Ez a könyv a természet: sorai az erdők, a dombok, a patakok."


Móra Ferenc könyvkiadó
Fordította: Réz Ádám, 1957
Eredeti cím: The Last of the Mohicans
296 oldal

10/9

Néhány szó a filmről :

A történetet először 1936-ban filmesítették meg azonos címmel, majd 1992-ben Michael Mann rendezésével került újra feldolgozva a vászonra. A szereplők kiválasztása, nagyon jól sikerült, ráadásul, főszereplőnk Daniel Day-Lewis (Sólyomszem), olyannyira készült a szerepére, hogy állítólag a forgatás előtt hónapokig élt a vadonban, vadászott és halászott, hogy igazán átlényegüljön a karakterévé.
De had szóljak még Wes Studi (Magua) rezdületlen arcáról, ami kifejezetten olyan, mint ahogyan azt James Fenimore Cooper megálmodhatta. Lenyűgöző alakítások!
Így hát, hölgyeim és Uraim, ne feledjétek, ha a filmet megnézitek, hogy korunk egyik legjobb indiános filmjével álltok szemben.



Khaled Hosseini - És a hegyek visszhangozzák


 Nem is olyan régen láttam egy filmet. "Papírsárkányok" volt a címe. Így találtam rá Khaled Hosseini műveire.
Bizony nem hiába emlegetik őt a "rabul ejtő egzotikus történetek mestereként".

A történet 1952-ben, egy kis Afganisztáni faluból indul kacifántos útjára.
Pari (a 3 éves kislány) és Abdullah(a 7 éves bátyja) között, különlegesen erős testvéri kötelék alakult ki. A nagy szegénységbe született gyermekeket apjuk és mostohaanyjuk neveli (mivel édesanyjuk meghalt).
Nagybátyjuk egy gazdag családnál dolgozik Kabulban. Ide látogatnak el apjukkal egy napon a gyermekek, mit sem sejtve, arról, hogy ugyanezen a napon szétválasztják őket egymástól. Valójában eladják Parit a gazdag gyermektelen családnak.

A könyv középpontja, maga a testvérpár szétválasztása. E köré épül az egész történet.
A kilenc különálló fejezetben más-más emberek életé ismerjük meg, akik mind kapcsolódnak valamilyen úton-módon az alaptörténethez.

Először nem volt egyszerű felvenni a fonalat, de, ha egyszer belejön az ember, már alig várja, hogy megtudhassa, mi lesz a könyv vége. Kissé sok volt a szereplő, és a visszautalás, sok-sok oldallal előbb olvasott emberekre is emlékezni kell, ezért nagyon kellett figyelni. Hogy megérte-e? Mindenképpen!

Ez a rendkívül kacifántos történet, valami egészen különleges hangulatba, és kultúrába foglalva mesél nekünk a családról, és a testvéri szeretetről. Összefoglalja mindannyiunk életét, születéstől a halálig. Hihetetlenül szép és érzelmes mondatokkal kápráztat el minket, és igaz belemászik a lelkünkbe, és összefacsarja a szívünket, mégis olvasás után, valami különleges béke telepszik ránk.

Ráébreszt, hogy az élet egy szemvillanás csupán.


Az utolsó 50 oldalra pedig mindenkinek legyen a keze ügyében papír zsebkendő, mert bizony megindító.

Egyetlenegy problémám volt csak a könyvvel. Voltak életutak, amiket nem zárt le, és ez bosszantott. Mi lett Golam-mal? Mi lett Adel családjával?(és még sorolhatnám a kérdéseket) Kár, hogy ezeket nem tudjuk meg.
Ennek ellenére tetszett, és biztosan elolvasom Khaled Hosseini többi könyvét is.

10/9




Libri Kiadó 2013
Eredeti cím: And the Mountains Echoed
Fordította: Nagy Gergely
502 oldal

" De az idő olyan, mint a vonzerő. Az embernek sosincs annyi, mint amennyit gondol."

Grégoire Delacourt - Vágyaim listája

Nyaralásra kerestem valami igazán kedves, kis "vattacukros" regényt, de elcsábultam, gyönyörűséges borítójának.
Így lett, hát, hogy a szívet melengető történet helyett egy jó nagy pofont kaptam.

"A vidéki kisvárosban élő rövidáruboltost, Jocelyn Gourbette-et egy nap hatalmas szerencse éri: nyer a lottón. Bármit megvehetne magának, amit csak akar, őt mégis az foglalkoztatja, nem éppen most veszít-e el mindent, ami fontos volt számára."

Jocelyn Guerbette, a 47 éves családanya, férjével Jo-val éli nem túl eseménydús életét egy kis franciaországi városkában. Két gyermekük kirepült, a harmadikat születésekor elvesztették. Jocelynnek egy kis rövidáru boltja van, a férje pedig egy gyárban dolgozik. Így szerényen, de "boldogan" éldegélnek a kis világukban, mígnem Jocelyn meg nem nyeri a lottó főnyereményt.
De ő nem, hogy őrült költekezésbe nem kezd, még csak meg sem mondja senkinek, hogy mekkora szerencse érte. Jocelyn számba veszi, kis életüket és nagyravágyó terveit legyőzve arra a megállapításra jut, hogy inkább választja mostani élete nyugodt kis hétköznapjait, az apró boldogságokkal, mint a luxus nyújtotta kényelmet, de egyben bizonytalanságot. De van valaki, aki ezt teljesen máshogy képzelte el...

A könyv olvasása közben az ember fejében folyamatosan közhelyek kattognak olyanok, mint a "pénz nem boldogít", illetve a " na, én megmondtam, hogy ez lesz".
Lényegében az egész könyv erre épül. A csalfa vágyainkra. Annak ellenére, hogy tudjuk az életünk megváltozna a pénz hatására, és vele együtt mi is, mégis vágyunk egy rakás pénzre, mert hazugság azt mondani, hogy valaki nem álmodozott arról mit is venne, ha hirtelen nagyobb összeg ütné a markát. Később pedig nem e gondolt arra, hogy mennyire is lényegtelen, haszontalan lett volna, ha megveszi ezt, vagy azt.

Nyaralásunk alatt a férjem egy hatalmas Yacht mellett állva megkérdezte tőlem, ha lenne neki egy ilyenje hajóznék e vele a tengeren. Én azt feleltem, nem. Mire ő: miért, hiszen attól még én lennék az.
-Nem, hidd el, hogy akkor már valaki más lennél.
De mindeközben behunytam a szemem, és szinte éreztem a sós levegő csiklandozását, ahogy a hajamba kap a szél, és előttem terül el a végtelen tenger, a Yacht fedélzetén ülve egy hófehér bőrfotelen, Pina Colada-t kortyolgatva.
Ezek vagyunk mi emberek a gyarló vágyainkkal.




Nem is tudom igazából eldönteni, hogy most akkor ez a könyv tetszett nekem vagy sem. Már maga az a gondolat is kíváncsivá tett, hogy férfi szerzőként női főszereplővel írta meg Grégoire Délecourt ezt a történetet. Női szemszögből, női gondolatokkal, érzésekkel.
Akárhogy is csinálta, sikerült neki. Egészen bele tudtam élni magam Jocelyn Gourbette szerepébe.

Igazán reális történet a vágyainkról, álmainkról, emberi kapcsolatainkról, a pénz hatalmáról, arról, hogy mi mindent vagyunk képesen elviselni mi, NŐK.

 "A korábban reklámszakemberként dolgozó Grégoire Delacourt Franciaország egyik legnépszerűbb írója. Már első könyve, a L'Écrivain de la famille (Te vagy az író a családban) számos díjat nyert, de a 2012-ben megjelent Vágyaim listája közel félmillió példányban kelt el, színdarab és film is készült belőle."


10/8

Park Könyvkiadó 2014
Eredeti cím: La liste de mes envies
Fordította: Tóth Réka
188 oldal


"Van amit el kell engedni, hogy élni tudjunk. Nem lehet minden fájdalmat őrizgetni, ragaszkodni hozzá."

" A fájdalom a maga különös módján mindenkiből új embert csinál."

Benyák Zoltán - Ars Fatalis; A végzet játszmája

Ez a második könyv amit Benyák Zoltántól olvastam. Az idő bolondjai 
egy varázslat volt, így alig vártam már az újabb adag bűbájt.

"Anton Pal sosem kutatta az élet nagy titkait, annak mozgatórugóját, a sorsot, a szerencsét, a végzetet. Most mégis olyan kalandba keveredik, ami fenekestől fordítja fel a világképét.
Egy üveggolyó Isztambul piacáról, egy pár dobókocka egy budapesti bolondokháza mélyéről, egy lány Párizs metrójából, egy férfi fekete kalapban, egy holló tolla.
Benyák Zoltán nemcsak érdekfeszítő történetet kínál az Ars Fatalis lapjain. Sorai észrevétlenül telepednek az olvasóra, és ott maradnak a könyv olvasása után is."


Megint a könyv ajánlóját másolom be, mivel, akárcsak Az idő bolondjai esetében, ha nekem kellene összefoglalnom a könyv lényegét, bizony beletörne a bicskám.


A történet már az első oldaltól magába szippantott. Tele misztikummal, rejtéllyel, és izgalmakkal.
A szerkezete zseniális, ahogy fejezetről fejezetre bontakoznak ki előttünk a szereplők életútjai a történet közé szőve. A mi kis világjáró főhősünk egy igazán szerethető figura, akinek könnyen a helyébe tudtam képzelni magam. Ez a történet is olyan kérdéseket hordoz magában, amiket mind felteszünk magunknak életünk során.
A regény csupán fikció, mégis annyira reálisnak hat a halandó, mégis a világot befolyásoló különös szereplőivel.

 Egy igazán remek, gyönyörű gondolatokkal teleírt történet, a végzetről, a sorsról, a szerencséről, az élet körforgásáról és minden olyan képzeletbeli dologról, amiben hinnünk kell, hogy létezni tudjunk ebben a világban.


De van még valami ami böki a csőrömet. A történet remek, a felépítése úgyszintén, mégis valami hiányérzetem támadt a könyv végére. Ugyan nem maradt elvarratlan szál, mégis én kicsit jobban belenéztem volna mondjuk Merin, vagy James Pal életébe. Eltöltöttem volna még 30 oldalnyi időt ebben a világban. Csak mert így olyan hamar véget ért.

10/9

Grafoman Kiadó 2012 (Köszönjük a kiadónak ezt a nagyon ötletes, csodaszép borítót!)
281 oldal

" Egyesek megérteni akarják a világot, mások felfalni minden részét."

"Egy bölcsesség szerint minden pillanat valaminek a kezdete."

"Minden vándornak van kedvenc helye. Egy falu, vagy egy utca, amit a szívébe zárhat. Ahová visszatérhet, ahol elbújhat, ha túlságosan megtelik fájdalommal."

"Az ember üres lapnak születik, és teleírt könyvként hal meg."

Elizabeth Kim - Tízezer könnycsepp; Egy távol-keleti nő emlékiratai

Már Arthur Golden - Egy Gésa emlékiratai c. könyv elolvasása óta imádom a távol-keletről szóló könyveket.
Egyszer az orrom előtt vittek el egy példányt az antikváriumból. Így most egy könyvtári példányt sikerült elolvasnom. Talán jobb is volt ez így!

Egy kicsi koreai falucskában egy nő házasságon kívül szüli meg kislányát, ráadásul egy amerikai férfitól. A falubeliek kiközösítik, ők mégis szerényen, ám boldogan élik életüket, de a közösség szabályai szerint az életével kell fizetnie a családja becsületéért. Ezért az asszonyt felakasztják a kislány szeme láttára.
 A leány árvaházba kerül, ahol szinte állatként bánnak a gyerekekkel. Ketrecekbe zárva várják, hogy valaki örökbe fogadja őket. Elizabeth szerencséjére, (vagy sem? Ezt mindenki maga eldöntheti.) örökbe fogadja egy amerikai házaspár. De a kislány hamar megérti, hogy lehetetlen számára a beilleszkedés új, keresztény fundamentalista családjába. 


Valami egészen mást kaptam, mint amire számítottam. Talán, mert annyira akartam, hogy olyan legyen, amilyennek képzeltem. ( Lehet, hogy a borító miatt is. Mivel, nagyon hasonlít a fent is említett könyv borítójához. Vicces, de még a betűtípus is majdnem ugyanaz.)

Sok -sok apró dolog szúrja az oldalamat. Először is, vannak könyvek, amikbe nagyon is belevalók a tőmondatok, nekem ebbe valamiért nagyon zavaróak voltak. Néhol nem tartottam helyénvalónak a nyelvezetet, még annak ellenére sem, hogy a könyv "visszaemlékezés". Egy kicsi vallásellenességet, és a vallási fanatizmus kigúnyolását is éreztem a lapokon. Szóval maradtak bennem tüskék.
Nekem a könyv szerkezete, nyelvezete, a megfogalmazás módja nem igazán illett a történethez.

Félreértés ne essék. Elizabeth Kim életútja végtelenül szomorú, és megrázó.
Egy koreai leány, aki miután megtapasztalta a kirekesztettség érzését, majd végignézte anyja halálát, egy olyan hitbuzgó, érzelemmentes, elvakult családba kerül, ahol végtelenül bizarr felfogás szerint élik az életüket, nevelik a "leányukat". Mindez ellenére, sosem sikerül igazán elhomályosítania anyja emlékét, így sosem szűnik meg igazán koreainak lenni!
 


Trivium Kiadó, 2000
Fordította: Nagy Imre
231 oldal

"Veszteség mindenkit érhet mindaddig, amíg emberi kapcsolatok léteznek."

Ruta Sepetys - Kalitkába zárt álmok

Ruta Sepetys ezúttal az 50-es évekbe, New Orleans utcáira kalauzol bennünket. Azon belül is egy gyilkosságokkal, alvilággal, prostituáltakkal pettyezett városnegyedbe.

Josie Moraine egy prostituált lányaként született, és mivel az anyja, aki semmire se tartja, és őt teszi felelőssé sikertelenségéért, nem igazán törődött vele,  jórészt a bordélyház nőtagjai nevelték fel.
Josie felcseperedve egy könyvesboltban dolgozik, és lakik, illetve a bordélyházban takarít minden reggel, és egy jobb életről álmodozik. 
Az érzelmes, és eszes hányattatott sorsú lány ugyanis főiskolára készül, méghozzá nem is akármilyenre. 
Azonban  mocskos múltja, keresztülhúzza a terveit.
Szerencséjére olyan barátok veszik körül, akik bármit megtennének, hogy segítsenek neki kijutni  New Orleans nyomorúságos negyedéből.

Nagyon nagy reményekkel álltam neki a könyvnek, nagyon jó témaválasztás. Igazán izgalmas érzés belelátni az 50-es évek bordélyházainak, prostituáltainak, madámjainak világába.

Azonban nekem elég nagy hiányérzeteim vannak a könyvvel kapcsolatban.
Első helyen említeném , hogy mindenki olyan közvetlen a könyvben, ez már alapból nagyon fura volt. Ezenkívül nagyon kevés volt nekem az információ. Olyan érzést keltett bennem, mintha folyamatosan vártam volna, vártam a információcseppeket, de nem jöttek. Mintha mögé kellett volna látnom, meg kellett volna fejtenem, de nem tudtam, mert kevés volt a rendelkezésre álló alapanyag.
 Illetve az embereket is jóval könnyebb lett volna elképzelni, ha kapok hozzájuk támpontot. ( Pl. miért a 273. oldalon tudom meg, hogy Patrick szőke?) Kevéssé voltak kidolgozottak a szereplők, sokszor nem derült ki, ki miért van ott, és mi a szerepe.

Néha a párbeszédeket nem éreztem élethűnek, azt nem tudom, hogy ez a fordítás "hibája", vagy valóban így íródott.

Ugyan a könyv végig fenntartotta a figyelmemet, nem mondhatom el róla, hogy letehetetlen. Nekem túl sok elvarratlan szál maradt. Sajnos olyan érzést keltett bennem, mintha a könyv második felén gyorsan túl akart volna esni az írónő. Igaz, hogy ifjúsági regénynek szánták, de szerintem egy kicsit annak is kevés, pedig nagyon, nagyon jól is kisülhetett volna!

Nagyon szomorú vagyok ez miatt, mert az Árnyalatnyi remény
http://zsuolvas.blogspot.hu/2013/09/ruta-sepetys-arnyalatnyi-remeny.html
nagyon tetszett. :-(


10/6,5


Maxim Könyvkiadó Kft. 2013
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
332 oldal


"Néha elindulunk egy úton úgy, hogy azt hisszük, egy irányba visz, és valahol egészen másutt kötünk ki. De ez jól van így. A lényeg, hogy elinduljunk."

Philippa Gregory - A másik Boleyn lány / A Tudorok 2./

"Két lánytestvér verseng a legnagyobb kegyért, egy király szerelméért"

Nem rajongtam különösebben a történelmi regényekért, most viszont mindez megváltozott, mert bizony ittam minden szavát ennek a könyvnek.

 A történet a cseppet sem egyszerű magánélettel büszkélkedő VIII. Henrik kicsapongó életét, és velejéig romlott udvarát öleli körül. A Boleyn család két gyönyörűséges lányát szinte bábként mozgatja a család, akik mindent megtesznek, hogy a trón közelébe férkőzhessenek. A királyt elbűvöli a kisebbik lány, a királynő udvarhölgye, Mary Boleyn, akit családja elválaszt férjétől és Henrik szeretőjévé tesz.
 Amikor azonban a szeszélyes király már nem mutat érdeklődést a csupa-szív, örök szerelmes Mary iránt, a család félreállítja a lányt, és nővérét Annát helyezik előtérbe. Anna , a becsvágyó és páratlanul eszes nővér teljesen megbabonázza a királyt, aki képes elválni feleségétől, Aragóniai Katalintól, hogy elvehesse őt. A nőt, aki a saját lelkét is eladná a trónért. Ám ettől semmi nem lesz jobb, mert Anna sem tudja megajándékozni őt azzal, amire a legjobban vágyik, egy fiúval. Míg végül a Boleyn-ek veszte a határtalan becsvágyuk lesz.

A leírások annyira korhűek, és életszerűek, hogy én minden egyes szavát elhittem. Annyi mindenről mesél nekünk. Két lánytestvérről akik születésüktől fogva egymás riválisai. Asszonyok sorsáról egy férfiak uralta időben. Az irigységgel, rosszindulattal,  és pletykával teli királyi udvarról.
 Ízig vérig csajos, romantikus dráma.

Annyira magával ragadott, annak ellenére, hogy láttam filmen is vagy tízszer. Jelenleg csak egy könyvtári példányhoz sikerült hozzájutnom, de legszívesebben vissza se vinném! :-)

Bizony-bizony nem egyszerű olyan 720 oldalas regényt írni, aminek minden oldala egy kincs!

 10/10

A Tudorok 1. része itt.


" Egyszerűen két könnyűvérű nő voltunk a szemében, oly súlytalanok, hogy a szél elfújhatna bennünket egyetlen kegyes fuvallatával."

" A lépcsőről visszanéztem és láttam, hogy földhöz csapja a kalapját és belerúg, s ugyanazt a gyönyörűséget éreztem, mint minden nő, ha egy jóképű férfi akadt a horgára."

Michael Morpurgo - Hadak útján

Egy igazi kis gyöngyszemet tarthattam egy kis ideig a kezembe. Igazából a könyvet az ifjúsági regényekhez sorolják, mégis egyaránt nyújthat szórakozást a család minden tagjának, és itt egyben megemlítem hogy a könyv alapján készült filmet is jó szívvel ajánlom
 mindenkinek.

Joeyt csikó kora óta neveli Albert a részeges gazdájának fia. Mivel az apa nem törődik a lóval Albert veszi "szárnyai alá. A fiú és Joey között elválaszthatatlan barátság szövődik, ám az apja a család adósságai miatt kénytelen eladni a háborúba készülő katonáknak a lovat.
Albert megígéri barátjának, hogy amint lehet, megkeresi és hazahozza, hogy újra együtt lehessenek.
Joeyra hatalmas megpróbáltatások várnak a franciaországi csatamezőn, hol a németek, hol az angolokat szolgálva. Megtapasztalja az emberek gyarlóságát, a háború viszontagságait, de barátokat, bajtársakat is szerez és támogatókat, akik mind-mind segítik őt. Erőt adnak, bátorítják, segítik túlélni a borzalmakat.

A történet E/1-ben íródott. Joey szemén keresztül látjuk emberek uralta világunkat.
Egy kicsit csalódott is vagyok a könyvet végigfutva, szó szerint, ugyanis nem egy hosszú történet.
Tény, hogy a mondanivalója nagyon szép, sőt elragadó, de az író valahogy nem tudta átadni az érzéseket, amiket szeretett volna. Például Albert és Joey kötődését. Talán, ha egy kicsit hosszabb lenne, lett volna még mit beleírni.

Azt vártam, hogy a könyv még több lesz, még jobb, mint a film. De nálam a film nyert. Sokkal drámaibb, jobban átéreztem a mondanivalóját. Kidolgozottabb, érzelmesebb.

Mindezek ellenére ajánlom, mert érdekes szemszögből láttat minket, embereket.

 
10/8

Cartaphilus, 2012
Fordította: Lázár Júlia
Eredeti cím: War Horse
140 oldal

Neil Gaiman - Csillagpor

Annyira, de annyira vágytam már valami nagyon könnyedre, valami nagyon "fantasztikusra"! Mennyeien üdítő volt!

A történetet olvasva Anglia egy kis falvacskájába cseppenünk, méghozzá Falva falvába. A települést egy nagy fal veszi körül, amiről a nevét is kapta, s ami elválasztja az emberek világát a varázslatok birodalmától. Tristan Thorn egy éjszaka hullócsillagot lát, és megígéri kedvesének, hogy elhozza neki a csillagot, ha neki adja a kezét.
Így hát Tristan elindul élete legnagyobb kalandjára, a falon túlra, a Tündérek, boszorkányok, manók, és más egyéb varázslatos lények lakta birodalomba.

Miután többször is láttam már a film változatot, hiba lett volna kihagynom az olvasólistámról ezt a nagyszerű könyvet.
Imádtam a mesélő stílusát! Mindig történt benne valami, nem hagyott egyetlen unalmas másodpercet sem. Csak azt az egyet bánom hogy olyan hamar véget ért...

Olvasás közben úgy éreztem magam, mint aki belesüppedt egy vattacukorfelhőbe. Mindjárt szebbnek látja az ember a világot, ha ilyen lélekemelő történetet olvashat.
Ezekből a mesékből azt hiszem nem lehet kinőni. Egyszerűen szükségünk van rájuk. Hogy megnevettessenek, megsirassanak, vagy csak egyszerűen kitöltsenek egy unatkozós délutánt.

Neil Gaiman-t méltán nevezik a modern fantasy egyik legnagyobb alakjának. Bizony nem ez lesz az utolsó könyvem az írótól, már ki is néztem a következőt a kínálatból. :-)


10/9

Agave 2013
211 oldal
Eredeti cím: Stardust
Fordította:Pék Zoltán

Benyák Zoltán - Az idő bolondjai

Őszinte leszek! Nehezen indult a kapcsolatom ezzel a bizonyos könyvvel. Az első pár oldalt ugyanis vagy tízszer elolvastam, ( Ha nem többször.) amolyan bemelegítésként. Bár lehet csak azért, mert előtte könnyedén olvasható könyvet lapoztam. De aztán hamar sikerült megszoknom, és ezzel együtt észrevettem, hogy kíváncsivá tesz, hogy megfog.
" Hé, hiszen ez jó!"

"Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkokat rejt, amelyek az történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tac Lachenskynek, a sziget egyetlen órásmesterének múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél."


Ez a kis ajánló szinte semmit nem mond a könyvről, de nem csoda, hiszen nincs egyszerű dolga annak, aki össze akarja foglalni ezt a történetet.


A könyv három külön kis életutat mesél, fejezetenként váltakozva, amik a végén összekapcsolódnak.  Mindhárom főhősünk ( kik önmagukban szánandó, mégis szerethető figurák) különös kapcsolatban áll a könyv központi témájával, az idővel. Mindegyikük más-más szemszögből mutatja be. Ki eltékozolta, ki a legjobb tudása, és vágya szerint használta fel a neki megadatott perceket, órákat, éveket... 
A történet felépítése tökéletes. A gondolatmenetei logikusan illeszkednek egymáshoz.

 Ez a kis könyv, amit körülleng egy különleges mélabús érzés, szinte elvarázsolt. Borongós hangulata, és a "kesernyés szájíz" ellenére, amit maga után hagy,  gyönyörűen megfogalmazott remekmű.  Valami olyanról mesél nekünk, amit mindannyian ismerünk és félünk. Az elmúlásról, az idő állandó folyásáról. Szerelemről, álmokról, vágyakról, halálról...


Hogyan is lehetne leírni azt,  ami nem fejezhető ki szavakkal? Benyák Zoltánnak ezzel a könyvvel sikerült.


(Csak egy gondolat: Nem tudom, hogy lázadjak e Tac Lachensky, az órásmester ellen, hogy miért olyan negatív. Miért csak a fiatalság a jó, miért csak a szépség a jó!? Vagy törődjek bele, hogy bármennyire is fáj elfogadnunk, igaza van!? )

Új kedvencet avattam!
10/10



 Idézetek a könyvből:
" A mulandóságban  csak a történetek tartanak örökké."

"Nem akkor válik az ember felnőtté, amikor pénzt keres, vagy ha megáll önállóan a lábán. Inkább akkor, mikor először meginog."

"...az élet nem elég hosszú ahhoz, hogy folyton a rossz emlékekre pazaroljuk az időt."

" Az embernek nem való az öröklét. Nincs az életnek súlya, és aminek nincs súlya, az elszáll egy könnyű nyári lélegzettel."


Grafoman Kiadó 2013
320 oldal












Ayse - Seherezádé lánya

Mindig is szívesen olvastam női sorsokról, életutakról. Különösen, ha a könyv által betekinthetek egy kicsit, egy egészen más kultúrába.

Ayse egy Németországba született török leány. A lassan két évtizede az országba vándorolt Jezid vallású család, a mai napig a hagyományai szerint él. Csak egymás között házasodnak, mindenben összefognak, összetartanak. Családjuk jó hírét, becsületét, akár az életük árán is megvédik.
Szülei már gyermekkorában odaígérték az unokatestvérének, Hasszánnak. Azonban Ayse, bármennyire is igyekszik alkalmazkodni, és elfogadni a sorsát, az élet egy egész más utat szán a lánynak. Semmire nem vágyik jobban, mint a hétköznapi gondokkal terhes mindennapokra.
Beleszeret egy német fiúba, Oliverbe.
Kezdetben titokban találkozgatnak, hónapokon át, és olyan erős érzelmek kötik őket össze, hogy a lány készen áll feladni egész eddigi életét, a vallását, a családját, a szerelemért.

Mindez nem is tűnne olyan nagy feladatnak, ha csak nem tudjuk, hogy a szülei inkább látnák halottan lányukat, minthogy ilyen módon megsértse a család becsületét.

Egészen a könyv elejétől pattanásig feszültek az idegeim. Szinte görcsbe rándult minden izmom. Bár már annyi hasonló történetet olvastam mégis, egyszerűen hihetetlen, és elfogadhatatlan számomra, hogy a mai világban még megtörténhet ilyesmi, hogy élnek még így emberek. Tiszteletre méltó, az összefogásuk, és a hitük, mégsem értem, miért nem lehet ezt az emberek szabad akaratára bízni. Mert ha egy Jezid családba beleszületik egy karakán nő, bizony mindig ez lesz a vége, ha túléli a szökést egyáltalán...

Nagyon jó a szerkezete a könyvnek, bár nem mondanám, hogy egy nagy irodalmi mű, mégis sokáig nyomot hagy az olvasójában.
Kár, hogy nem tudjuk, később mi lett vele, most merre jár...


10/10




" És még mindig nem tudok szabadulni a félelemtől. Talán évek múlva sem fog sikerülni, a rettegés, mindegy hol vagyok mélyen belém ivódott."



Ulpius ház kiadó, 2006
258 oldal
Fordította: Győri Hanna
Eredeti cím: Scheherazades Tochter





Patrick Süskind - A Parfüm

   A 18. században, Párizsban járunk, ahol egy büdös, mocskos halpiacon megszületik főhősünk, Grenouille. A furcsa gyermek, akinek nincs szaga, árván marad, miután anyját máglyán elégetik, így dajkáról-dajkára jár, majd, még gyermekként egy cserzőműhelybe kerül kulinak. De kifinomult szaglása nemsokára meghozza neki a lehetőséget, hogy imádott illatai közelében lehessen, és egy illatszerész segédjének áll, ahol kitanulhatja a mesterség összes csínját-bínját. 
   De valójában Grenouille nem vágyik elismerésre, csak egyetlenegy dologra, egy illatra, amiért akár ölni is képes. Minden motivációja egyetlen illat megszerzésére irányul, méghozzá a fiatal szűz lányok illatára.

Valahogy a történet elején én "kedveltem" Grenouille-t. Bár talán csak sajnáltam, igen, valóban sajnálatra méltó egy olyan ember élete, akinek nincsenek érzései. Nincs semminemű kapcsolata a világgal az illatok/szagokon kívül. Nála minden illékony...
Egy igazi érzelem nélküli gyilkos. Egy beteg elme.

Tetszett a mesélő, szinte hallottam a hangját, nagyon jó a stílusa.
Igazán nem mindennapi történet. Bár én azt hittem brutálisabb lesz, tele a gyilkosság leírásának részleteivel, de szó sincs ilyesmiről.
Nem egy hosszú terjedelmű mű, gyorsan a végére lehet érni. Láttam, hogy megvan filmen is, szóval mindenképp megnézem azt is. :-)

Sokan írták a könyvről, hogy milyen gusztustalan és gyomorforgató. Hát nem tudom... szerintem csak egyszerűen nyers és szókimondó. Igen így van, nem mindenki díjazza a nyomtatott "trágár" szavakat, de legyünk őszinték....ez van. Ez van a mi világunkba is, nem kell homokba dugni a fejünket. Elég kimenni a közeli buszmegállóba, és eltöltenünk ott egy napot. Hallgassa meg mindenki, hogy is beszélnek a mai emberek egymással. Nyilván nem általánosítok! Akinek nem inge, ne vegye magára!! Szóval ez van....

10/8,5

Európa Könyvkiadó, 1988
Fordította: Farkas Tünde
Eredeti cím: Das Parfum
232 oldal






Gillian Flynn - Holtodiglan

Nemrég láttam a filmet, és amint az Alexandra kiadó kidobta filmes borítóval, megszereztem magamnak a könyvet.

És boldogan éltek, míg meg nem haltak....- Ez minden romantikus lányregény vége, de most Gillian Flynn megcsillogtatja a másik oldalát is. 
A könyv, azt kell mondjam, remekmű, bár kicsit sajnálkoztam, hogy úgy lett vége...ahogy, de hát ettől olyan iszonyúan idegesítő, ami miatt jó. Na, de mekkora katyvasz, amit írtam!
Pont olyan, mint amilyen érzéseket a könyv is kiváltott belőlem.

"Ásó, kapa, nagyharang - a romantikus hollywoodi filmekben valahol itt ér véget a történet. Ám mi lesz ezután? Mi történik, amikor a boldog álom szép lassan szertefoszlik, s már abban sem vagyunk biztosak, hogy valóban ismerjük azt, akinek igent mondtunk.

Amy és Nick ötödik házassági évfordulója tragédiába torkollik: Amy eltűnik, és minden jel a jóképű férj, Nick bűnösségére utal. Amy naplójának részleteiből és a jelenben futó történetszálból izgalmas lélektani thriller bontakozik ki. Az olvasó döbbenten figyeli, hogy egy romantikus párkapcsolat miként alakulhat át szép lassan igazi pokollá... A kérdés csak az, ki tette valójában pokollá a másik életét?"


A könyv 3 részre van osztva, azon belül a fejezetek egyszer a férj, másszor a feleség, vagy éppen a feleség naplóbejegyzései szemszögéből. Megismerjük a jelent és a múltat, mind a férj, mind a feleség szemszögéből, egészen megismerkedésük pillanatától. Így bontakozik ki előttünk egy vérbeli pszicho - thriller, ami egyszerűen zseniális!

Nagyon gyorsan haladtam az olvasással, mégis többször meg kellett állnom, hogy kicsit feldolgozzam az "eseményeket". Elég rendesen "hat" az ember idegrendszerére. :-)
 Ha megkedveltem az egyik főhőst, néhány oldallal később biztosan megutáltam, és ez így ment egészen a könyv utolsó lapjáig.




Olvasás közben igazán bántam, hogy láttam a könyv előtt a filmet, mert bizony nagyon jól adaptálták.
A filmben a főszereplőket Ben Affleck és Rosamund Pike játsza. Tökéletes alakítás! Tessék megnézni!
Nálam kedvenc lesz!!
Kíváncsi lettem az írónő korábbi regényeire is, na majd egyszer...

10/10


Oldal: 527
Kiadó: Alexandra, 2014
Eredeti cím: Gone Girl
Fordította: Csonka Ágnes



Doris Lessing - A fű dalol

Semmi kétség, ez NEM egy szerelmes történet.
Bár kicsit utánaolvastam mielőtt nekiveselkedtem, de még így is meglepett amit kaptam.
Nehéz a történetet összefoglalni, de azért megpróbálok írni róla.

A történetünk helyszíne Zimbabwe, ahol fehérek és benszülöttek között nem létezik más kapcsolat, csak úr-szolga viszony. Ahol a feketéket nem is tekintik emberi lénynek.
Itt született a fehér nő, Mary, bevándorlók gyermekeként. Végigkövetjük, nehéz gyermekkorát, majd a családi fészekből kikerülve, teljesen gondtalan fiatal éveit. Ám barátnői ráébresztik, hogy lassan kifut az időből, bizony férjhez kellene mennie. Így Mary férjkeresésbe kezd.
Hozzámegy egy rendkívül szegény, megrekedt, csak a majorságának élő férfihez és visszatér abba a szegénységbe, ahonnan elmenekült,  megpecsételve ezzel hátralevő élete összes nyomorúságos évét.

A történet, egy gyilkosság hírével kezdődik, és akár egy fordított krimi, lassanként haladunk a gyilkosság napja felé. Közben megismerjük a "főhősök" lenyűgöző jellemrajzát, és minden mást ami a halálhoz vezetett.

A könyv valójában sokkal több, mint a történet, egy nőről szól, aki feladva gondtalan életét, visszatér gyermekkora démonjaihoz. Egy bukott emberhez köti az életét, és szépen lassan elszivárog belőle minden élet, ezen a forró, kietlen vidéken. Lassan felbomlik az elméje és vele együtt ő maga is. Minden erőtartaléka elfogy. Szinte szó szerint "felforr az agya".


A könyv ugyanolyan felkavaró, dühítő érzéseket váltott ki belőlem, mint az  Ötödik gyerek. http://zsuolvas.blogspot.hu/2013/01/doris-lessing-az-otodik-gyerek.html
Mégis miért marad a férfival, ha annyira boldogtalan? Egyszerűen nem értem!
A legjobban az idegesített, hogy valójában nem derül ki, hogy mi volt a szolgálójukkal köztük. Szerelem volt, vagy tényleg elborult Mary elméje? Szóval maradtak bennem kérdések.
Nálam tipikusan azon könyvek egyike, amiket miután becsuktam, csak ennyit mondtam: "Mi Vaaaan????"


10/ 7

"Számtalan házasságot látni, amelyikben külön-külön mindkét fél megátalkodott, elviselhetetlen, és mégis kitűnően összeillenek, mert mindegyik azon a ponton rongálja- gyilkolja a másikat, ahol annak szüksége van rá, s úgy ahogy életük sablonja kívánja."

"... a fizetség nélkül végzett munka mutatja meg, mit ér az ember."

Guy De Maupassant - Bel Ami - A szépfiú

Régóta morfondíroztam, hogy elolvassam ezt a könyvet, vagy sem. Féltem, hogy nehéz lesz a nyelvezete, így nem tud lekötni, de nem bántam meg, hogy belefogtam. :-)

Összefoglaló:
Georges Duroy, egykori őrmester szerényen éli nyomorúságos életét Párizsban, mígnem egy véletlen találkozás folytán, sikerül bekerülnie a hőn áhított felsőbb körökbe.
Georges újságírónak szegődik. Ám amilyen lassan tanul bele az újságírás mesterségébe, olyan gyorsan ébred rá, hogy pénzt és megbecsülést, valami egészen más módszerrel, sokkalta gyorsabban szerezhet magának. Így hát hódító hadjáratba kezd. 
Feleségül veszi a megözvegyült, megközelíthetetlen Madeleine-t. Azonban nem minden alakul a tervei szerint.
Főszereplőnk ide-oda csapong, mindenkit és mindent kihasználva. Minden pillanatban azt lesi, mikor húzhat valamiből hasznot. Mindenre képes, hogy befolyásos, jómódú ember lehessen belőle, és bizony el kell ismerni, jól is csinálja.Gátlástalan, kapzsi, irigy, és nem utolsó sorban hűtlen...

Már megint a filmet láttam előbb, bár azt nem tudnám megmondani, hogy ez a tény ebben az esetben előny, vagy hátrány. Az biztos, hogy, mindenképp jobban el tudtam hinni, hogy Duroy valóban egy jóképű ember. (nyilvánvalóan Robert Pattinson szerepe miatt) Őszintén megmondom, a vége felé az olyan szövegektől, mint: " a bajuszával megcsiklandozta a nő tarkóját" a hideg rázott... :-)

Volt benne egy rész, ami nagyon nyomasztó volt, mégpedig a halál ábrázolása, a hullaszag, és egyéb hideg rázós dolgok, bár lehet csak én vagyok ennyire kényes. Mindenesetre az egész történetet végigkísérte valami keserű, nyomorult érzés. Néhol viszont nem tudtam megállni mosolygás nélkül. :-)

Valahogy nekem Georges Duroy sokkal szimpatikusabb a filmben. A könyvben durva, sértegető, néha egyszerűen nem is értem. Nem beszélve a bajuszáról!!! Jó persze megértem, ahogy változnak az idők változik vele ez is, na de gondoljunk bele, ha a mozivásznon egy pödört bajszú alak játszaná, manapság nem igazán hinnénk el, hogy ő a csábító, akiért epednek a nők. Mindenesetre nagyszerű a karakterválasztás, korunk egyik legismertebb "szépfiú"-ja, Robert Pattinson, valóban kitűnő karakter ehhez a szerephez.

A regény 1885-ben jelent meg, de azt kell hogy mondjam, bizonyos nézőszögből, ma is ugyanúgy helytálló a történet. Több filmváltozat és sorozat is készült a mű alapján, a mozikba 2012-ben, Robert Pattinson, Uma Thurman, Christina Ricci, és Kristin Scott Thomas főszereplésével került ez a remek film.

Kedvenc mondat:
"A pénz végre is nem érdemli meg, hogy annyit törődjék vele az ember."

10/10

Néhány borítóváltozat, csak, mert némelyik nagyon vicces :-)













Tessék megnézni a fimet is!

Ian McEwan - Vágy és vezeklés

A könyvből készült filmet már többször megnéztem és nagyon szeretem, ennek hatására döntöttem úgy, hogy itt az ideje elolvasni.
Bár, bevallom tartottam is tőle, hogy nem e lesz nagyon unalmas, de egész jó sült ki belőle.

Összefoglaló:
"Briony, a tizenhárom éves kislány az ablakból meglesi nővérét, Ceciliát, amint az a szolgálójuk fia, Robbie előtt "levetkőzik". Az amúgy is nagy képzelőerővel bíró kislány egész csinos kis történetet sző a látottak köré, és mindennek csak tragédia lehet a vége."

A négy külön kis részből álló regény első része:
(1935)
Az első rész csupán egy két nap eseményeinek az összefoglalása, több nézőpontból is megismertetve. A hirtelen fellobbant szerelmet, a sok véletlen egybeesést és az elkerülhetetlen tragédiát mutatja be rendkívüli részletességgel.

A második rész:
(5évvel később)
A fiatal szerelmeseket elszakította egymástól az a bizonyos 5 évvel ezelőtti esemény.
Robbie a háborúban, a francia fronton szolgál, Cecilia elhagyta a családját és ápolónőnek áll. Briony pedig vezekel, a vég nélküli munkával, és azzal hogy megpróbálja helyrehozni a helyrehozhatatlant.
Ebben a részben Robbie szemszögéből ismerjük meg az eseményeket, a nyers és torokszorító háborús képeket, na és persze a Ceciliáért érzett végtelen szerelemet.

A harmadik részben Briony életútját ismerjük meg, a végzetes 5 évvel ezelőtti esemény indokait, miértjeit, illetve azt hogyan próbálja (vagy éppen nem próbálja??) jóvátenni a bűneit.

Végül a negyedik részben fény derül a miértekre, a megdöbbentő igazságra.


Bár a könyv végén más a befejezés, mint amit az ember gondol, mégis a könyv elolvasása után nincs olyan érzése az embernek, hogy hiányzott volna a Happy End. Nem tudom hogy érte el ezt az író, de nekem ez nagyon tetszett.
Ami viszont nem az a néhol idegtépően részletes leírások, főleg a háborús résznél. Bár az is igaz, hogy ettől annyira fájdalmasan reális. Szinte látja maga előtt az ember, érzi a szagokat, a fájdalmat...

Tehát összességében nagyon tetszett a könyv, főleg ahogyan felépítette az író, az egyszerűen zseniális.

8/10

„ különben is, másokhoz mérje magát az ember, ez az egyetlen igazi mérce.”

A film:

A filmet Keira  Knightley miatt néztem meg legelőször, mivel nagyon szeretem a filmjeit, és meg kell mondjam most is remek az alakítás!  Egyike azon filmeknek, amiket a könyv alapján tökéletesen adaptáltak. Nagyon jó a film.

 




Péterfy-Novák Éva - Egyasszony

Egy számomra nagyon kedves "Csajszitól" kaptam kölcsön ezt a könyvet. Jelezte ugyan, hogy lelkileg készüljek fel, de szerintem erre lehetetlen felkészülni.
Az ember csak olvassa, döbbentem, lemerevedve, gombóccal a torkában, de letenni nem tudja.
Nem, mert végig vár, valami csodát, valamit ami felszabadítja, mindezen szenvedés alól, de mind tudjuk, hogy nincs semmi ami mindezt felülírná. Nincs megnyugvás. Nincs semmi...

Mélyen meghajlok Péterfy-Novák Éva előtt, hogy képes volt megírni, és ezzel újraélni mindazt a szörnyűséget, ami vele történt.

Összefoglaló:
"Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve
Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.
Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar."

A könyv hullámokban árasztott el különféle érzelmekkel, de leginkább, valamiféle elszántság volt amit éreztem, összeszorított foggal küzdöttem vele.

Mi mind külön - külön buborékban élünk, éljük a kis saját világunkat, a kis aprócseprő problémáinkkal. Észre sem vesszük, sokan mekkora terhet visznek a vállukon egész életükön át. Szeretném kinyújtani a kis buborékomat és megóvni, őket is bezárni, hogy mindezek után ne érje őket több bánat, több keserűség.
Mindenkinek ajánlom, olvassátok el!

Marguerite Duras - A szerető

Legalább ezerszer megnéztem a filmet, és egyszerűen imádom! Bár magam sem tudom megfogalmazni, miért.?

Mindenesetre kihoztam a könyvtárból és azonnal nekiestem.
Így már mindjárt más megvilágításba került minden, ami a filmben rejtve maradt.
Valami leírhatatlan hangulat járja át ezt az aprócska kis regényt, benne tőmondatok ezreivel, mégis szinte érezhető az ópiumfüst, a kínai negyed, és a mezítelen testek szaga.

A könyv önéletrajzi regény, amit az író fényképek magyarázataként első szám 1. személyben, vagy első szám 3. személyben írt.
Központja valójában nem is a férfi, a Kínai, a Szerető, hanem egy család széthullása, a két bátyja, a szeretve gyűlölt anyja. S a kérdés, szerelem volt ez??

Történet: A tizenöt és fél éves kislány, éppen a Mekong folyón kel át egy komppal, amikor egy a szintén kompon utazó kínai férfi, kocsijából kiszállva megszólítja. Később minden nap elviszi a leányotthontól a francia gimnáziumig, míg nem a férfi legénylakásán a szeretőjévé nem teszi.
Többet nem is írok a történetről, mert úgy érzem már ezzel is megsértettem a regényt, mivel, mint ahogy írtam, a regény velőjét, nem csak ez adja.

Én személy szerint kicserélném valamelyik kötelező olvasmányt erre a kis regényre, amely mint valami jó zene belemászik az agyamba és ha akarom se tudom elhessegetni a keserűségét, a nyomorúságát.

10/10


"Azt mondja, sohase fogom elfelejteni ezt a délutánt, akkor is emlékezni fogok rá, amikor őneki az arcát is meg a nevét is rég elfelejtettem. Megkérdezem, hogy a házra emlékezni fogok-e. Azt mondja: nézd meg jól. Megnézem. Azt mondom, semmi különös. Azt mondja, igen, mindig így van.
Még mindig magam előtt látom az arcot, és emlékszem a névre. Látom a kimeszelt falakat, a vászonredőnyt a forróságra nyíló ablakon meg a félköríves ajtót, amely egy másik szobába vezetett, a szoba meg a belső kertre nézett – a virágok kókadoznak a hőségben –, a kertet épp úgy kék mellvéd fogja körül, mint a sadeki villa Mekongra néző, lépcsőzetes teraszait."

Film: A filmhez szerintem jobb karaktereket nem találhattak volna. Nagyon, nagyon jó!!! Mindenkinek ajánlom azt is!





Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates