Jack London - A beszélő kutya

Mielőtt rátérnénk az értékelésre, el kell mondanom, hogy ezt a bejegyzést a férjem fogja befejezni, mivel a könyvet ő olvasta.
Tudni kell, hogy ő, /nevezzük nevén/ Krisztián, közel, s távol tizenöt éve nem olvasott ki egyetlen könyvet sem, mindaddig amíg tavaly Húsvétra meg nem kapta tőlem, Dee Brown - Wounded Knee-nél temessétek el a szívem című könyvét. Azóta eme könyv volt a negyedik, amit elolvasott, az én, és persze a saját örömére is. Ami nem egy túl nagy mennyiség, de valljuk be az eddigi teljesítmények alapján rekordnak nevezhető. :-)
Folyamatosan figyelemmel kíséri a bejegyzéseimet, illetve részletes beszámolót kér minden általam olvasott kötetről, így esett hát, hogy kis győzködéssel, és támogatással, de ő is segíti ezután gyarapítani ezt a picike oldalt.       
                       Zsú

 A történet Jeromosról, a skót terrierről szól, akinek hányattatott életét követjük végig a könyv lapjain. Regényünk helyszíne a Salamon-szigetek, amelyet az író déltengeri utazásai ihlettek. Jeromos a szigetcsoport egyik szigetén született egy gazdag ültetvényes családnál, majd tőlük a szigetek között rabszolgákat szállító hajó, az Arangi kapitányához kerül. Egy szigetlakó népcsoport összefog, és megtámadják a hajót, így Jeromos új gazdája egy emberevő, kannibál törzsfőnök lesz, akinek főpapja mindenáron meg akarja enni szegényt.
Egy kedves vak ember, Nalasu menti meg őt, és tanítja meg egy különleges jel- és hang beszédre, amivel kommunikálni tudnak egymással. Hogy végül jó helyre került-e Jeromos, és megkapta-e a jól kiérdemelt emberi szeretetet? Olvasd el te is a könyvet, nem bánod meg.

Egy szívet melengető, izgalmakban gazdag kalandregény, szeretetről, jóságról, és kapzsiságról, aminek minden oldalán történik valami. Remek olvasmány egy borús-esős téli napon.
                                                                                                            Krisztián
9/10

Kossuth kiadó 2015
208 oldal

 "Az ember a kutya "gazdájának" tartja magát, de a kutya a gazdáját "Istennek"."

2 megjegyzés:

Bea írta...

Én isnnagyon örülök, amikor a férjem végre a kezébe fog egy könyvet. Ha tetszik neki, akkor gyorsan elolvassa, és már kér is egy következő olvasmányt. De ha valamiért kiesik ebből a ritmusból, akkor nagyon nehéz visszatéríteni. Inkább megnéz egy filmet, és arra hivatkozik, hogy fáradt és úgyis elaludna olvasás közben. Most éppen ilyen periódusban van, mi csak reménykedünk Zsófival, hogy minél előbb kezébe vesz ismét egy könyvet. Köszönjük Krisztiánnak az értékelést. :) Azt hittem, hogy olvastam ezt a könyvet, de rájöttem, hogy az Az éneklő kutya volt. :) Valamikor majd ezt is tervbe veszem. Bea

G.F. Zsú írta...

:-) Szerencsére találunk neki valamit mindig, ami felkelti az érdeklődését. Most Jack Londont-tól még sok mindent kinézett magának. Nem beszélve arról, hogy remek program együtt menni a könyvtárba. :-)
Az Éneklő kutya én úgy tudom Jeromos testvéréről, Mihályról szól. A könyv végén különben találkoznak is. :-)

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates