Stieg Larsson - A lány, aki a tűzzel játszik/Csak hiszed, hogy vannak titkaid!/

Valami egészen mást kaptunk a Millenium trilógia második részétől. Bár meglepetésként nem ért, mert ezt is előbb láttam filmen, mégis ugyanannyira élveztem.
"Senki sem ártatlan. Csak a felelősségnek vannak különböző
fokozatai."

A történet ott folytatódik, ahol abbamaradt. Mialatt Lisbeth Salander a jól kiérdemelt pihenését tölti a világot járva, Svédországban borús felhők gyülekeznek. A Millenium egy különleges riport megjelentetésére készül, a prostitúcióra kényszerített fiatal lányokról, de akciójuknak véget vet egy hármas gyilkosság, amelynek egyik áldozata Nils Bjurman, Salander gyámja, ráadásul az első számú gyanúsított nem más, mint a különc lány. Minél messzebb jutnak a nyomozásban, annál több bizonyítékot ásnak elő a lánnyal szemben, de nem csak a rendőrség, Michael Blomkvist is Lisbeth nyomába ered, szörnyű titkokat fedve fel a lányról, ja, és természetesen ő is nyakig benne van a "szószban".

 
 
   Ez a kötet nálam a határokat feszegette. Az első résszel ellentétben, ahol egy igazán izgalmas és rejtelmes nyomozásban vehettünk részt, ebben a könyvben minden Lisbeth Salander körül forog. Valójában az ő piszkos múltja nyúl utána a jelenbe. Szerintem nem éppen ideális folytatás, (Vagy csak egyszerűen nem erre számít az olvasó.) de ez nem egyenlő azzal, hogy a történet ne lenne jó. Voltak benne jelenetek, amik úgy éreztem pengeélen táncolnak. (Például Blomkvist viszonya Harriet-tel, vagy mikor Lisbeth-et eltemetik......kész voltam!)
Ennek ellenére ez egy rendkívül kacifántos olvasmány, tele mocskos titkokkal, remek szereplőkkel, és még éppen hogy csak elviselhető mennyiségű véres jelenettel. A majdnem tökéletes krimi, ami pont úgy ér véget, hogy tudjuk, még rengeteg mindent tartogat számunkra. Nem egy túlontúl pörgős, de amennyi összefüggést tartogat, talán jobb is ez így.

Nagyon érdekes, hogy, míg az első könyv önmagában is egy remek történet, akár folytatás nélkül is, ez a rész, csak a harmadikkal együtt lesz egész, viszont a második és harmadik rész mit sem ér az első nélkül, ezért mindenkinek azt ajánlom, kezdjétek az elején a történetet. Nem fogjátok megbánni.
Zsú
Animus kiadó 2009
528 oldal
  
9/10

Az első részt itt találod:  Stieg Larsson-A tetovált lány

A Millenium trilógia többi kötete:
-A tetovált lány
-A kártyavár összedől
(-Ami nem öl meg)

A FILM:
A kötetből (sajnos) csak a svéd 2009-es változatot láthatjuk, ugyanis amerikai változat nem készült belőle. Főszereplőnk ismételten Noomi Rapace, remek alakítással. Nézzétek meg, igazán jó filmet forgattak a könyv alapján.

Tan Twan Eng - Az Esti ködök kertje

  Ez a könyv annyira gyönyörű, hogy még a könyvjelzőt is kicseréltem olvasás közben, hiszen szép szavakhoz, szép könyvjelző illik.

" A kerteknek meg kell érinteniük az ember legbensőbb lényét, át kell formálnia az érzéseit, el kell töltenie szomorúsággal vagy derűvel."
 Fülszöveg:
" Malajzia hegyei között, a teaültetvények szomszédságában bújik meg Jugiri, az Esti Ködök kertje. Gazdája a megközelíthetetlen Aritomo, a japán császár hajdani kertésze, aki a japánkertek tervezésének művészi fogásain kívül számos más titok őrzője is. Mellé szegődik Jün-ling, a fiatal kínai lány, akinek a lelkét súlyos emlékek terhelik. Kettejük lassan és nehezen kibontakozó kapcsolatáról szól a könyv, amelyet eleinte csupán megállapodás tart össze, később azonban az egyre szorosabbra fűződő barátság vagy valami annál is több…"

 Valójában a fülszöveg csak egy része, a történetünk egészének. A könyv a korosodó Jün-ling, életét kíséri végig. A bírónői állásából visszavonult asszony, miután megtudja, hogy visszafordíthatatlan betegség bujkál benne és nemsokára elveszíti ez emlékezőképességét, visszautazik Jugiri-be, hogy megírja memoárját, és megtalálja az oly régen elveszett lelki békéjét, amit Aritomo-val együtt évtizedekkel ezelőtt építettek fel egy Japán kert, az "Esti ködök kertje" által.

"Az emlékezet olyan, mint borús völgyre eső napfényfolt, amely a felhők mozgásával változtatja helyét."

A történet rendkívül lassan bontakozik ki előttünk. Szinte már-már nem győztem kivárni, hogy belendüljön. Bár nem mondom, hogy addig is élvezhetetlen, hiszen tele van gyönyörű mondatokkal, érzésekkel. Talán azért is jobb ez így, mert van ideje az embernek ráhangolódni. Megnyugodni, mint ahogy a könyv szereplői is. -Ülnek a teraszon, teáznak és nézik a kertet, vagy lélegzetvisszafojtva tartják kifeszítve a különleges japán íjukat, a "jumi-t".
   (Pont ez az ami a mi kultúránkból annyira hiányzik, hogy egy kis időt adjunk magunknak a belsőnk feltérképezésére, hogy megszelídítsük háborgó lelkünk, hogy elfogadjuk ami körülvesz minket, és harmóniában éljünk azzal, amink van, ne pedig elégedetlenkedve azért, mert valami nincs.)
 Miután belelendül a cselekmény, gyönyörű életút tárul elénk. A fiatal Jün-ling egy Japán fogolytáborban, majd felnőttként Aritomo titkos kertjében, végül a jelenben, egy idős asszonyként.
  Gyönyörű keretet adott mindennek az a sok apró rejtély Aritomoval kapcsolatban, amit szépen apránként bontogathatunk ki. Csak azt sajnáltam, hogy nem tudtam meg mi lett vele végül...
 
" Tudatomban egy emlék lebeg tova. Utánanyúlok, mintha egy magas ágról keringve alászálló falevélért kapnék."
 
Tudom lehetne sorolni a könyv számtalan hátrányát, egy izgalmas szerelmi történettel szemben, mégis próbáljunk meg elmerülni a szavaiba, túlesni az első 80-100 oldalon, igyunk hozzá egy gőzölgő teát egy borús délutánon, és repüljünk el a Japán császár kertészének ködös kertjébe.  
     Zsú           
9/10

+Egy gondolat:
 Vajon azért hatnak ránk ilyen hipnotikusan a japán történetek mert annyira mások, mint mi? Pedig a szavak ugyanolyan szavak nálunk is, csak ők más sorrendbe teszik őket, így adva nekik érzelmekkel telített értelmet.

Tarandus 2014
480 oldal
 
 

Sarah MacLean - A csábítás kilenc szabálya

Mindig is úgy gondoltam, hogy ezek a könyvek nem nekem valók. Túlontúl nagyok az elvárásaim a felnőtt tartalmú könyvek terén, így megkímélve magam a csalódástól, inkább nem olvasom őket. Erre meg nem szembe jön velem a könyvtárban egy...

"A kaland akkor is megéri, ha maga a tapasztalat csalódás."
A történetünk dióhéjban:
A szürke kisegérnek kikiáltott Callie az 1800-as évek Londonjában éli a kor szabályaival korlátozott unalmas és egyhangú életét. A házasságról már lemondott, hiszen az aktuális bálokon a vénlányok sarkában árulja a petrezselymet, és ábrándjaiba merülve, nyálcsorgatva figyeli a kibontakozó szerelmeket. De egy napon megunja az egészet és hirtelen elhatározásból listát készít magának, amolyan "bakancslista" félét. Mind olyan kívánságokkal, mint például "Szenvedélyesen megcsókolni valakit" vagy "Férfinyeregben lovagolni", esetleg " Szivarozni és whiskyt inni", tehát csupa-csupa olyan dolgot, amit egy jó hírű leány álmában sem engedhet meg magának, de amúgy neki vénlányként már úgyis mindegy. Így esik hát, hogy már aznap éjjel London egyik hírhedt nőcsábászának, Ralston márkinak a hálószobájában találja magát...

Könyvmolyképző kiadó 2013 
494 oldal

 Kedves Hölgyeim! (Igen, csak Hölgyeim, ugyanis nem sok a valószínűsége, hogy ezt az Urak szívesen olvassák.)
Nagyon nagy elvárásokkal kezdtem a kötetbe, hiszen, mint ahogy az elején is írtam, én nem vagyok oda az erotikus témájú könyvekért, vagyis inkább még nem találtam olyat, amit ne éreztem volna nagyon másodosztályúnak. Néha annyira messze vannak attól hogy igazán valósághűek legyenek, és ha ez nem lenne elég ebben a könyvben, mint történelmi romantikus még attól is féltem, hogy ezen felül nem lesz még korhű sem.
Hogy csalódtam-e vagy sem?
  Ez egy nagyon jó kérdés. 
Ez egy igazán jó történet, viszonylag hihető dolgokkal, és nagyon könnyen beleélhetjük magunkat a főszereplőnk szerepébe.De szinte minden szereplő szerethető, fejlődő karakter, főként pozitív csalódás Ralston márki, aki ugyan egy élvhajhász, mégis valahol mélyen egy érző lélek, magyarul, minden nő álma.
 A történet nagyon hamar beszippantja az olvasót, és csak izgulsz és izgulsz, értük, a szerelmükért. Ugyan már-már unhatnánk ezeket a "veszekszünk-civakodunk, majd a következő pillanatban szenvedélyesen csókolózunk" történeteket, mégis ez kell nekünk, hiszen mind, egytől egyik erre vágyunk. Ilyen izgalmakkal teli kalandokra, szenvedélyre, és egy tökéletes partnerre mindezekhez.

 "Igen. 28 évet azzal töltöttem,hogy azt tettem, amit mások elvártak, olyan voltam, amilyennek mások elvártak. És ez szörnyű, amikor nem önmaga az ember, hanem egy mások által kialakított képnek felel meg..."


Ez egy pörgős, kacagtató vidám és szenvedélyes történet, tele romantikával szerethető karakterekkel, sok-sok párbeszéddel, szinte darálható, és ezt csak akkor veszed észre, mikor besötétedett a szobában és mereszted a szemed, hogy a sötétbe kivedd a betűket, mert még addig se akarsz felállni, míg a villanyt felkapcsolod.
Egy mondatva sűrítve: Csak akkor kezdj bele, ha nagyon ráérsz!
 Voltak ugyan zavaró dolgok, mint például Ralston márki becézgetései a mondatai végén, olyanok, mint, kicsim, szépségem, stb., de szerencsére tudtam nem tudomást venni róla, inkább, mint hogy felhúzzam magam rajta. Persze ezek csak kötözködések, valójában tetszett a történet és biztosan elolvasom a következő részeket is, és persze ajánlom, minden unatkozó háziasszonynak. De ne csak álmodozzunk lányok! Ha nincs még, minél előbb szerezzünk egy házi, saját Ralston márkit! :-P
Zsú
9/10

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates