Böszörményi Gyula - Ármány és kézfogó /Ambrózy báró esetei 3./



Bármennyire is szerettem volna sorrendbe haladni a sorozattal, sajnos ezt a részt előbb megszereztem, mint a Beretva és tőr-t. De mikor nagy izgalmak közepette beleolvastam, megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy ugyanott folytatódik, ahol a Rudnay-gyilkosságok véget ért.
Így hát nekiláttam, gondolván, hogy, ha megérkezik a 2,5. rész, ezt majd addig leteszem. De nem így lett, ezt nem lehet csak úgy letenni!

" Vannak az életben olyan pillanatok, amikor képtelenség eldönteni, hogy a férfit, aki épp szemben áll velünk, megcsókolni vagy  orrba verni volna-e jobb."
Fülszöveg:
 "A naptár 1900-ról lassanként 1901-re vált, miként a négy esztendővel korábban elrabolt Hangay Emma ügye is hátborzongató fordulatot vesz. Ambrózy báró, az Osztrák-Magyar Monarchia első magándetektívje és hű segítőtársa, Mili kisasszony új nyomra lel, ám az ösvény, melyre ezáltal lépnek, sokkal tüskésebb, nyaktörőbb és veszélyesebb, mint azt bármelyikük is sejtené. Vajon a morc báró miért válik egyre titokzatosabbá, sőt, kegyetlenné és gonosszá azokkal szemben, akik szeretik, s hogyan lesz képes mindezt Mili kisasszony elviselni? Mit rejt a Magyar utcai ház, miért lop lovat Mück Márika, kinek vall szerelmet Tarján Vili, és hány holttest kell még ahhoz, hogy a háttérben működő gonosztevők nehéz vasba veressenek?"

Könymolyképző kiadó 2016
704 oldal
Történetünkben egyre csak bonyolódnak a szálak, miközben gyötrő lassúsággal haladunk annak irányába, hogy kibogozzuk a rejtélyeket, főhőseink újabb és újabb vakmerő kalandba vetik magukat, így a kötet minden oldalán van miért izgulnunk.
Mindezt fokozza a könyv szerkezete, ahogy fejezetről fejezetre váltakozó szemszögből látjuk az eseményeket. Bevallom jómagam minden egyes fejezetnél alig vártam, hogy a következőhöz érjek és folytatódjon a másik szálon is a történet.

Szereplőinket egyre részletesebben megismerjük és én egyre inkább vágyódom, hogy újra és újra felbukkanjanak a könyvben. Kezdve Mili kisasszony igaz barátaival, "Cili" kisasszony hű cinkostársain át, mind annyira egyedi és imádni valók, hogy szinte szárnyalnék örömömben, ha egyszer belemászhatnék a könyvbe és egy pár órácskát velük tölthetnék az Ambrózy villa közegében, Terka néni süteményével, Agáta mama megtisztelő figyelmével kitüntetve, Isti frappáns megjegyzései közepette, Gáspár bácsi óvó szárnyai alatt. Vagy csak egyszerűen beülnék egy tejeskávéra a szókimondó Renée és a vakmerő Mili kellemes társaságában.
Na és a könyv vége... Bár van egy erős tippem (vagy reményem) mégis majd megesz a kíváncsiság. Epekedve várom a folytatást!

"Igaz, hogy sokszor szertelen, meggondolatlan és végtelenül önfejű vagyok, ám ellenállni saját természetemnek olyan volna, mintha a Teremtőm szándékát akarnám kicsúfolni."

Hozzá kell fűznöm, hogy olyan humoros jelenetekkel pöttyözte tele Tisztelt Böszörményi Gyula ezt a regényt, hogy a férjem többször rám szólt, hogy a néhány oldalanként ismétlődő hangos kuncogásommal megzavarom őt az olvasásban. Köszönöm az írónak, és bocsánat a férjemtől. :-)
 Zsú          

"- Az én vőlegényem lakatos!
-Túl ügyes aligha lehet, ha a kulcsának a te likadnál jobb helyet nem talált-"

 10/10
Előző részek: 


"...a nadrágos népséggel nem szembeszegülni, harcolni, marakodni kell, inkább engedelmességet mímelve meghódítani azt, hogy végül zablát csapva a szájukba a nekünk tetsző útra irányíthassuk őket."

"-A nők gonoszsága, ezt már megtanultam, szélesebb spektrumon mozog, mint a fény és mélyebb, mint az óceán -...-A huncut csínytől a jogos férfibosszantáson át egészen a méregkeverésig terjed, így tehát gonoszságnak tán nem is ildomos nevezni. Fegyvertár ez inkább, igen!"

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates