J.R.Moehringer - Sutton

 Egy számomra nagyon érdekes olvasmányt osztanék meg veletek J.R.Moehringer tolmácsolásában Willie Sutton történetét.

Fülszöveg:
"Willie ​Sutton Brooklyn mocskos, ír nyomornegyedében született, a huszadik század első évében. Mire nagykorú lett, a bankok teljesen elvadultak. Ha éppen nem csődöt jelentettek, ami miatt számtalan amerikai vesztette el munkáját és vált otthontalanná, akkor állami gyorssegélyekért folyamodtak. A tőzsdekrachok, válságok és az elszabadult munkanélküliség ördögi köréből Sutton csupán egyetlen kiutat látott, egyetlen lehetőséget arra, hogy elnyerje álmai hölgyét.
Így kezdődött Amerika legsikeresebb bankrablójának a pályafutása. Sutton három évtized alatt olyannyira tökélyre vitte a bankrablást, akkora mestere lett a szökéseknek, hogy a rendőrség az egyik legveszélyesebb New York-iként kezelte, az FBI pedig a legkeresettebb bűnözők listájának élére helyezte.
A nyilvánosság azonban Suttonnak szurkolt. Hiszen soha egyetlen lövést sem adott le, áldozatai pedig kizárólag a vérszívó bankok voltak. Amikor 1952-ben végleg elfogták, tömegek vették körül a börtönt, és a nevét kántálták. 
Bármennyi bűntettet követett el, akárhányszor esett rabságba – első szerelme (és első cinkostársa) sohasem járt távol gondolataitól. Amikor pedig végleg kiszabadult – meglepő kegyelemnek köszönhetően 1969 karácsonyán –, azonnal elindult megkeresni őt."

 Könyvmolyképző  2013
   492 oldal

Születésnapomra lepett meg kedvesem ezzel a könyvel. Nem olvastam még hasonló témájú és szerkezetű könyvet. Kicsit nézegettem, bele-bele olvasgattam mire rászántam magam, és nekiveselkedtem az oldalak kavalkádjának. Nagyon tartottam a könyvtől vajon tetszeni fog e? Így utólag, aggodalmam felesleges volt.

Nagyon élveztem a könyvet, és sokszor túlontúl is izgultam mi is fog a főszereplővel Willie Suttonnal történni. A könyv Amerika legnevesebb bankrablója élettörténetét meséli el. A történet két szálon fut végig az egész könyvön.
Az egyik szál amikor az öreg Suttont kiengedik a börtönből. Egy riporterrel és egy fényképésszel egy saját térképen bejelölt útvonalat jár végig. Ezen az úton életének fontosabb állomásai találhatóak meg. Ezeken haladnak végig New York városában. Ezt a térképet meg lehet találni a könyv végén. Így vizuálisan is végig lehet követni a főbb állomásokat. Nekem ez nagyon tetszett.
A másik szál mindig az adott helyszínhez kapcsolódó történetet meséli el az olvasónak mi is történt akkor és ott. 
Ez a kettő szál felváltva követi egymást a könyv egészén. A történet egész gyerekkorától indulva halad végig Sutton életének fontosabb eseményein.
 Nagyon sok a párbeszéd a könyvben. Eleinte zavart de hamar hozzászoktam. A második szál sokkal jobban tetszett és jóval izgalmasabb mint az első. Viszonylag hamar végigértem a történeten, de a végén egy nem várt fordulat várja az olvasót. Engem egy kicsit letaglózott. Nem így képzeltem el a könyv végét. Hogy mi ez a fordulat, és milyen dolgok történnek meg Willie Suttonnal azt a könyv elolvasásával megtudhatjátok.

Összességében tetszett a könyv. Kicsit jobban teljesített ahogy elsőre gondoltam. Mindenkinek ajánlom aki szereti a hasonló témájú könyveket.
Krisztián
9/10


Robyn Young - Királyság (Felkelés-trilógia 3.)

 A Felkelés-trilógia befejező kötetét hozom most nektek a Királyságot!

Fülszöveg:
"Az epikus történet eléri vérfagyasztó csúcspontját, ahogy Robert Bruce beteljesíti a sorsát.
Robert megvalósította nagyratörő célját, Skócia királyává koronázták, de eközben magára vonta Edward angol király haragját. Az angolok magasba emelik a rettegett sárkányos zászlót, és északra vonulnak, hogy visszafoglalják a Skót Királyságot.
Ám Robertnek nemcsak az angolokkal kell szembenéznie. Vetélytársa, John Comyn megölése miatt kettészakadt a királyság, és megosztott erőivel, honfitársai ellen is harcolva Robert kénytelen a hegyek közé húzódni. Van koronája, de nincs országa, elszánt a harcra, de nincs serege.
Szinte járhatatlan út áll előtte, árulással és gyásszal minden kanyarban, Robertnek mégis vissza kell szereznie a trónját és a népe tiszteletét.
A hegyek között rejtőző erődökből és a távoli Nyugati-szigetekről harcolva néhány bátor férfi és a bájos nemeshölgy, Christiana támogatásával Robert előretör oda, ahol II. Edwarddal kell találkoznia, hogy eldöntse Skócia jövőjét az évszázad csatájában Bannockburn falva mellett."

Gold Book 2015
    440 oldal

A harmadik rész tetszett a legjobban a három rész közül, sajnos nagyon hamar a végére értem. Egyrészt mert nagyon izgalmas volt másrészt mert szerencsére volt is időm olvasni.  A második rész után kialakult bennem egy kép, miként érhet véget Robert Bruce története. Ez nagyjából úgy is alakult ahogy vártam.

A harmadik rész írásmódjában, szerkezetében megegyezik az első kettőjével. Az írónő igazán fordulatossá, izgalmassá, élvezhetővé tette a harmadik részt. Olvasás közben sokszor mérgelődtem, hogy miért alakult egy adott cselekmény úgy, ahogy azt az írónő az olvasó elé tárta, mert én teljesen máshogy képzeltem el. Mindig vitt bele valami csavart. Számtalan csatajelenet, árulás, kivégzés, cselszövés, ármánykodás, szerencse és rengeteg izgalom vonul végig az egész befejező köteten.
Robert elkeseredett harcát vívja, hogy megszilárdítsa hatalmát Skóciában. Két ellensége is üldözi és le akar vele számolni. Egyik I Edward majd halála után fia II Edward Anglia királyai, a másik John Comyn családja akit Robert gyilkol meg. E két ellenséggel való csatározás tölti ki szinte a könyv egészét. Hogy miként alakulnak ezen csatározások és, hogy a végső ütközetben kinek az oldalára billen a mérleg nyelve azt a történet elolvasásával megtudhatjátok.

Nagyon élveztem mindhárom részt, igazi kalandregény. Nemigen voltak benne unalmasnak mondható részek, folyamatosan lehetett izgulni, hogy is fognak alakulni a dolgok. Viszonylag könnyeden lehet haladni az olvasással.  Az írónő egyik kedvencemmé lépett elő, már néztem tőle más könyveket és sorozatot is. Nem bántam meg, hogy ezt választottam tőle először.
Mindenkinek ajánlom aki szereti a kort amikor játszódik ez a nagyszerű történet, vagy egyszerűen csak egy jó kalandos történetet akar elolvasni.
Krisztián

10/10

A felkelés trilógia részei:
              1:Robyn Young - Felkelés (Felkelés-trilógia 1.)
              2:Robyn Young - Renegát (Felkelés-trilógia 2.)


Leila Meacham - Somerset /Somerset 1./

Vannak könyvek, amik türelmesen várják a sorukat a könyvespolcunkon, viszont vannak olyanok is, amik szinte minden héten megkísértenek, csábítgatnak, olykor-olykor leveszem őket a polcról, átlapozom, bele-beleolvasok. Ilyen volt ez is, de valahogy mégsem kezdtem bele, mind ezidáig.

 "Mert amíg csak sejtünk valami rosszat, addig még reménykedünk is, hogy tévedünk. A bizonyosság azonban egészen más" 

A történet dióhéjban:
Jessica Wyndham, egy gazdag rabszolgatartó ültetvényes lánya, ám ahogy cseperedik egyre inkább áll a feketék oldalára, sőt egészen odáig fajulnak a dolgok, hogy a lány 18. születésnapja előtt csatlakozik az abolicionista mozgalomhoz. (vagyis a fekete rabszolgákat támogató, az ő szökésüket segítő önkéntes válik belőle) Mivel a családja viszont eme életmódból tartja fenn magát, hamar kiderül, hogy Jessica nem maradhat közöttük. Apja elküldi őt a családi birtokról, de nem akármilyen feltételekkel...
Silas Toliver elkeseredettségében, mivel édesapja semmit nem hagyott rá, útra kel legjobb barátjával Jeremy Warwickkal, hogy valóra váltsa álmát Texasban, a lehetőségek földjén, és saját gyapotültetvénye legyen.
 A két család reményvesztett fiataljainak sorsa összekapcsolódik, és annak ellenére, hogy a kötelékük mohóságból, önzőségből és érdekből született, generációkon átívelő szoros barátság fonódik belőle.Viszont számolniuk kell azzal, hogy ez bizony áldozatokat követel.
A polgárháború próbára teszi a rabszolgatartók életét, és sokan sajnos ahogy véget vet az amerikai polgárháború ennek az életformának, már nem képesek újjáépíteni az életüket.

Szerelem, barátság, hűség, és egy életen át tartó küzdelem - Ezekkel a szavakkal tudnám leginkább leírni a történetet.
Talán azért is ragadott ennyire magával, mert nem erre számítottam.
Egészen különleges történet bontakozik ki előttünk, ahogy a fiatal Jessica a szülői intelmek ellenére is kiáll az akarata és a meggyőződése mellett, annak dacára, hogy tudja ez biztosítja számára a megélhetést. Ez a bátor fiatal nő nem is sejti, hogy micsoda száműzetés vár rá, egy olyan élet felé, ami előreláthatólag semmi jóval nem kecsegtet.

 Nagyon könnyű olvasmányos stílusban meséli el a történetet, ezért a könyv vaskosságához képest jól lehet vele haladni. Külön pont a kis rövidke fejezetekért, imádtam, hogy egy egy kis részecske majdnem mindig egy jelenetet takart.
Remek kis karakterek lapulnak a könyvben. Hamar megkedveltem Jessicat és Silast, és minden egyéb szereplőt is. Ami egy kicsit nekem hiányzott az Tippy, olyan hamar kikerül a képből, bár megértem hogy miért, mégis hiányzott.
Nem olvastam még rabszolgasorsot feldolgozó történetet, ezért is fogott meg talán ennyire.

Volt egy kis időszak a könyv eleje felé, amikor egy kicsit elbizonytalanodtam, mert olyan gyorsak voltak a témaváltások, a visszaemlékezések, hogy hirtelen nem tudtam, hogy most a jelenbe vagyunk, vagy még valamire visszaemlékszik a jelenet szereplője, de lehet hogy csak én voltam egy kicsit figyelmetlen, mindenesetre belejöttem hamar, és azt hiszem ez az egyetlen negatívum amit fel tudok hozni a könyvvel szemben.

Összességében nagyon tetszett a történet, rengeteg minden történik, nagyon sűrű, de mégis könnyed, szívet melengető, ajánlom mindenkinek, és hamarosan érkezem a következő résszel, a Rózsák című kötettel.

Zsú
10/10


I.P.C. Könyvek 2014
 592 oldal
 "-A háború nem más, mint hibás döntések tragikus sora,..."
 Az írónő:

Böszörményi Gyula - Bitó és borostyán /Ambrózy báró esetei 3,5

Kedves Olvasó! Engedd meg nekem, hogy egy kis bevezetővel indítsam a bejegyzésemet, ami a könyv olvasásának körülményeit foglalná magába.

Immáron nyár van, és ez az én munkámban egyet jelent a főszezonnal. Így bármennyire is szeretném nem tudok annyit olvasni (és írni a blogba) amennyit igazán szeretnék. De mint remélem te is kedves Olvasó, mi is kisebb-nagyobb pihenésekkel tarkítjuk a zsúfolt nyarunkat, és erre az elmúlt napokban került sor.
Elő is rendeltem ezt a kis kötetet magamnak, és nem kicsit izgultam, hogy vajon megérkezik e idejében. Szerencsémre ideért, így természetes volt, hogy velem utazik. Így indultunk hát útnak, Krisztián, Én és a kedves kis új szerzeményem, a létező legszebb könyvjelzőmmel tarkítva, hogy a vakító kék tenger partján, néhány szelet dinnye mellett, a fenyőfák hűs árnyékában élvezhessük a 34 fokos meleget.
Hogy jó volt e az olvasmányom? Azt hiszem mindent elmondok azzal, hogy szegény Krisztián folyton könyörgött hogy: "Baba, menjünk már be a vízbe, mindjárt felforr az agyam!", én pedig a következőket feleltem felváltva : "Jó, mindjárt itt a fejezet vége." vagy "Még ezt a két oldalt elolvasom, és mehetünk." vagy "Nézd, már csak ennyi van vissza...".
De ne izguljatok, nem kínoztam meg nagyon, csak kicsit égett le. :-)

Igazából be kell vallanom, hogy én az elmúlt napokban nem csak a tengerpartra utaztam el. Ugyanis a kedves Mili kisasszonnyal tartottam az 502-es járaton Marosvásárhely felé. Igen, annak ellenére, hogy egy általam mindennél jobban kedvelt időtöltésemnek hódoltam, én mégis lélekben Mili kisasszonnyal utaztam. Ott voltam, mikor az ablakon kinyúlva megtalálta a véres inget, és akkor is, amikor rárontottak a hálófülkéjében. Csak egyvalamit bántam, hogy Mili kisasszonnyal is olyan gyorsan véget ért az utunk, mint a férjemmel.

Fülszöveg:
" 1900. december 10., este. A Keleti indóházból útra kel az 502-es Budapest–Predeal–Bukarest vonalon közlekedő éjszakai járat, hálókocsijában a híres magánzó detektív, Ambrózy báró tanítványával, Hangay Mili kisasszonnyal, akit szigorú mestere épp száműzetésre ítélt a székesfővárosból. A fényűző, első osztályú kocsikban csupa előkelő, jómódú, kiváló modorú hölgy és úr utazik, akik legrémesebb álmaikban sem gondolnák, hogy mire megérkeznek, az egész Monarchiában csak úgy emlegetik majd az 502-es járatot, mint „a fagyos éjszakában száguldó véres szerelvényt”.
Az új Ambrózy-történet az Ármány és kézfogó című regény idejében játszódik, és Hangay Mili kisasszony első önállóan felderített bűnügyét meséli el."
 Könyvmolyképző 2017
196 oldal

 Mint a kisgyermekek karácsonykor az ajándékot, úgy nyitottam ki ezt a kötetet, és penderültem egyenesen 1900-ba. Kicsit sem volt nehéz újra felvenni a történet fonalát, a hangulatot, a korszak életérzését. Ami egy kicsit hiányzott, az az Ambrózy báró és Mili kisasszony közti csipkelődés, viszont kárpótoltak érte a remek kis szereplők, a kidolgozott kis jellemeikkel egytől-egyig rendkívül szórakoztatóak. Mint a sorozat minden eddigi  részében, itt is hamar a szívünkbe lopják magukat.
Egyszóval: Fantasztikus!
Bárcsak ne kellene várni a következő részre...
Zsuzsi
10/10
 Kedvenc idézetem:
"- Aztán meg úgy eltűnt, mint polgárjány szemérmessége, ha huszárezred jő a városba."
(Nektek is szívmelengető érzés, mikor olyanokat olvastok, hogy "A kupacon heverő kabát egyik zsebéből pálinkásbutykos vége kandikált elő,..." ? Ilyenkor érzem át igazán, hogy ez tényleg nekünk szól, magyaroknak.)
 A sorozat eddigi részei: 


Robyn Young - Renegát (Felkelés-trilógia 2.)

 Felkelés-trilógia második kötetét osztanám meg veletek, a Renegátot!

Fülszöveg:
"Az ​angol Edward király bevonul Skóciába. Hadjáratának célja, hogy az Arthur korabeli próféciának megfelelően egyesítse uralma alatt a Brit-szigeteket. Wales eltiprása után ehhez már csupán Malakiás botjára, az ír nemzeti lét szimbólumára van szüksége.
Edward számításait egyetlen ember húzhatja keresztül. Robert Bruce hát-rahagyja háborútól gyötört szülőföldjét, és Írországba hajózik, hogy még Edward előtt megszerezze a botot. Ereiben királyok vére folyik, és sorsa, hogy továbbvigye családja igényét Skócia trónjára. Ám a vad vidéket járva, egy kíméletlen orgyilkossal a nyomában Robert távol került célja beteljesítésétől. Ráadásul mások is kiszemelték maguknak Skócia koronáját, és gyülekezni kezdenek régi ellenségei. Ez a hódítás, a hatalom és az árulás játszmája, és Robert belátja, ha győzni akar, előbb le kell mondania mindenről, amit szeret. Mindig is készen állt rá, hogy a harcmezőn haljon meg – de mit kell még feláldoznia, hogy életben tartsa a reményt?
A Renegát a cselszövés és a megosztott hűség, a harc és az árulás lélegzetelállító regénye, valamint a középkori világ kiváló ábrázolása."


 Gold Book 2014
    440 oldal

Az előző rész nagyon tetszett, nem is várattam sokáig a másodikat. Kíváncsi voltam, hogy alakul tovább a történet. Nagy reménnyel vágtam bele és a végére érve azt mondhatom, bizony nem okozott csalódást.

Az írónő hozta a második kötetben is azt amit az elsőben (írásmódban, szerkezetben).  A történet ott folytatódik ahol az előző rész befejeződött.
Robert Írországba megy egy ereklyéért és ez a történeti szál mindjárt megadja a könyv alaphangulatát. Izgalmas kalandokba keveredik, miközben keresi, amiért oda utazott. Közben egy bérgyilkos is vadászik rá, akit Edward király bérelt fel, ez még izgalmasabbá teszi a cselekmény ezen szálát.
Másik szálon Skóciában és Angliában folynak az események egy időben az előzővel . Itt a király a felkelőkkel próbál leszámolni. Miután a két cselekmény összekapcsolódik még izgalmasabbá válik az olvasmány. Robert miután visszatér Skóciába ismét egy tervet sző arra, hogy hogyan tudna király lenni. Ennek a tervnek a végrehajtása során árulások, véres csaták, ármánykodások, cselszövések, taktikázás mind-mind megjelenik a cselekményben. Ettől lesz igazán jó a második rész. Hogy mik ezek az izgalmak és hogy miként alakul Robert sorsa és Skóciáé azt a könyv elolvasásával megtudhatjátok.

Ezt a könyvet vittem magammal a kis tengerparti pihenésünkre. Nagyon élvezetes volt a hatalmas kék víztömeg mellett, együtt olvasni a párommal. Néha annyira belefeledkeztünk mindketten a könyvbe, hogy majdnem felforrt a melegtől az agyvizünk. Ilyenkor megmártóztunk és úsztunk egy hűsítőt a vízben, megszárítkoztunk és ismét belevetettük magunkat a lapok közé. Ezt így jó párszor megismételve sajnos nagyon hamar a könyv és a pihenés végére is értünk mindketten.

Nagyon várom a befejező részt. Kíváncsi vagyok hogyan szövődik tovább Robert és barátainak sorsa!
Krisztián  
10/10

Felkelés-trilógia részei:
                     1:Robyn Young - Felkelés (Felkelés-trilógia 1.)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates