Geoffrey Regan - Oroszlánszívűek

 Egy nagyon érdekes könyvet osztanék meg veletek Geoffrey Regantól az Oroszlánszívűeket.

Fülszöveg:
"1187. ​október 2-án Szaladin szultán elfoglalta Jeruzsálemet, miután a Tibériás-tó melletti csatában legyőzte Guido jeruzsálemi királyt. A hír nagyon gyorsan elérte Európát. II. Vilmos szicíliai normann király azonnal hajóhadat indított a Szentföldre, és a három leghatalmasabb keresztény uralkodó – I. (Barbarossa) Frigyes német-római császár, II. Fülöp Ágost francia és I. (Oroszlánszívű) Richárd angol király – összefogva szent háborút indított. Ezzel vette kezdetét a harmadik keresztes hadjárat, amely a 12. század, de talán az egész középkor két legkiemelkedőbb alakjának erőpróbája volt. Az egyik oldalon az iszlám „oroszlánszívű” állt, Szaladin, míg a másikon a nyugati frankok legnagyobbika, Richárd angol király. A 12. század és a keresztes hadjáratok egészének összefüggéseibe helyezve mindkét ember saját kora fölé emelkedett: Richárd katonai zseniként, Szaladin pedig az iszlám nemes, „szent királyaként”. Geoffrey Regan angol hadtörténész munkája amellett, hogy két rendkívüli, de emberi gyengeségektől sem mentes történelmi alakot helyez a középpontba, a 12. század vadregényes történetére nyit ablakot, és megismerteti az olvasóival azt a konfliktust, amely mind a mai napig megosztja a Közel-Keletet."

 General Press kiadó 2007
    348 oldal

A vikinges történet után másik kedvenc témámból a keresztes háborúkról szóló könyvek között keresgélve bukkantam erre a nagyszerű kötetre. A molyon néztem, hogy nemigen olvasta még senki, ezért kicsit vonakodtam tőle. Szerencsére nem kellett csalódnom benne. Kikölcsönöztem a könyvtárból, és belekezdtem az olvasásba.

Több könyvben is olvastam már a III. keresztes háborúban történtekről. Ez a könyv viszont teljes mértékben összefoglalja amit érdemes róla tudni. A könyv jól olvasható, viszonylag gyorsan lehet haladni vele.
Én igazából négy fő részre osztanám az egész történetet. Az elsőben az író az egyik főszereplőnek életútját tárja az olvasó elé, aki nem más mint Oroszlánszívű Richárd. Egészen születésétől kezdődik, és mutatja be milyen utat járt be egészen a koronázásáig, majd hogy indult a szentföldre és hogy hogyan jutott el oda. Második részben Szaladin szultán életének alakulását mutatja be a könyv. Nála is végigjárhatjuk azt, hogy lett népének igazi vezéregyénisége, szultánja. Hogy foglalta vissza a keresztényektől azt amit az I-II. keresztes háborúban szereztek meg. Mindkét főszereplőnek eléggé nehézkes és bonyolult életútja volt, míg össze nem hozta őket a sors a szentföldön. Igazából utána sem egyszerűsödtek a dolgok, inkább még bonyolultabbá váltak. A harmadik részben olvashatjuk a két hadvezér csatározásait a szentföldön. Ezek voltak számomra talán a legizgalmasabb részek. Bár más könyvekből már tudtam miként fog alakulni a történet, de átfogóan, lépésről lépésre most értettem meg és tudtam meg az események menetét. A negyedik részben mindkét nagyvezér bukásának és halálának körülményeit olvashatja el az olvasó.

Szeretem az ilyen típusú könyveket, amik a nyers történelmet tárják az olvasó elé. Nem köntörfalaznak, csak azt írják le és úgy, ahogy megtörténtek.
Összességében nagyon tetszett a könyv. Sok új dolgot tudtam meg a témában. Bárkinek ajánlom aki a III. keresztes háborúról akar többet tudni, vagy valamelyik főszereplő életútjára kíváncsi.
Krisztián   

9/10 


Giles Kristian - A vihar szárnyai /Sigurd-saga 3./

 Egyik kedven sorozatom (Sigurd-Saga) befejezőkötetét osztanám meg veletek Giles Kristiantól A vihar szárnyait!

Fülszöveg:
"Norvégia, ​785 – egy vad vidék, a vér, a harcos istenek és híveik hazája…
Sigurd Haraldarson a Sigurd-saga harmadik kötetében beteljesíti bosszúját családjának gyilkosa, az esküszegő Gorm király felett. Addig azonban hosszú út vezet. Az ifjú Sigurd bátorságával és áldozataival megszerezte ugyan Óðinnak, Mindenek Atyjának, a harcosok, a háború és a bölcsesség istenének támogatását, de a küzdelembe Loki is bekapcsolódik, a hazugság bajkeverő istene, aki alaposan beleártja magát az eseményekbe. Nem csoda hát, ha a történet rengeteg kalandon keresztül ér el végkifejletéig, ahol Sigurd és hűséges harcosainak maroknyi csapata egy pillanatra megpihenhet."

 Gabo kiadó 2017
   322 oldal

Nagyon vártam már a sorozat befejező kötetét. Az első kettő rész túlzottan is tetszett(A Bosszú isteneTéli tűz). Mindig nézegettem, hogy mikor fog vajon megjelenni. Ahogy a Molyon múlattam az időm, gondoltam ránézek, hátha már lehet tudni mikor fogják kiadni. Szerencsémre írták, hogy megjelenés 2017 október eleje. Rögtön utánakerestem, hogy miként tudom megszerezni. Szeptember elején történt mindez. Csak a Gabo kiadó webáruházában lehetett akkor még előrendelni amit már aznap meg is tettem. Nagyon vártam már a könyvet, hogy a kezembe vehessem és belekezdjek az olvasásba. Eljött az október eleje, csak nem kaptam értesítést, hogy megjelent volna a könyv. Nézegettem az e-mailjeimet és November közepén írták, hogy feladták. November 24.- én vehettem végre a kezembe. Rögtön nem tudtam belekezdeni, mert éppen benne voltam egy másik könyvben, de amint végeztem vele rögtön hozzáláttam Sigurd és barátainak történetéhez.

Izgalommal teli várakozás előzte meg a könyvet, aggódtam lesz e olyan jó a befejezőrész, mint az elődei voltak. Nem kellett csalódnom most sem az íróban, hozta amit elvártam tőle.
A történet ott folytatódott ahol az előző kötetben befejeződött. Sigurd és barátai épp egy csatát megnyervén a győztes oldalon pihentették megfáradt végtagjaikat, amikor bekapcsolódunk a történetbe. Nem sokáig pihenhettek, mert ismét veszedelem közelített feléjük, ami újfent harcra kényszerítette kis csapatukat.
Ezekkel a jelenetsorokkal megalapozta a hangulatát az egész könyvnek az író. Innét nagyon izgalmasnak mondanám a további történéseket. A harcos jelenetek végigvonulnak az egész könyvön, amit én egyáltalán nem bántam. Sokszor eléggé durván írja le Kristian a csatákat, de aki ismeri ezeknek az ütközeteknek a vérességét, annak ez nem meglepő. Ami kissé háttérbe szorult a könyvben az a humor volt, amivel az előző két kötetben többször is találkozhatott az olvasó.
Sigurd soha nem vesztette szem elől a legfőbb célját, hogy Gorm királyon bosszút álljon. Kalandokkal teletűzdelt útján mégiscsak eljön az idő, hogy szembenézzen ellenségével. Egy végső mindet eldöntő csatában mérik össze erejüket és tudásukat. Hogy miként végződik a csata, és hogy milyen kalandokon esett át Sigurd és kis kompániája, azt a könyv elolvasásával megtudhatjátok.

Volt pár jelenet olvasás közben, ami a szemeim előtt teljesen megelevenedett. Hasonlóakat és szinte ugyanazokat is láttam a Tv-ben  játszott Viking sorozatban is. Így teljesen bele tudtam élni magam az olvasottakba. Sok közös jelenet és helyszín is megtalálható mindkettőben.

Egyik szemem sírt a másik nevetett a könyv végére érvén. Sírt, mert végére értem egy nagyon jó sorozatnak és nevetett, hogy olyan befejezése lett, amit elképzeltem Sigurdnak.
Nagyon tetszett a befejező kötet, de ez elmondható az egész sorozatról is. Mindenkinek ajánlom aki vikinges téma kedvelő, vagy akár csak egy jó kalandos történettel szeretne gazdagodni.
Krisztián    

10/10

Trux Béla - Az Inkvizítor /Eretnek 1./

Egy számomra új szerzővel ismerkedtem meg Trux Béla személyében. Tőle hoznám az Eretnek sorozat első részét, Az inkvizítort!

Fülszöveg:
"A ​XIII. század végén játszódó trilógia főhőse az ifjú Lyoni Wolfgang, egy német kisnemes másodszülött fia, aki Lyonban kezdi meg teológiai tanulmányait, majd egyik professzorát követve Párizsba kerül. Wolfgangot csillapíthatatlan tudásvágy fűti, semmitől sem riad vissza, hogy az egyetem könyvtárának zárolt részlegébe is bejusson: ha kell, csalással, zsarolással, megfélemlítéssel éri el kitűzött célját.
Praktikái azonban felkeltik valakinek az érdeklődését, akitől még a mindenre elszánt ifjú is tart: Passaui Paulus inkvizítor atya elfogatja és választást kínál neki: vagy a szolgálatába áll és tanítványa lesz, vagy máglyára kerül. Wolfgang kénytelen-kelletlen rááll az alkura, és megkezdődik hosszú utazása Paulus oldalán.Egész Európát bejárják az eretnekség nyomait keresve, Languedoc­tól a Fekete-erdőig, mígnem a Szentszék a Magyar Királyságba küldi őket, ahol akkor épp a Kunnak is nevezett IV. László uralkodik. Egy délvidéki eretnekfészek felderítése során azonban a katonáik elárulják őket, és a két inkvizítornak menekülnie kell – azonban előbb besenyők, majd kunok fogságába kerülnek.
Paulus egy alku révén szabadon távozhat, ám túszul kell hagynia Wolfgangot, aki ezután közel egy évet tölt a kunok között félig fogolyként, félig vendégként. Megismeri életüket, szokásaikat, a szkítai kereszténység tovább élő töredékeit, és ahogy bővül a tudása, úgy szaporodnak a kételyei saját hitével és küldetésével kapcsolatban is."

    Gold Book 2017
         492 oldal

Sokat keresgéltem, hogy mit is olvasnék szívesen. Bíró Szabolcs után ismét magyar szerzőktől válogattam könyveket. A választásom Trux Bélára esett. Nem olvastam még az írótól, de sok pozitív véleményt írtak róla a Molyon. A könyvtárban csak ez az egy könyve volt meg, így kizárásos alapon erre a könyvére esett a választásom. Kikölcsönöztem és bele is fogtam a kötet olvasásába.

A történet a XIII. században játszódik. Egy számomra ismeretlen világba kalauzolt el az író. Nem sok ismeretem volt a korabeli történelemről, amikor az egyház eretnekeket keresett Európa szerte.
A történetet Lyoni Wolfgang meséli el, aki öreg éveiben járván visszaemlékezik életútjára. A sorozat első részében gyermekkortól indulva ifjúkoráig bezárólag meséli el az író mi is történt Lyoni Wolfganggal. A könyv Franciaországban kezdődik. Majd kis idő múltán, amikor a főhősünk megismerkedik egyetemi évei alatt a mentorával Passaui Paulussal, elindulnak Európa szerte, hogy gyanús tevékenységeket és eretnekeket kutassanak fel. Eljutnak Magyarországra is abban az időben, amikor IV. László az ország uralkodója. Betekintést ad az író az akkori magyar királyság mindennapjaiba a nagy tatárjárás után. Izgalmas kalandok várnak főhősünkre és mentorára az országban tartózkodásuk alatt. A könyv végét egy meglepő, nem várt fordulattal zárta le az író. Hogy mik voltak a kalandok és miként zajlott Wolfgang életútja azt a könyv elolvasásával megtudhatjátok.

A könyv nyelvezete, szerkezete jó, könnyen olvashatónak mondanám, ennek ellenére lassan haladtam vele kicsit. Ez betudható annak, hogy az oldalak nagyon tömörek voltak és eléggé apró betűkkel nyomtatták. Másrészt néha egyes dolgokat az író elég mélyrehatóan kivesézett. Harmadszorra sok általam nem ismert szót vagy kifejezést alkalmazott aminek utána kellett olvasnom, hogy megértsem az adott szituációt. Mindezek összessége és a jól leírt kalandos történetrészek adják, hogy a könyv mély benyomást tett rám. Az elején nem gondoltam, hogy így fog tetszeni, de nagyon kellemesen csalódtam benne.

Összességében tetszett a könyv. Bárkinek csak ajánlani tudom aki szereti a kalandos történeteket. Remélem mihamarább jön a következő része a sorozatnak, mert kíváncsi vagyok miként alakul majd a főhős további sorsa.
  Krisztián    

10/10
 

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates