Edward Kelsey Moore - Szikomorfán születtem

Kellett most nekem valami csajos, könnyed, humoros olvasmány, és mivel már rég itt csücsül a polcomon ez a kötet, hát belekezdtem.

"...amit mi csodának hívunk, az valójában pontosan az, aminek történnie kell. S mi vagy megyünk vele, vagy az útjába állunk."

Fülszöveg:
" - ​Irtó ronda ez a ruha rajtad… A nagymamám varrta nekem. Szépen tud varrni, de már nem lát. – Azzal a szájába tömött egy másik karamellát, és hozzátette: – De nem ez a legrondább. Azt majd holnap veszem fel.”
Ezzel a párbeszéddel indul két kislány életre szóló barátsága az ötvenes években, és hamarosan elválaszthatatlan társuk lesz egy harmadik is, akivel a poros amerikai kisváros közismert trióját alkotják. Évtizedekkel később még mindig törzsasztaluk van Earl mindenki által kedvelt, Amennyi beléd fér nevű vendéglőjében.
Itt ebédel – családostul – a vasárnapi istentiszteletek után a három, immár középkorú barátnő is: a különös képességekkel bíró Odette, Clarice, a háziasszonyok gyöngye és a gyönyörű Barbara Jean. Már mindhárman megtalálták lelki nyugalmukat, de nem akármilyen éveken vannak túl. Hogy mi történt velük és Amerikával a megelőző évtizedekben, azt fergeteges humorral beszéli el a szerző, aki úgy mesél emberi gyarlóságokról és érzelmekről, hogy közben minden figurát megért és szeret. Edward Kelsey Moore, a chicagói csellista-író könnyes-vidám regénye kiváló szórakozást ígér."


I.P.C. 2014
384 oldal

Bevallom, nem túlzottam csigázott fel ez a fülszöveg, sőt, amikor elkezdtem a könyvet még azon is elgondolkodtam, úgy a 150. oldal táján, hogy inkább visszateszem pihenni a polcra.  Úgy éreztem csak pörögnek a lapok, de ez a történet nem halad semerre se.

De aztán nagy nehezen belelendült a történet, és nem is akárhogy. Kicsit a jeleneteket a Született feleségek című filmsorozathoz tudom hasonlítani.
Három teljesen átlagosnak tűnő, mégis a maguk módján különleges sorsú nőt ismerhetünk meg, akik egy egész életen át a legjobb barátai egymásnak.
Clarice az odaadó feleség, és ígéretes tehetség, de az élet nem azt szánta neki, amire számított.
Odette a szókimondó, bátor asszony, akit még élete alkonyán is próbatétel elé állít a sors.
Na és persze Barbara Jean, az örök szépség, aki valamikor régen talán rosszul döntött, és nem tudja még, hogy sosem késő...
Váltakozva járunk múltban és jelenben, így ismerjük meg, hogyan is jutott a három elbűvölő kislány a mindenki által annyira áhított révbe.
A végére egy szép kerek történetet kaptam, ami így összességében remek kikapcsolódás volt, hiszen megnevettetett, megsiratott, kellőképpen kikapcsolt. Voltak ugyan benne olyan pici kis részek, amikor elkalandoztam, illetve előfordult az is, hogy nem voltam képben a szereplőkkel, de úgy érzem ez nem von le a könyv értékéből, hiszen egy nagyon szívmelengető történetet ismerhettem meg, szerethető szereplőkkel. Ez az a fajta könyv, aminek bezárása után elfog az elégedettség, és megcsillan a remény a szívünkben.

Zsú
9/10

"Kész csoda, gondolta Clarice, hogy ez az ördögi, örök időktől létező, megzabolázhatatlan érzés, a szerelem képes egyszer felütni a fejét, és mindent összezavarni olyankor is, amikor az ember már a legkevésbé sem számít rá."

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates