Nemere István - Zsigmond-trilógia (Leszek mint űzött vad, Lángok martaléka, Tűzön-vízen át)


Ismét egy izgalmasnak ígérkező sorozatba kezdtem bele Nemere Istvántól a Zsigmond-trilógiába.

Már régóta nézegettem a sorozatot a könyvtárban. Volt hogy már a kezemben volt az első rész és kifelé tartottam, de mindig megakadt valami máson a szemem és visszatettem a polcra. Legutóbb nem volt kérdés mit fogok olvasni miután befejeztem A 13. harcost.
A molyon nem igazán felkapott sorozatról van szó, és a szerzőt nem ismertem még, vagyis nem olvastam tőle. Ezért kicsi félsz volt bennem, hogy vajon tetszeni fog-e a sorozat? Így utólag nagyon kellemeset csalódtam mint az íróban, mint a trilógiában.

1. könyv: Leszek mint űzött vad
Fülszöveg:
"Nemere ​István történelmi regénytrilógiájának első kötete az 1380-as években játszódik. Nagy Lajos király már meghalt, kicsi lánya, Mária a Magyar Királyság névleges uralkodója, helyette anyja, Bosnyák Erzsébet vezeti az országot – egyenesen a csőd és pusztulás felé. Bár ott van mellette Garai Miklós nádor, a nagy formátumú politikus, aki itthon és külföldön egyaránt tevékenykedik, élet és halál ura, de a rossz irányba ható folyamatokat ő sem állíthatja meg. Négy párt, négy főnemesi liga vetélkedik egymással. Önjelölt királyok bukkannak fel és buknak el: a fiatal Luxemburgi Zsigmond, a már nem fiatal, esküszegő nápolyi Károly, sőt maga Erzsébet, de talán még Garai is örömmel látná a trónon – önmagát…
Zádor fia Zádor egy furcsa fogadás révén lett jobbágy fiából írni-olvasni tudó, latinul is beszélő fiatalember. Miután urától szökni kényszerül, kalandok során át jut el Budára, áll Garai nádor szolgálatába, és lesz bizalmas futárja. Bejárja az országot, számos kalandot él át, közben lassan kiismeri a nagyurak szokásait. Nem paraszt már, de még nem is úr vagy polgár. Becsületessége és hűsége hamarosan mások fölé emeli, azonban őt is érik személyes tragédiák, ő is csak egy falevél a bajban lévő országra lecsapó, sokakat elsöprő viharban." 


 Gold Book kiadó 2014
      344 oldal

A kor, amiben játszódik a történet az egyik kedvenc korszakom, a XIV. század. Bíró Szabolcs - Anjouk sorozat  ( Anjouk 1-2-3,Anjouk 4) előtt nem sokkal játszódik időben. Így nem volt kérdés számomra, hogy jó kis történetet fogok megismerni.

A könyv szerkezetileg fejezetekre van tagolva. Könnyen olvashatónak mondanám, mivel az író nagyon egyszerűen és könnyedén fogalmaz. Sokszor annyira belefeledkeztem az olvasásba, hogy még inni is elfelejtettem :). Néha ugrál az író a helyszínek között, mert leírja adott időben máshol mi történik éppen, sokszor ez fontos a cselekmény szempontjából.

A történet elején ismerhetjük meg főhősünket Zádort. Ő egy jobbágy legény, akit fogadásból tanítanak meg írni, olvasni, karddal vívni, valamint a "deák" nyelv használatára. Egykori földesura Csúz úr, aki elveszíti a fogadást, mivel Zádor mindegyik feltételt kiválóan elsajátítja, visszaköveteli magának a fiút, mert megszégyenítette őt mindenki előtt és még szolgálati idővel tartozik neki. Ekkor egy tragikus haláleset következtében kitört zűrzavarban Zádort elfogják és bezárják. De sikerül megszöknie és elindul Buda vára felé. Innét indul kalandos története főhősünknek.
Úgy hozza a sors, hogy Garai Miklós nádor úr bizalmas futárja lesz, és viszi hozza országszerte a leveleket, üzeneteket. Ezek során számos kalandba keveredik, amiket én nagyon élveztem.
Volt benne még ármánykodás, titkos szervezkedés, közelharcok amik még izgalmasabbá tették a cselekményt.
 Hogy miként alakul Zádor élete és milyen feladatokat bíznak rá azt a könyv elolvasásával tudhatjátok meg. Még a történet végére egy kis csattanót is tartogat az író, ami a folytatásban jó kis kalandnak ígérkezik.

Összességében nagyon tetszett az első kötet. A jó karakterek és a jól megválasztott helyszínek feldobják és még pluszokat adnak a könyvnek, az amúgy is jó cselekménynek. Ami még nagyon tetszett az az volt, hogy az író a korban élt valós személyeket vonultat fel a történetben. Örülök, hogy belekezdtem a sorozatba és megismerhettem Zádor történetét. Nagyon várom a folytatást.
 10/10

2. könyv Lángok martaléka
 Fülszöveg:
"Nemere ​István történelmi regénytrilógiájának második kötete szintén az 1380-as években játszódik. Az első kötetben megismert Zádor fia Zádor életét kísérhetjük tovább, és közben a regény lapjain felbukkannak a kor valóban élt történelmi személyiségei is. Zádor előbb mint királyi futár, aztán mint bonyolult és fontos ügyek intézője a király szolgálatában, mindjobban megismeri a korabeli Magyar Királyság viszonyait.
Zádor néhány fontos eseményben szinte főszerepet játszik, ennek megfelelően egyre magasabb körökben mozog. Ugyanakkor továbbra is egyszerű ember, ki csak kivételes képességeinek és helyzetének köszönhetően van jelen egyszerre a gazdagok és a szegények világában. Ott van, amikor a déli liga lázadóinak fogságából kell kiszabadítani néhai Nagy Lajos lányát, Zsigmond feleségét, Mária királynét. Ötleteivel segíti Zsigmond bosnyák hadjáratát, miközben kutatja egyetlen kisfiának nyomát, akit végül meg is talál. A történet folyamán nemegyszer kerül olyan helyzetbe, hogy tőle függ egy-egy történelmi esemény kimenetele. A regény végén titkos küldetése során a magyar királyi koronát kell megmenteni orvul támadóktól…"

     Gold Book kiadó 2015
              360 oldal

Nagyon vártam már a folytatást. Kíváncsi voltam miként fog alakulni a történet. Az előző rész egy jó kis fordulattal ért véget, és a második kötet onnét folytatódik.
Formailag ugyanúgy folytatódik mint az első. Ebben a kötetben talán kicsit kevesebbet ugrál az író a helyszínek között. Inkább folyamatában zajlanak az események.

A könyv elején már felpörögnek az események. Garai uramat megölik jó pár vitézzel egyetemben és elrabolják Erzsébet királynőt és lányát, Máriát is. Zádor csak azért menekül meg, mert a rablás előtt visszaküldik Budára. Innét kezdődnek az izgalmas kalandok.
Zádor új urat keres, akit szolgálhatna. Nem más mellé szegődik, mint Zsigmond király, neki lesz a bizalmas futára. A király sok fontos megbízást ad Zádornak. Többek között meg kell találnia Mária királynőt és anyját Erzsébetet, majd ki is kell őket szabadítania a déli urak fogságából. Számos kalandba keveredik e megbízások alkalmával.
Közben zajlik saját élete is. Megtudja például, hogy van egy fia és elindul a keresésére.Itt is sok kaland és izgalom párosul a könyv olvasása közben.
A szerelem is rátalál de ez a történeti szál még kicsit talán várat magára! :-)
Ebben a részben kicsivel több volt a harc, ami nekem nagyon tetszett. Nem volt túlragozva sem de nem is a legegyszerűbben írta le az író. A kötet végére ismét egy jó kis csattanót tartogatott az író.
Hogy miként alakulnak Zádor és a királyság sorsa azt a könyv elolvasásával tudhatjátok meg.

Nagyon tetszett a második kötet. Hamar a végére értem, mert nagyon kíváncsi voltam miként fog alakulni a sztori. Nem csalódtam az íróban, mindig hozott valami fordulatot a könyvben. Várom már, hogy a harmadik részbe is belekezdhessek.

10/10

3. könyv Tűzön-vízen át
 Fülszöveg:
" Nemere ​István történelmi regénytrilógiájának harmadik kötete az 1390-es években játszódik. Hősünk itt már mint gróf Zádorffy Zádor jelenik meg, de éppen mert új rangot és birtokot kapott, még több kaland vár rá.
Először a királytól kapott nemesi birtokát kell bitorlóktól visszafoglalnia „tűzön és vízen át”. Az olvasók tanúi lesznek annak, hogyan lakolnak bűneikért Hédervári Kont és Horváti János, a lázadók. Ott lehetnek Zádor lakodalmán, ahol az inkognitóban mulató Zsigmondra merénylők támadnak.
Merényekben akkortájt nem volt hiány; hamarosan kis híján végeznek az ifjú, már viselős Mária királynéval is. Zsigmond Zádorra bízza felesége életét, és elindul egy hadjáratba; a gróf pedig mint testőr is helytáll. Egészen addig, míg fortéllyal eltávolítják Mária mellől, és akkor támadnak a királynéra; az asszony és magzata is halálát leli.
Innentől kezdve Zádor életének célja a tettesek felkutatása és meg-büntetése lesz. Zsigmond csöndes bosszút akar, ne tudják meg a magyar urak, hogy valakik kezet emeltek a királyi családra. A király és a gróf közös akarata nem sok jót jósol az ellenfeleknek. Bizony habozás nélkül leszámolnak azokkal a nemesekkel, akik megszervezték a Mária elleni merényletet. Zádor halad a nyomokon, és végez azokkal, akik belekeveredtek az ügybe. De az urat, kinek végtére is kezéhez Mária vére tapad, sokáig hiába keresi. Ám amint a nyomára bukkan, többé nincs kegyelem"

    Gold Book kiadó 2015
            360 oldal

Már nagyon vártam a befejező kötetet. Az előző rész izgalmasan ért véget, kíváncsi voltam hogyan fog folytatódni a harmadik rész. A történet ott folytatódik ahol a második befejeződött. Írásmódjában, stílusában megegyezik az első kettővel.  Ebben a részben sem ugrál sokat az író a helyszínek között, inkább folyamatában zajlanak az események.

Mindjárt a könyv elején végre Zádorra talál a szerelem, megkéri Klára kezét. Ez megalapozta számomra a könyv indulását. A királytól kapott egy birtokot, ami a grófi kinevezése mellé járt. Mikor eljön az idő Budáról elindulnak felkeresni a Zádorffy birtokot. Az út amennyire eseménytelen volt a beköltözés annál izgalmasabban alakult. Zádornak meg kellett küzdeni a birtokát uraló csaló bandával. Számos csellel és izgalmas kalandok árán sikerül elűznie őket.
A nyugalom nem tartott sokáig a király ismét hívatta, fontos feladat várt Zárorra. Nem mást bíztak most rá mint Mária királynő védelmét aki épp a trónörököst hordta a szíve alatt. Ez a megbízatás újra összehozta a régi bajtársaival, és számos izgalmas kaland várt rájuk. Hogy milyen kalandokba keveredtek és, hogy hogyan csalják lépre Zádort, azt a könyv elolvasásával tudhatjátok meg.
Zádor kalandjai még nem értek véget, mivel új megbízatást kap a királytól. Mária királynő elrablóit és gyilkosait kell felkutatnia. A nyomozás számos fordulatokkal teli izgalmas eseményen keresztül vezetett. Végül a király bosszúja beteljesedik? Zádornak sikerül e felgöngyölíteni a támadás kitervelőjét? Ezeket a könyv elolvasásával tudhatjátok meg.

Nagyon tetszett a befejező kötet is. Számos izgalmas fordulatokkal telire sikeredett a harmadik rész is. Végig fenn tartotta a figyelmemet. Bárkinek ajánlom, aki szereti a történelmi regényeket.
A sorozat a kedvenceim közé lépett elő. Van a sorozatnak folytatása, (Zádor-trilógia) amit szintén majd sorra kerítek. Remélem az is lesz majd ilyen jó mint ez volt!
Krisztián   
10/10

Dot Hutchison - Pillangók kertje /A pillangók kertje 1./

Teljesen véletlenül bukkantam a könyvre a molyon, és a fülszöveg kivesézése után rögtön tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. Szerencsémre a helyi könyvtár új szerzeményei között meg is volt, így én lehettem az első aki kikölcsönözte. :-)

Fülszöveg:
"Egy elszigetelten álló, hatalmas ház mellett gyönyörű kert terül el.
A kert nemcsak buja virágokat és árnyas fákat rejt… A „Pillangók” becses gyűjteményét is: elrabolt fiatal nőket, akiket fogvatartójuk pillangószárnyas tetoválással bélyegez meg. A gyűjtemény ura a brutális, őrült Kertész, akinek mániája, hogy elkapja és megőrizze magának a szépséges pillangólányokat.
Miután a kertet végül fölfedezik, az FBI ki akarja kérdezni az egyik túlélőt. Victor Hanoverian és Brandon Eddison ügynökök kapják a feladatot, hogy göngyölítsék fel karrierjük egyik leggyomorforgatóbb ügyét. Ám a kihallgatott lány, akit csak a Maya néven ismernek meg, önmagában is kész rejtélynek bizonyul.
Ahogy kibontakozik a lány fordulatos és csavaros története, lassan fény derül a Pillangók kertjére is, Maya pedig mesél régi sérelmekről, új megmentőkről, valamint egy szörnyűséges férfiról, aki semmitől sem riadt vissza, hogy rabságban tarthassa a szépséget. De minél többet árul el a lány, az ügynökök annál inkább gyanakodnak, hogy vajon mit titkol még…"

Könyvmolyképző 2017
368 oldal

A történet három szálon fut egymásba. Egyrészt a jelenben vagyunk, ahol Maya, egy fiatal lány meséli el nekünk egy FBI iroda kihallgatóhelyiségében, hogyan is rabolták el, és mi történt vele fogva tartása idején. Lassan bontakozva derül fény a "kert" és a Kertész minden mocskos és hátborzongató titkára. Másrészt szintén Maya beszámolójából megismerjük a titokzatos lány szinte már nyomorúságosnak mondható múltját. Illetve a harmadik szálon a nyomozók szemszögéből látjuk Maya-t és a történteket.
Nem is tudom igazán, hogy először a jóval vagy a kevésbé jóval kezdjem.
Ha a történet egészét vesszük szemügyre, azt hiszem azzal az egy szóval tudom kifejezni a legjobban, hogy "Wooow!", de tényleg jobb nem is jut eszembe. Egyszerűen zseniális, igaz, hogy nagyon beteg és amolyan feláll a szőr a hátamon típusú, de nagyon ötletes.
Amin viszont egy kicsit mégis húznom kell a szám szélét az inkább a kivitelezés. Az kifejezetten tetszik, hogy úgymond a történet végkifejletével indít, így visszafelé haladva göngyölíti fel az eseményeket. De néhány karakteren kívül, a többit nem mondanám túlzottan erősen kidolgozottnak. Valahogy úgy érzem még kellett volna érlelődnie a szereplőknek.
Ami legfőképp zavart az a nyomozópáros. Egyszerűen nem éreztem őket hitelesnek. Hiányzott belőlük a racionalitás. Például nem hiszem, hogy egy FBI-os nyomozópáros felfedi a saját családját, vagy egyéb információkat a magánéletéről egy kihallgatás során egy esetleges gyanúsítottnak. Talán egy kicsit nagyobb hangsúlyt kellett volna fektetni a hitelességre ebből a szempontból.
A másik apróság, ami bökte még a csőröm, azok a beszúrt káromkodások, bár ez lehet a fordítás miatt is, de néhol olyan nem helyénvalónak éreztem, kissé sutára sikeredett.
De mindezeket leszámítva mégiscsak azt tudom mondani, hogy ez egy zseniális történet, amit bárkinek jó szívvel ajánlok, és amint látjátok a könyv egy sorozat első kötete, és én nagyon, de nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fog folytatódni. :-)

Zsú
9/10


Jo Nesbo - A fiú

Kedvencet avattam! Ezennel ünnepélyesen bejelentem, annak ellenére, hogy csak ezt az egy könyvét olvastam, Jo Nesbo rajongó lettem.

"...az önutálat az a fajta gyűlölet, amelyet az ember minden áldott reggel megalapozottnak érez, amikor ébredés után meglátja magát a tükörben."

 A történet dióhéjban:
 Sonny egy különleges fiatal, akit tizennyolc éves korában csuktak le gyilkosságért. Azonban a fiú ártatlan, de mivel úgy érzi már nincs semmi számára ezen a világon a drogon kívül, elégedett azzal, hogy kis zárkájában ülve megkapja az adagját, olyannyira, hogy bármilyen bűncselekményt magára vállal, amit a korrupt rendőrség az alvilággal együtt el akar tussolni.
A börtönben mindenki amolyan fura szerzetként gondol a csendes, különc fiúra, akinél jobb hallgatóságot nem is kívánhatnak maguknak, ezért sokan az intézmény lelkésze helyett neki gyónnak, mikor a szívükből kikívánkoznak elkövetett mocskos bűneik. Az egyik ilyen gyónás azonban teljesen megváltoztatja a fiú életét. Kiderül, hogy elhunyt apja nem öngyilkos lett, hanem egy összeesküvés áldozata. Sonny elhatározza, hogy kideríti az igazat apja halálával kapcsolatban, ezért megszökik a szigorúan őrzött büntetés - végrehajtási intézményből, hogy felgöngyölítse az ügyet, és levadássza apja gyilkosait. De arra nem számít, hogy nem akármilyen hálózat működteti a szálakat...

"A szerelem körülvesz, ahogy a gőz a zuhany alatt."


 Animus 2014
432 oldal

Adott tehát egy főszereplő, aki látszólag hidegvérrel gyilkolássza végig a könyvet, de mi mégis szeretjük, imádjuk, drukkolunk neki, és csak azt hajtogatjuk, ez az, igazad van. Tök beteg ez az egész, de tényleg így van...
A könyv tele van meglepő fordulatokkal, rengeteg nagyszerű karaktert felvonultat, de a sok szereplő ellenére is végig képben voltam, nem éreztem elveszettnek magam, mindig tudtam ki kicsoda és kivel van.
Nagyon bejött nekem Jo Nesbo stílusa, ugyan azt nem nem tudom a többi könyvében milyen szerkezetben írta meg a történeteket, de engem lenyűgözött ezzel az egyszerű, mégis kiszámíthatatlan írásmóddal. Ahogyan a történet folyamán szépen lassan elénk tárulkoznak az események, egyszerűen esélyünk sincs kisakkozni, mi is lesz a következő lépés.
Így visszagondolva kicsit furcsa (és talán ritka is) ugyan, hogy nem látunk bele a főszereplő fejébe, de olvasás közben ezt szinte észre se vettem, egyáltalán nem hiányzott.
Fantasztikus volt ez a kacifántos, izgalmas történet, egy szerethető főszereplővel, persze néhány önzetlen segítőtárssal az oldalán,  egy mindenre elszánt bűnbandával és a korrupt cimboráival, akiket úgy tudok elképzelni, mint egy nagy ragacsos pókhálót, amiből egyszerűen nincs menekvés.
Hát, ha Jo Nesbo e recept szerint írta a többi könyvét is, én vevő vagyok rájuk. Ez az a könyv, amit garantáltan nem fogsz tudni félbehagyni. :-)

Zsú
 10/10 

Michael Crichton - A 13. harcos

 Ismét egy vikinges könyvet osztanék meg veletek Michael Crichtontól A 13. harcost.

Fülszöveg:
"Kr. ​u. 921 júniusában a kalifa egyik udvaroncát, Ahmad ibn Fadlánt követségbe küldi a bolgár királyhoz. Ibn Fadlán három évet tölt távol, mégsem tudja teljesíteni megbízatását, mert utazása elején, a Volga folyó mentén összetalálkozik egy csapat vikinggel, akiknek északi honát félelmetes kannibál törzs tartja rettegésben. A jóslat szerint csak úgy lehet legyőzni a „ködszörnyeket”, ha a tizenkét északi harcos mellé tizenharmadikként egy idegen áll. Ibn Fadlán számára nincs más választás, mint velük tartani. A zabolátlan, vad hajósok társaként útnak indul Északra, hogy szembenézzen a rejtélyes, ősi ellenséggel, amelytől még ezek a rettenthetetlen harcosok is félnek."


    Kossuth kiadó 2015
           200 oldal.

Molyon nézegettem a friss értékeléseket, és ahogy görgettem lefelé megakadt a szemem a könyvön. Mivel a filmet amit a kötet alapján készítettek már többször is láttam és nagyon tetszett nem volt kérdés, hogy a könyvet is el kell olvasnom. Megnéztem a könyvtárban, mivel bent volt, kikölcsönöztem, és hozzá is fogtam az olvasáshoz.

A történetet Ibn Fadlán feljegyzései alapján írta meg az író. Ő egy követ volt akit a bolgár királyhoz küldtek küldöttségbe. Úti célja elérése előtt úgy hozta a sors, hogy csatlakoznia kellett egy északra induló viking csapathoz 13. ként. Nem volt más választása ezért útra kelt a messzi északra. Ennek a kalandos utazásnak a részleteit írta ő le később, és ez szolgál a könyv és a film alapjául.

Számomra a vikinges történetek nem ismeretlenek. Mivel egyik kedvenc témám, ezért mondhatom már elég otthonosan mozgok benne.
A könyv és a film túlnyomórészt lefedik egymást. Kicsivel a könyvben egy két rész jobban ki van fejtve, mint ahogy a filmben történik.
Könnyen olvashatónak mondanám a kötetet, jó a nyelvezet és a történet is könnyed. Gyorsan lehet haladni vele. Megtalálható még benne a szokásos viking életforma és a csataleírások is. Igaz nem túl véresek de azért jónak mondanám.

Összességében tetszett a könyv. Azt vártam amit kaptam tőle. Aki ismeri és szereti a vikinges történeteket azoknak csak ajánlani tudom e remek könyvet vagy akár a filmet is.
 Krisztián  

10/10 
Filmről pár gondolat:
A film 1999-ben jelent meg Antonio Banderas  főszereplésével. Egyik kedvenc színészem, jól illik a karakteréhez. Izgalmasnak és kalandosnak mondanám a filmet. Érdemes legalább egyszer megnézni, például amikor esik kint a hó és épp nincs semmi a tv-ben, vagyis mostanában szinte bármikor. :-)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates