Paullina Simons - A bronzlovas /A bronzlovas 1./

 "Egy szabad élet jobb lenne, 
de bármilyen élet jobb a halálnál, nem igaz?"

 Ez valami megsemmisítően tökéletes volt. Ez számomra a könyvek könyve, a regények regénye, és amíg az elején még vonakodtam, nem értettem, miért kell ilyen részletekbe menőnek, vontatottnak lennie, addig a végére minden a helyére került, és minden egyes szava értelmet nyert. Megérte elolvasni. Sőt, bármikor elolvasnám újra, és újra...

FÜLSZÖVEG: 
 "Leningrád, 1941. A fehér éjszakák fényében még látni a város egykori nagyságát, a palotákat és sugárutakat, egy letűnt kor meséjét, abból az időből, amikor Leningrádot még Szentpétervárnak hívták.
A két lánytestvér, Tatjána és Dása egy ágyon osztoznak és egy szobában laknak bátyjukkal és szüleikkel.
Kemény és nélkülözésekkel teli életük megszokott rendje semmivé lesz, amikor 1941. június 22-én Hitler megtámadja Oroszországot. A Metanov család és Tatjána számára az élet már sosem lesz olyan, mint volt. Egy ragyogó nyári napon Tatjána megismerkedik egy Alexander nevű jóképű katonatiszttel.
A család rengeteg szenvedésen megy keresztül, ahogy Hitler seregei közelednek Leningrád felé, és az orosz tél is lassan beköszönt. Az ostromlott városban, a bombázások közepette Tatjána és Alexander elkerülhetetlenül sodródnak egymás felé, de szerelmük szétszakíthatja Tatjána családját és a kapcsolatuk mélyén lappangó titok bárki életére veszélyes lehet, aki csak tudomást szerez róla."

Könyvmolyképző 2017
872 oldal
 
"-Vannak harcok, amelyeket - bármennyire is nem akarsz részt venni bennük - muszáj megharcolnod. Amikért érdemes az életed adnod."

 Ez egy szívmelengetően gyönyörű történet. A maga keserűségével együtt, mert hogy is lehetne tökéletes valami, ami egy háború közepén születik. Szárnyra kel, azokban a nyomorúsággal és halállal teli néhány percben, ami csak az övék. 
Leningrád utcáján egy verőfényes napon, mielőtt a németek blokád alá vonják a várost szerelem születik. Olyan elsöprő erejű szerelem, amit ember, háború, vagy halál szét nem szakíthat.

Ez a könyv szétszaggatta a szívemet, először a háború borzalmaival. Ilyen kendőzetlenül írni a halálról, a küzdelemről, a végsőkig. Semmi nem számított az éhező embereknek, csak, hogy túléljenek. Nem tudták meggyászolni a halottaikat, mert egyszerűen nem volt hozzá erejük. Nem tehették meg, mert akkor ők lettek volna a következők. Érezték, ahogy elevenen elsorvadnak. Borzalmas lehetett, még tovább élni is. Biztos vagyok benne, hogy ennek az egésznek soha egyetlen percét sem felejtették el a túlélők.
Elővettem a kis konyhai digitális mérlegem és rácsaptam a 125 gramm kenyeret. Ennyi...és csak néztem, és néztem. Szégyellem kinyitni a hűtőszekrényem. Ezt váltotta ki belőlem a könyv első fele. Döbbenetet és szégyent.
Majd miután kiszívott belőlem minden erőt, ugyanúgy csepegtette belém a reményt, ahogy Tatjana Alexanderbe az életet.
Amikor ilyen gyönyörű sorokat olvasol. Ilyen mély szerelmet, elfelejtesz minden mást. Igen, ez az amiért érdemes élni. Túlélni. Bármit, bármi áron.

Először nem kedveltem Tatjánát. Kicsit naivnak, gyermetegnek találtam. Aztán megkeményedett. Felnőtt, mert nem volt más választása.
Alexanderbe pedig szerintem minden olvasó beleszeret. Fantasztikusan izgalmas karakter, a maga lenyűgöző múltjával. Na és persze az élősködő Dimitrij. Szerintem még ott lesz a következő részben is.
Igen, következő rész. Én nem is tudtam, hogy lesz, ezért külön örömujjongás. Már alig várom, csak győzzem kivárni.

 Akármilyen vontatottan indult is a könyv, és akármilyen  nyomorúsággal folytatódott, mégis felemelően gyönyörű, és a végén, benned marad valami, amit úgy hívnak, REMÉNY.
Zsú
10/10 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates