Agatha Christie - Tíz kicsi néger

Születésnapi ajándékként kaptam a barátnőmtől.
Természetesen egyből neki is estem.

A történet:
10 egymás számára teljesen ismeretlen ember kap meghívást egy kicsi kopár szigetre, amely, mint neve is mutatja egy néger fejhez hasonlít.

Mint kiderül mind a tíz ember követett már el életében (Szándékosan, vagy sem???) "gondatlanságból" elkövetett gyilkosságot.
Azonban ezek mind olyan "véletlennek" voltak feltüntetve, hogy egyikük sem kapott érte valójában büntetést.

A szigetre érve azonban egy árva lelket sem találnak, csak egy üzenetet a gramofonon. Amelyen egy férfi ismerteti az ellenük felhozott vádakat.

Minden szobába fel van tüntetve a tíz kicsi négerről szóló mondóka és az ebédlőasztalon 10 kicsi négerfigura áll.

Miután sorra halnak meg az emberek a mondóka szerint, illetve a figurák is eltűnnek az asztalról, lassan ráébrednek, hogy egy őrült gyilkossal van dolguk, s mivel rajtuk kívül senki nincs a szigeten, köztük van a gyilkos.

Persze, hogy ki az egészen a végéig nem tudjuk meg, de még csak nem is lehet sejteni.

Ezért imádtam annyira ezt a könyvet!
Ez volt az első Agatha Christie könyvem, de tudom, hogy nem az utolsó.

10/10

Arthur Golden - Egy Gésa Emlékiratai

Egy antikvárium kirakatában láttam meg a könyvet és azonnal tudtam, ez kell nekem. Mivel fimen már láttam, azt hittem már nem lesz olyan nagy hatással rám.
De meg kell mondjam számomra 1.000 szer jobban tetszett mint a film.

Gyönyörűen megírt történet, nagyon szépen megfogalmazva.

Csijó mindössze 9 éves amikor anyja nagyon beteg lesz, idősebb apja pedig más kiút nem lévén őt és nővérét, Szatszut eladja gésának.

A lányok a Kiotóba kerülnek, elválasztva egymástól. Nagyon érdekes, ahogy kibontakozik előttünk, hogyan is működik a gésák világa, s míg Csijó szenved a rá ruházott sorstól, nem is sejti, hogy nővérére még kegyetlenebb sors vár.

Nehezen ugyan, de a testvérek egymásra találnak, és szökni készülnek. Mint később kiderül, ez Szatszunak sikerül is. Csijó pedig kezd beletörődni sorsába, hogy belőle gésa lesz.

Egy váratlan találkozás teljes egészében megváltoztatja a gésákról kialakított nézőpontját, és lénye minden porcikája arra vágyik, hogy igazi, neves gésa váljék belőle.

Egy híres gésa veszi szárnyai alá, és nyomon követhetjük, hogy válik a kicsi Csijóból, Szajuri a gésa.
Akinek a szüzességét eladják, megtanulja mi az igazi árulás, a beletörődés a reménytelen szerelembe, túlélni a háborút, és soha többé nem látni az egyetlen családtagját, a nővérét.

Egy nagyon borús hangulatú regényre számítottam, de szerencsémre voltak benne humoros pillanatok.
Mindenkinek ajánlom a könyvet, mert nagyon megható történet. Csodaszép megfogalmazásba. És rengeteg tanulságos mondattal, amelyeket szorgalmasan ki is jegyzeteltem.


10/10


Kedvenc mondatok:

"Nem szabad boldogságot várnunk, azt nem lehet kiérdemelni. De ha az élet úgy hozza, az véletlen ajándék és nem tarthat örökké."

" A templomban látni lehet egy verset, melynek Veszteség a címe, és egy kőbe van vésve. Három szóból áll, de a költő összekarcolta az egészet. A Veszteséget nem lehet elolvasni, csak érezni."

Lisa See - Hóvirág és a titkos legyező

Ez az első általam olvasott olyan könyv, amelyből a kínai kultúráról (vagy annak egy részéről) kapok egy kis ízelítőt.

Nehezen szántam rá magam az elolvasására, nem gondoltam, hogy számomra értéket tartogat. De kellemeset csalódtam, méghozzá nagyon nagyot!

Ez a könyv egyszerűen lenyűgözött!!

Aki csak teheti olvassa el. Annyi bánat, keserűség érte akkoriban azokat a nőket (akikről a történet szól). Annyira igazságtalannak és kegyetlennek éreztem azokat a szabályokat, amiket rákényszerítettek a nőkre, hogy belesajdult a szívem. Megérteni és felfogni nem tudom, azt az elnyomást, és értéktelenséget, ami rájuk nehezedett.

A kultúrájuk beléjük ivódott és bár lélekben messze szárnyaltak, testükben eszükbe sem jutott, hogy ellenkezzenek a rájuk váró sorsnak. Beletörődtek, és amit csak tehettek próbálták legjobb tudásuk szerint tenni. Nem volt semmijük, csak a remény!

Remény arra, hogy jó családba születnek, hogy jó családba mennek férjhez, hogy férjük kegyes, anyósuk elnéző lesz. Ezen kívül semmijük nem volt. Még saját magukat is értéktelennek vallották.

Nagyon sokszor háborogtam az olvasott sorokon. Annyira elfogadhatatlan, megérthetetlen. De kár ezen rágódni, inkább leírom a történet lényegét.

Hóvirág és liliom kislánykoruk óta "laotungok". Megismerjük lábuk elkötésének fájdalmait, és barátságuk kibontakozását. Barátságuk egy életre szól. Férjhez mennek. Gyermeket szülnek. Minden örömüket és fájdalmukat megosztják egymással, és életük fontosabb állomásait a titkos legyezőjükre festik. Úgy gondolják nem állhat közéjük senki és semmi, mindenféle mocskos titkok derülnek ki, mégis kitartanak egymás mellett, mígnem egy aprócska félreértés miatt Liliom véget nem vet barátságuknak. S mire a dolgok tisztázódnak, már elkésett a bocsánatkérés.

Direkt nem részletezem, hogy legyen miért izgulni. Aki csak teheti olvassa el, rengeteget tanultam én is a könyvből.



10/10

Kedvenc mondatok:

"Olyan közel vagy hozzám, akár a saját szívem. Egymáshoz van kötve a jövőnk. Olyanok vagyunk, akár egy széles folyón átívelő híd. Egymás mellett haladunk. "

"Madárként képzelem el magam. Magasan szárnyalok a felhők között, és oly távolinak tűnik alattam a világ."

"Engedelmeskedj, engedelmeskedj, engedelmeskedj, aztán csináld azt, amit akarsz."

" A laotung kapcsolatot szabad választás alapján kötik, a szívbéli, barátság és az örök hűség szándékával."
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates