Jennifer Clement - Elveszett lányok országa

" A nevem Ladydi Garcia Martínez, barna a bőröm, barna a szemem, és barna gyapjas hajam van, pont úgy nézek ki, mint bármelyik ismerősöm. Gyermekkoromban anyám fiúnak öltöztetett, és Boynak is nevezett."

Mexikónak azon részén, ahol a marihuánaültetvények és a drogbárók uralják a dzsungelt, bármi megtörténhet.
A környéken egész falvakból tűnnek el a férfiak, hogy a közeli határon átkelve, vagy éppen átszökve új életet kezdhessenek Amerikában.
 Ezen az asszonyok lakta területen, született Ladydi, akit édesanyja fiúként nevelt, hogy megvédje őt a drogbáróktól. Valójában a faluban "csak fiúk születnek", mivel minden kislányt fiúnak öltöztetnek, így védelmezve őket. De ha a drogkereskedők mégis megneszelik, hogy leány van a közelben, és megjelennek a környéken a luxus limuzinok, akkor az asszonyok leleményesen a kertekbe ásott lyukakban rejtik el a lányokat.
Sajnos nem mindig sikerül idejében a rejtekhelyre érni...

" Ha lány lennék elrabolnának. Elég ha a drogkereskedők meghallják, hogy van valahol egy csinos lány, már száguldanának is fel a földjeinkre egy fekete Cadillac Escalade-ben, és vinnék a lányt."

A történetet teljes egészében Ladydi szemszögéből ismerhetjük meg. A szegény családban nevelkedett lány, a falubeli barátnőivel együtt küzd a túlélésért, ezen a kilátástalan vidéken, ahol virágzik az ember, és drogkereskedelem. Ahol a reményvesztettség elképzelhetetlen méreteket ölt. A közoktatás egy katasztrófa, hiszen csak az önkénteseket lehet rávenni /vagy inkább kötelezni/, hogy egy időre ebben a térségben tanítsanak, mivel hosszútávon senki sem akar ottmaradni. Az embereket megmérgezik a marihuánát gyomirtóval permetező repülőgépek, mivel a vegyszert inkább a falvak felett szórják szét, nehogy a drogkereskedők lelőjék a gépet.

Amit kiemelnék a könyvben, az Ladydi anyjához való viszonya. Ami bevallom számomra néha érthetetlen volt. Mintha a lány nem akarna kiszakadni ebből a közegből, tálán már beletörődött, vagy egyszerűen, ez a gyermekkora "hagyatéka". Ezzel szemben ott van az a rengeteg kettősség érzés, amikor az ember minden tizedik oldalon megkérdezi, hogy miért?

Nagyon különleges egy könyv ez. Mindig is tisztelettel olvasom egy olyan író könyvét, aki van elég bátor, hogy papírra vesse, ami felett más szemet huny, a saját védelme érdekében.
Minden országnak megvan az az oldala is, amit turistaként nem akarunk látni, de attól még ott van. Ez Mexikó "falon" túli oldala. A fájó valóság.

9/10

Libri Kiadó 2014 (Köszönet a kiadónak ezért a csodás borítóért!)
263 oldal


"Ha az ember hallgat valamiről, akkor az nem is történt meg. Valaki végül ír róla egy dalt, az biztos. Amiről elvileg nem lenne szabad tudni, vagy beszélni, az végül egy dalban köt ki."

Francesca Marciano - Szerelmem, Afrika

Ez valami igazán csajos, érzelmekkel teli volt, mint egy hullámvasút.

Történetünk szereplője Esmé, - egy vérbeli olasz művészlelkű családból való lány - aki afrikai vakációja során, úgy dönt, nem megy haza. 
Nem, ez nem az Afrikai szeretők!
Bár a történet hasonló mégis egy teljesen más szemszögből közelíti meg Afrikát. A Szerelmem, Afrika a Kenyában élő fehér emberek különös, néha már-már bizarr életét mutatja be. Ezek az emberek egy olyan kis -majdhogynem "belterjes" - közösséget alkotnak, akiknek tagjai szinte csak egymással érintkeznek. Kis létszámuk miatt mindenki volt már mindenkivel, mindenki tud mindent, és ez a változatlanság, ezen a kegyetlenül forró, kietlen kontinensen az őrületbe kergeti őket. 

 "Vannak férfiak, akikből sosem lehet férj. Ők mindig szeretők lesznek."

Az olasz művészcsaládból származó Esmé, anyja öngyilkossága után új életre vágyik, hogy végre önmaga lehessen.
Afrikába érkezése után,  lenyűgözi az egzotikus hangulat, a végtelen tér, a szabadság és dőzsölés. Így szép lassan Afrika magába fogadja. 
De ahogy elszakad minden nyugati kultúrából hozott beidegződésétől, lassan végtelen magány, és bezártságérzet lesz úrrá rajta. Ez a kettősség uralja az egész történetet. Hol a végtelen boldogság, hol a kirekesztettség érzete lengi körül, Esmé napjait.  
Egy nő története, aki keresi a lelki békéjét, a helyét a világban. 
Szerelem, szenvedély, megcsalás, halál, és a végtelen Afrika!

Már indulnék is csomagolni, hogy láthassam a végtelen Afrikát!
Felszabadító volt elolvasni!



8/10

Ulpius-ház 2004
319 oldal

"Hatalmas az olyan emberek tábora, akik mint P., képesek a saját maguk állította korlátok között leélni egy életet, tökéletesen beletörődve, hogy azokat sose lépik át."

"Meg kell tanulnod biztonságérzet nélkül szeretni, úgy, hogy nincs rajtad biztosítókötél, hogy elfogadd, be leszel hajítva az ismeretlenbe, ahol senki sem tudja, mi vár azon a veszedelmes helyen, ahol találkoznak a szelek."

"Ahogy hazafelé vezetek a szürkületben, az elmémben hordozlak: látom a szemed - a szürke milyen különös árnyalata! -, amint szeretkezés közben az enyémbe mélyed. Sosem gondoltam volna, hogy egyetlen látvány ily hosszú időre belevésődhet az emlékezetbe. És a hangod, amint azt suttogod: "Te. Te.""

Katherine Boo - Az örök szépségen túl

"Élet, halál és remény egy mumbai szegénynegyedben"

Az, hogy hova helyezzük magunkat a világban csak rajtunk múlik. Nézhetjük abból a szemszögből, hogy milyen csodás helyek vannak - úgy mint Srí Lanka, Luxemburg, Bali vagy Szardínia - mondhatjuk, ezekhez képest nem jó helyen vagyunk, de ha betekintünk egy kicsit egy olyan közösség életébe, mint a Mumbai reptér melletti szegénynegyed, Annawadi, bizony hálát kell adnunk, hogy igenis jó helyre születtünk.

India a 7. legnagyobb ország a földön. Mumbai az egyik az ország legnyüzsgőbb városai közül. Egy luxusszállodákkal pettyezett metropolisz, ahol a pompa árnyékában rengeteg nincstelen húzódik meg az Annawadi-hoz hasonló szegénynegyedekben.
A negyed egy mocsaras vidékre tákolt viskókból álló kis "falu". Lakosainak nem sok lehetősége van a túlélésre. Az egyik lehetőség a guberálás, amit Annawadi lakosainak legnagyobb része csinál, vagyis a közeli nemzetközi repülőtér szemetét összeszedve, azzal leleményes módon kereskedve jutnak éppen annyi pénzhez, ami elég a túléléshez, vagy még annyira sem. Ez az állandó feszültséggel, betegségekkel, a létért való küzdelemmel teli világ folyamatosan erőszakot szül, és ezt még tetézi az a tény is hogy bárhová is fordulnak segítségért az emberek, mindenhol csak lenyúzzák őket még egy kicsit. Korrupt kormánytisztviselők és rendőrök sora, zsarolásokkal nehezíti meg amúgy is kilátástalan helyzetüket.

A regény a "faluban" élő emberek életútjain keresztül mutatja be azt a szakadéknyi különbséget, a luxusnegyed és Annawadi között, amit csak egy köpésnyi terület választ el egymástól.
A szereplők, mind más és más személyiségek, akik különféleképpen élik meg a nyomort, mind máshogy keresik a kiutat, persze, ha keresik egyáltalán. Vagy éppen, már réges-régen feladták. Mégis van valami, ami összeköti őket, mind jobb sorsot akarnak maguknak.

Katherine Boo, olyan gyönyörűen fogalmazza meg Annawadit, hogy egy pillanatra az olvasó is odaköltözne, erre a nyomorúságos helyre.
Egyáltalán nem unatkoztam olvasás közben. Mire éppen unalmassá válna, újra felkelti a figyelmedet.
Pláne a végén az írónő jegyzete, amikor rádöbbensz, hogy ezek valóban megtörtént dolgok, amiknek ő szem, és fültanúja volt. Megdöbbentő, és dermesztő.
Az egyetlen dolog, amit bánok, hogy beleláttunk a nők, és a különösen bátor fiatalok világába, de egy kicsit háttérbe szorult a férfiak szemszöge, pedig szívesen olvastam volna, arról is, hogy azok az általában iszákos férfiak, hogyan látják a helyzetüket.



"Nyugaton és bizonyos előkelő indiai körökben a korrupció szónak csupán negatív jelentése volt, úgy tekinettték, mint ami gátolja India modern, globális célkitűzéseit. De a szegények számára - egy olyan országban, ahol a korrupció rengeteg lehetőséget lopott el - a korrupció volt az egyik valódi lehetőség, amely még megmaradt."

Maxim Könyvkiadó 2013
308 oldal
                                                            

 

      Annawadi

 

 Katherine Boo, Annawadiban

Lissa Price - A testbérlők

Szerettem volna valami jó kis fantasyt és egy kedves ismerősöm ajánlotta eme könyvet.

A történet dióhéjban:
A világon háború dúlt, ami miatt majdnem teljes generációk haltak meg. A spórabombák miatt csak a fiatalkorúak, illetve a jómódú idős emberek maradtak életben. Az elárvult gyermekek, az utcán élnek, a marsallok állandó üldözésében, akik szörnyű  intézetekbe gyűjtik őket.
Callie és kisöccse Tyler is az utcán, illetve elhagyatott épületekben tengődve próbálja túlélni a mindennapokat, de Tyler beteg, és egyre súlyosbodó helyzetük miatt Callie rákényszerül, hogy kihasználja egyetlen lehetőségét a pénzszerzésre, a testbankot.
Az intézményben a dúsgazdag idősek hetekre, hónapokra kibérelhetik fiatalkorúak testét, hogy újra átélhessék a rég elvesztett fiatalság minden örömét, persze szigorú szabályok között.
Ám a Callie agyába ültetett chip nem a megszokott rend szerint működik. A lány tudatára ébred, és lassan rájön, hogy egy összeesküvés részese...

Mielőtt nekiveselkedtem a könyvnek rengeteg negatív kritikát olvastam, de úgy voltam vele, csak összemelegedünk mi ketten, mármint a könyv és én, hiszen Stephenie Meyer- A burok c. könyve is hasonló történet, és azzal is sikeresen megbarátkoztam.
Körülbelül az első 100 oldalig minden rendben is volt, csak utána kezdett döcögni a történet. Letettem a könyvet és napokig nem is motivált a további olvasásra, de aztán nem hagytam magam, egy szuszra a végére értem, abban a hiszemben, hogy én aztán el nem olvasom a következő részt, de az utolsó pár oldal meggyőzött, kell nekem az a következő rész!

Hogy mi nem tetszett benne?
Nagyon jó az alaptörténet, de az összeállításban igazán lehettek volna kreatívabbak. Illetve a nyelvezete is nagyon gyermeteg. Az rendben, hogy egy fiatal lány meséli el, de amikor a 200 éves öreg beszél, ne olvadjon össze a tizenéves Callie stílusával!
Nem tetszett, hogy ezt az izgalmas történetet mesebeli vonatkozásokkal szőtték tele. Például, a báli jelenet a cipő elvesztésével, a szerelmi háromszöggel, ami nem is szerelmi háromszög, és egyebek.
Igazából legjobban azt sajnálom, hogy Tyler olyan kevés jelenetet kapott, pedig ő a könyv egy kulcsszereplője elvileg.

Végül egy hatalmas baki, nem tudom másnak is feltűnt e, de a könyv elején megemlíti Callie, hogy a szépkorúak mind ősz hajúak, amit alapból furcsálltam egy olyan világban, ahol a sebeket anyajegyeket, horzsolásokat pillanatok alatt tüntetik el, bababőrt varázsolva, majd a könyv végén a testbankban játszódó jelenetben, elhangzik egy mondat, miszerint, néhány szépkorú hetek óta fekhet ott, ami a hajlenövésükből is látszik. Mi van? Most akkor ősz a hajuk, vagy festett?? Vagy őszre festett? :-)

Összességében nem volt annyira szörnyű a könyv, mint, ahogy azt most gondolnátok. Főként a vége ami tetszett, mivel nagyon erős alapot képezett a folytatáshoz. Valószínűleg el fogom olvasni, de majd később, ha ezt már sikerült megemésztenem.

 10/ 6
 
Agave 2012
328 oldal
Eredeti cím:  Starters
Fordította: Fischer Anna