Molnár Ferenc - A Pál utcai fiúk

 Általános iskolás egyik kedvenc történetem osztom meg veletek Molnár Ferenctől A Pál utcai fiúkat!

Fülszöveg:
"Játék és harc, barátság és árulás, győzelem és halál. Molnár Ferenc regénye már száztíz éve a fiatal olvasók kedvence: az idők során készült belőle némafilm, hangosfilm, színdarab és zenés játék, közel két tucat nyelvre fordították le, több országban lett kötelező vagy ajánlott olvasmány. Szereplői – akik Molnár Ferenchez hasonlóan a budapesti Józsefváros szülöttei – ma már az ifjúsági irodalom halhatatlan hősei. Gyerekkorunkban mindannyian olyan bátrak szeretnénk lenni, mint Boka, olyan elszántak, mint Nemecsek, és vágyunk egy helyre, ahol otthon érezhetjük magunkat, akárcsak a Pál utcai fiúk a grundon. A regény alapján készült, azonos című zenés játékot Marton László rendezésében a budapesti Vígszínház mutatta be 2016. november 5-én. Jelen kiadás a nagy sikerű színdarab emlékezetes pillanatait idézi fel Gordon Eszter színes fotóinak segítségével."

 Móra könyvkiadó 2015
       206 oldal

Ismét egy kihíváshoz kerestem könyvet a Molyon, méghozzá egy kötelező olvasmányt kellett elolvasni. Erre a könyvre esett a választásom. Akkoriban is nagy hatással volt rám ez a történet. Most újraolvasás során ismét mély benyomást tett rám.

A történet 1889-es budapesti ifjúsági életbe kalauzolja el az olvasót. Két egymást ellenségnek tartó gyerekcsoport egymás elleni küzdelmét követhetjük nyomon. Egyik csapat a Pál utcai fiúk akiknek a főhadiszállása a grund, és vezetőjük Boka János. A másik csapatot a vörösingeseket  Ács Feri vezeti és Füvészkertbe van a főhadiszállásuk. Mindkét csapat katonás rendet követ, rangok alapján különböztetik meg egymást. Tábornoktól a közlegényig mindenki megtalálható a sorban.
Jobbára a Pál utcai fiúk életét mutatja be az író, iskolás és a délutáni elfoglaltságukat. Főhőseink közül a kis közlegény Nemecsek Ernő és barátja a kapitány Boka János nőtt legjobban a szívemhez. A kis közlegényt mindenki csak utasítgatja nem nézik igazából semmibe, de a maga módján mindig kitűnik a többiek közül. Többször is bátor tettet visz véghez, hol egyedül, hol csapatársaival (zászló visszaszerzés az ellenségtől, Ács Feri két vállra fektetése a csatában, Geréb leleplezése, stb). Szegény többször is kénytelen ruhástul a vízbe kényszerülni, ez okokból kifolyólag összeszed egy tüdőgyulladást.
A vörösingeseknek nem igazán volt játszóterük, ezért a grundot szemelték ki maguknak. Ott szerettek volna labdázni. Mivel ez a terület a Pál utcai fiúké volt, ezért hadat üzentek nekik. Őket Geréb is segítette aki árulóvá lett, és átállt a vörösingesekhez. Igazából nem vették be maguk közé csak kihasználták céljuk érdekében. Hogy miként zajlott a csata és hogy alakult a történet vége ezt a könyv elolvasásával tudhatjátok meg.

Összességében nagyon élveztem a könyvet így idősebb fejjel is. Kalandos, humoros, tragikus jelenetek is megtalálható benne, igazi ifjúsági történet. Mindenkinek csak a figyelmébe tudom ajánlani. Egy ilyen történet méltán került a kötelező olvasmányok közé.
Krisztián  
10/10


0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates