Stephenie Meyer - A burok

Na igen.

Hol is kezdjem? Talán azzal, hogy megláttam az akciós könyvek sorában a kedvenc könyvesboltomban. Előtte még nem hallottam róla, és a borítója miatt emeltem le a polcról. Nagyon meglepődtem, amikor megláttam az írónő nevét, ugyanis nagyon tetszett az Alkonyat sorozat is. Mikor elolvastam  hátlapján a tartalmát, vissza is tettem a polcra. Világűrből érkező idegen faj???

"Na ne! Ezt velem nem etetik meg!" - Valami ilyesmit gondoltam akkor. Otthon viszont kínzott a kíváncsiság és utánanéztem a neten a könyvnek, és utólag már örülök, hogy visszamentem és hezitálás nélkül vittem a kasszához.

A történet : A földet elfoglalja egy a világűrből érkező idegen faj, ami megszállja az emberek testét, így azok elméje megszűnik létezni, és a testükben (ami már csak egy burok) élik a kis boldog (ki tudja hányadik) életüket a mi földünkön, amit paradicsommá varázsoltak a maguk részére. 

Mindenki boldog, mindenki vidám, nincs bűnözés, nincs gyanakvás.

Egy több bolygót is megjárt lélek (Vándor) kapja meg (Melanie) az egyik utolsó  lázadó testét (ezzel kezdődik a történet), akinek az elméje viszont nem akarja elhagyni a testét. Melanie küzd az idegen betolakodó ellen a testében.

Vándort megszállják Melanie emlékei egy férfiról, a szerelméről, aki talán még most is ember. Nem tud ellenállni a rátörő érzelmeknek, így a lélek és az emberi elme egy azon testben indul a férfi keresésére az arizonai sivatagon át, akibe már mindketten szerelmesek. De azt még csak nem is sejtik, hogy ez milyen nehéz lesz.

Két dolog árulja el hogy egy testet elfoglalt egy lélek. Az egyik, egy kis rózsaszín heg a tarkón, a másik pedig az ezüstös ragyogás a szemükben.

Ha meg is találják a férfit, a szerelmüket, mégis mivel bizonyítják, hogy Melanie még ott van a testében?

Sokan írták a könyvről, hogy az első 150 oldalon nehezen rágódtak át. Nos én nem. Nekem pont hogy az eleje volt nagyon izgalmas, mert annyira kíváncsi voltam, hogy mi hogyan működik. Aztán csalódtam mikor Vándor olyan hamar eléri a célját. Valahogy nekem először nem tűnt a középrésze túl mozgalmasnak. Bár mindig történt valami mégis kevésnek éreztem. Aztán a vége megint nagyon beindult és csak úgy faltam. Mikor a könyvet már letettem és tiszta fejjel tudtam végiggondolni, akkor jöttem rá hogy az a középrész az így volt jó, ahogy volt. Pont az kellett oda és pont úgy ahogy volt. Attól lett a könyv, jó könyv. Egy érzelmes könyv.

Sosem gondoltam volna, hogy ezt a mondatot le fogom írni egy sci-fi regényről, de most meg kell hogy tegyem. SOKAT TANULTAM BELŐLE! Annyi mindenre rámutatott. Elsősorban az emberi érzelmek fontosságára. Mennyi mindent megtennénk azért akit szeretünk. Mennyire szerencsések vagyunk hogy szerethetünk, és hogy szeretve vagyunk. Elgondolkodtatott, hogy milyen rövid is az életünk, és hogy milyen buták vagyunk, amikor ezt a kis időt bánatra, gyűlöletre és bosszúra pazaroljuk.

10/10