Rosamund Lupton - Drága Tess!

Alig vártam, hogy megkaparinthassan a közeli antikváriumból. 2 nap alatt ki is olvastam. Csak éppenséggel a lehető legrosszabbkor. Hogy miért?
1. tél van, és ez már alapból egy lehangoló dolog (számomra)
2. amúgy is borongós a hangulatom

De semmi esetre sem bántam meg. Nem sok olyan könyv van, amiben ennyi igazságot vélek felfedezni. Ennyi mindenre ráébreszt, elgondolkodtat.

A történetet, nehéz lenne anélkül összefoglalni, hogy bármit is eláruljak az eseményekből, ezért csak körvonalazom.
Beatrice Kiszámítható, megfontolt életét éli New York-ban, amikor anyja telefonál, hogy húga, Tess nyomtalanul eltűnt.
Beatrice, azonnal hazautazik, hogy anyjával együtt kereshessék.
Amikor azonban előkerül Tess holtteste, és megállapítják, hogy öngyilkos lett a nővére ebbe nem tud beletörődni és magánnyomozásba kezd.
Beatrice elkezdi Tess életét élni. Odaköltözik a házába, megismeri a barátait, és mindezzel együtt, rá kell ébrednie, talán nem is ismerte úgy a testvérét, mint hitte.

Minél több információt gyűjt össze Tess életéről, annál inkább biztos benne, hogy Tess nem lehetett öngyilkos. S mire úgy véli megtalálta a gyilkost, már az ő élete is veszélybe került.

A könyv olyan, mint egy hosszú levél, amiben Beatrice meséli el Tessnek a történéseket, hogyan is talál rá a gyilkosára.
Nagyon tetszett ez a szerkezet, mert megdöbbentően közvetlen volt.

Nehéz írni róla és felidézni, mert nekem is van egy húgom, és akaratlanul is belegondol az ember....mi lenne...ha...

Összességében:

9/10

Betty Mahmudi - William Hoffer - Lányom nélkül soha

Régebben már olvastam a könyvet, de akkor (Nem is tudom miért!) nem tett rám ilyen mély benyomást. Talán még nem álltam készen rá, vagy nem "nőttem még fel hozzá". Hát, eljött az ideje, így újra nekiveselkedtem.

A történet:
Betty első, kudarcba fulladt házassága után (amelyből 2 fiúgyermeke született) nagy sokára beadja a derekát, hogy hozzámenjen a szimpatikus amerikában orvosként praktizáló iráni férfihoz, Mudihoz. Egy kislányuk is születik, Mahtab.
Mudi ráveszi Bettyt, hogy elutazzanak Iránba, meglátogatni az ő (hatalmas) rokonságát. A nő (2 fiúgyermekét és utolsó stádiumos rákbeteg édesapját hátrahagyva) rossz érzésekkel vág neki az útnak. (De nincs más választása, mint hogy elmenjen, ezt ha nagyon figyelünk, később megértjük, miért is.)

1984 augusztus 3. A "kiruccanást" 2 hetesre tervezik, de amint odaérnek, Betty és a kislány rádöbben, ez a két hét egy örökkévalóságnak fog tünni, ilyen körülmények között.Iránban elkeserítő Amerika ellenes eszmék élnek. Még az alap higiéniai szokásoknak is csak valamiféle kezdeti stádiuma dereng. Az emberek koszosak, büdösek, ünnepekkor, vagy csak 1 évben 1-szer fürdenek. Az iskolákban bőszen folyik a gyerekek fanatizálása, nincs saját gondolatuk, csak az a jó, amit oktatási rendszerük annak tart, és "Halál Amerikára!" felkiáltások ismételtetésével sulykolják beléjük az erőszakot, az amerika-ellenességet.Az oktatás nagy részben a szabályok kántálásából áll. Bármilyen fogamzásgátló módszer használatáért halálbüntetés jár. Ruszáriba, csadorba és mantóba burkolózva kötelező járnia minden nőnek, és ha csak a harisnyája kivillan, fegyveres nők hada állítja meg és emelik rá puskacsövüket.

A 2 hét letelte után, a nő, és családja minden eddigi félelme beigazolódik. Mudi nem engedi hazatérni feleségét és kislányát.
Bettynek, nincs más választása, el kell kezdenie az iráni nők életét élni. Akiknek nem sok mindenhez van joguk, azon kívül, hogy mindenben engedelmeskedniük kell a férjüknek. Betty szembesül vele, hogy attól a pillanattól, hogy hozzáment mudihoz és átlépte az iráni határt Mudi az ő mindenek felett álló ura és parancsolója, az iráni szabályok értelmében, gyermekük, Mahtab Mudi tulajdona!

Telnek a hetek, hónapok, Bettyt többször is kegyetlenül megveri Mudi. Kislányát elszakítja tőle, és minden lépését figyeli, figyelteti.
Szabadulása Iránból törvényes úton csak úgy kivitelezhető, ha otthagyja kislányát, így csak az embercsempészetre hagyatkozhat. Idővel belátja, hogy csak egy úton-módon kezdheti meg szabadulásukhoz vezető keserves utat. Ha asszimilálódást színlel, és minden erejével azon van, nehogy elveszítse józan ítélőképességét, és beszippantsa őt irán fanatikus világa és vallása.

A történet közben Betty visszaemlékezéseiből megismerjük kapcsolatuk előzményeit, egészen a megismerkedésüktől az elutazás napjáig.


Betty, (baráti kapcsolatai révén) szép lassan kialakít egy pókhálószerú kis hálózatot, ami mindegyre közelebb viszi őt szőkésük sikeréhez.

Csak ámultam, és el sem hittem amit olvasok. Amik igazán felnyomták a pumpám olvasás közben:

Állítják, (általában még a nők maguk is) hogy a nők ebben az országban nincsenek elnyomva. Á, dehogy!! Már hogy gondolhatnák ezt máshogy, hiszen azt sulykolták beléjük, legyenek engedelmesek, illetve ezt a példát is látták.

A nők nem fedezik egymás, szentül hiszik, ha valamit megtudnak és nem árulják el azon nyomban férjeiknek, büntetést fognak kapni "odafötről". Még akkor is megteszik az árulást, ha utána végig kell nézniük, hogy veri "barátnőjüket" félholtra a kedves férjük.

Nem ítélem el őket furcsa, de, valahol belül tisztelem őket azért, hogy hűek tudnak maradni ahhoz, amiben hisznek.
Betty másfél évig volt foglya egy idegen országnak, egy idegen világnak, de könyve alapján megtudhatjuk, egy pillanat sem volt ebben a másfél évben, amikor feladta volna a reményt. Borzasztó erős nő, aki bármire hajlandó volt, hogy lányával térhessen haza, Amerikába!

Ha magáról a történetről nem is írhatok olyat, hogy hű de jó volt, mindenesetre a könyvet nagyon precízen összerakták, egy percre se volt vontatott.
 El fogom olvasni a második részét is, arról is jókat hallottam.
Azt hiszem ezt nem értékelhetem, de mindent elárul, ha azt írom: Én kötelezővé tenném mindenkinek!

Joanne Harris - Csokoládé

A könyvet szintén Karácsonyra kaptam, és lett a második, amibe idén belevágtam. A könyv alapján készült, azonos című filmet már régebben láttam, és nagyon, de nagyon tetszett, ezért is áhítottam a könyv után. Be kell vallanom, hogy nagyon féltem, mert nagyon jóra számítottam és nem akartam csalódni. Kijelentem: NEM KELLETT!

Vianne Roscher és kislánya egy kicsi faluba érkezik, állandó vándorlásuk legújabb helyszínére: Lansqunet-be, és elhatározzák ez lesz vándorlásuk végállomása, itt megállapodnak.

Húshagyókeddi érkezésükkel nemsokára felfordítják a kis csendes francia falu életét.

Vianne csokoládézót nyit. A falu két részre szakad, egyik fele Vianne mellett a másik, minden erővel azon van, hogy ellehetetlenítse a nő különleges hatású csokoládézóját. Tudniillik Vianne csokoládézója gyógyír szinte mindenki problémájára.

Az ellentábor "vezetője", aki szinte szítja Vianne ellen az embereket nem más mint a helybéli pap: Francis Reynaud.

A történet mindösszesen 2 hónap, fejezetenként váltakozva ismerjük meg a történetet, hol Vianne szemszögéből, hol a pap gondolataiba látunk bele.

A faluba "vizi vándorlók" érkeznek, s hajójukkal elfoglalják a kikötőt. Itt is megmutatkozik a falu zárkózottsága, egyik boltba sem engedik be őket, de a csokoládézó előttük is nyitva áll.

Itt jön egy kis romantikus szál, Vianne és az egyik "vizikutya", Roux között, akit szintén szerettem.

Imádtam a hangulatot ami körüllengte, szinte éreztem a csokoládé olvadását a számba, sőt, még most is, ahogy ezt írom.

Szerettem Viannet, bár néha nem értettem vele egyet, nem ez a lényeg.

Reynaud nagyon vegyes érzéseket váltott ki belőlem, néha megértette és szerettem, néha ki tudtam volna radírozni a betűket, amiket gondol. :-)

A csokoládézó törzsvendégei is mind egytől egyig szerethető karakterek, hétköznapi problémákkal, akiknek nincs másra szükségük, csak, hogy valaki meghallgassa őket,egy kávé és egy szelet finom sütemény mellett.

A történet haladtával megismerjük Vianne életútját is, édesanyját, akivel szintúgy vándorló életmódot éltek.

Van egy kis boszorkányság is belecsempészve, amit nem tudok eldönteni, de szerintem a könyvben Vianne sem, hogy anyja kártyavetései, babonái igazak volnának, vagy csak anyja (szerintem kicsit megtört) elméjének szüleményei. De ez is mindegy, mert ezt is imádtam.

Ahogy ez a kis zárkózott, begyöpösödött faluba beköltözik egy kis vidámság, szín, és egy kis "bűn"  egyszerűen lenyűgöző.

Kiderülnek a titkok, amikből nem is kevés van, és az emberek végre megpróbálnak egymásra is figyelni, egymással is törődni, nem csak azt figyelni mi helyes, és mi nem.

Sokat adott nekem ez a könyv, és egyszerűen, imádtam, örülök, hogy a polcomon pihen, és tudom, ha előveszem vidámságot visz a szívembe!

Egy napra nincs az a nő, aki ne bújna bele a mindig vidám Vianne szerepébe.

Én személy szerint, alig várom, hogy elolvassam a folytatást!

Persze, hogy:

10/10 

Kedvenc mondat:

" Kínában az emberek fehérbe öltöznek a temetésekre"

"Rakétákat gyújtanak és pipacspiros csomagokban szerencsét hozó ajándékokat adnak egymásnak.Beszélgetnek, nevetnek, táncolnak, kurjongatnak.És a végén mindenki egymás után átugorja a halotti máglya parazsát, hogy megáldják a felszálló füstöt."

"Ők a halálban a halott életét ünneplik."

"Az élet egészét. Amihez a vége is hozzátartozik."

A Film

Így, hogy a filmet előre láttam (ugyan régen már) akaratlanul is a film szereplőit láttam magam előtt olvasás közben, de ez nem is volt baj, legalább nem csalódtam, hogy : " Ez nem is úgy néz ki, mint, ahogy elképzeltem!"

Nyilván a könyvet úgy filmvászonra vinni, ahogy van, nem lehet, de amit a film rendezője tett, mégiscsak csoda, mert a néző majdnem olyan jól érezheti a film hangulatát és mondanivalóját, mint a könyvben.

Szóval, aki nem olvassa el, annak kötelező a film, mert nagyon jó kedvre derít!

Na és a filmzene: TÖKÉLETES!

Doris Lessing - Az ötödik gyerek

Karácsonyra kaptam a páromtól 3 könyvet, köztük ezt is. Kivételesen úgy választotta nekem a könyveket, hogy az interneten elolvasta rövid kis lábjegyzetüket. :-)
Kedves tőled, köszi, jól választottál.

A történet: Adott egy lány és egy fiú a 60-as években, akik minden társadalmi norma dacára, nem vágynak másra, csak sok-sok gyermekre egy nagy házban, ahova a hatalmas rokonság minden ünnepre összegyűlik, és zsivajjal töltik be a teret.
A vágyuk teljesül, minden rokoni helytelenítés ellenére, megvesznek egy óriási házat és sorra születnek a gyermekeik. Az életük olyan, amilyennek elképzelték, megálmodták, bár pénzük nincs, így a háztartáson kívül minden költségüket gazdag rokonaik fizetik helyettük.

A rokonok minden ünnepre akár hetekre is odaköltöznek a házba. Kiélvezve a kiegyensúlyozott, boldog családi élet minden örömét. Harriett-nek (az anyának) segítsége is akad, édesanyja személyében, aki a háztartásból és gyermeknevelésből egyaránt kiveszi a részét, nem is kevéssé.

Minden szép és jó mindaddig, míg az anya 5-ödszörre teherbe nem esik. A rokonok ellenzik, és megvetik a házaspárt felelőtlenségük miatt, emellett az anya terhessége sem éppen egyszerű. Nehezen viseli, szinte szenved a magzattól, ez pedig kialakít benne egy utálatos érzést a méhében növekvő gyermek iránt.

Amikor Ben, az ötödik gyermek megszületik felbolygatja az egész család békéjét.
A gyermek agresszív kitörései, gyors növekedése, fizikai ereje, testi adottságai "gnóm, manószerű kinézete" (irja a könyv) mind megrémisztik a családot, mégsem esik szó semmiről, senki nem veszi a szájára, senki nem említí, hogy bármi baj lenne vele, egyszóval az anyán kívül senki nem ismeri be, hogy a gyermek beteg.
Még az orvos is egészséges gyermeknek állítja be, holott valahol belül, mindeki tudja, hogy nagy a baj. A rokonok elmaradoznak, féltik a saját gyermekeiket Bentől. A ház lassan kiürül, még a többi testvér is elvágyódik otthonról.
Az anya minden figyelmét csak ötödik gyermekének szenteli, próbálja fejleszteni, szocializációra nevelni, de semmi eredménye. A házassága kihülőben, a család szétesett, a rokonok eltűntek, de Harriett mit sem vesz észre mindebből.

Nagy nehezen beismeri, hogy nincs más lehetősége, intézetbe kell adnia Bent. A fiút elviszik, és úgy érződik egy kis időre minden a régi lesz, de mégis valahol mélyen ott van Ben, mindenki fejében.
Harriett nem bírja tovább és hazahozza Bent, annak árán, hogy ezmiatt a családi béke örökre felborul.
A férje szinte haza se jár a munkából, a gyerekek elköltöznek, a rokonok elmenekülnek, Harriette pedig mindent megtesz egyetlen beteg fiáért, míg-csak az is ki nem repül a házból. Konkrét befejezés nincs, az írónő a levegőbe lógva hagyja a történet végét, de ehhez a könyvhöz nem is illene a befejezés.

Nem egy nagy terjedelmű olvasmányról van szó, de így is jó volt, és bár néha kicsit sokminden történt néhány oldalon belűl, ez mégsem vesz el a könyv élvezhetőségéből.

Egy igazi családi dráma, ami akár így, akár úgy fejeződik be, sehogy sem lehet jó vége. 
Megismerjük egy anya gyötrelmeit, akinek beteg gyermeke születik. Beleérzünk, minden szépítés nélkül mit él át egy ilyen anyuka, aki feje fölött nem törhetünk pálcát, hiszen fogalmunk sincs, hogy mi hogy cselekednénk az ő helyébe.
Láthatjuk hogyan ítéli el a rokonság a szabad szellemű házaspárt, és mindenki félrefordított fejjel figyeli a kínok között vergődő nőt, mégsem tesz senki semmit, még csak empátiát sem tanúsít.

Őszinte leszek, nagyom megrendítő erről olvasni, és kell hozzá egy lelkiállapot.
Nincs szerethető karakter, néha egyetértettem a történtekkel, máskor felháborodtam. 

(Az egy dolog, amit nem értek, hogy ha nem futja a házaspárnak nagy házra, sok gyermekre, miért él úgy, mintha megtehetnék, holott más pénzéből élnek. Hogy lehet valaki boldog, amikor szinte minden költségét más fizeti helyette?) Ez csak egy költői kérdés.

Összességében jó könyv, és ajánlom mindenkinek, bár ha most terveznek babát, vagy éppen borús hangulatban vannak, inkább tegyék félre későbbre!

10/9

Kedvenc mondatot most nem tudok írni.