A történet:
Betty első, kudarcba fulladt házassága után (amelyből 2 fiúgyermeke született) nagy sokára beadja a derekát, hogy hozzámenjen a szimpatikus amerikában orvosként praktizáló iráni férfihoz, Mudihoz. Egy kislányuk is születik, Mahtab.
Mudi ráveszi Bettyt, hogy elutazzanak Iránba, meglátogatni az ő (hatalmas) rokonságát. A nő (2 fiúgyermekét és utolsó stádiumos rákbeteg édesapját hátrahagyva) rossz érzésekkel vág neki az útnak. (De nincs más választása, mint hogy elmenjen, ezt ha nagyon figyelünk, később megértjük, miért is.)
1984 augusztus 3. A "kiruccanást" 2 hetesre tervezik, de amint odaérnek, Betty és a kislány rádöbben, ez a két hét egy örökkévalóságnak fog tünni, ilyen körülmények között.Iránban elkeserítő Amerika ellenes eszmék élnek. Még az alap higiéniai szokásoknak is csak valamiféle kezdeti stádiuma dereng. Az emberek koszosak, büdösek, ünnepekkor, vagy csak 1 évben 1-szer fürdenek. Az iskolákban bőszen folyik a gyerekek fanatizálása, nincs saját gondolatuk, csak az a jó, amit oktatási rendszerük annak tart, és "Halál Amerikára!" felkiáltások ismételtetésével sulykolják beléjük az erőszakot, az amerika-ellenességet.Az oktatás nagy részben a szabályok kántálásából áll. Bármilyen fogamzásgátló módszer használatáért halálbüntetés jár. Ruszáriba, csadorba és mantóba burkolózva kötelező járnia minden nőnek, és ha csak a harisnyája kivillan, fegyveres nők hada állítja meg és emelik rá puskacsövüket.
A 2 hét letelte után, a nő, és családja minden eddigi félelme beigazolódik. Mudi nem engedi hazatérni feleségét és kislányát.
Bettynek, nincs más választása, el kell kezdenie az iráni nők életét élni. Akiknek nem sok mindenhez van joguk, azon kívül, hogy mindenben engedelmeskedniük kell a férjüknek. Betty szembesül vele, hogy attól a pillanattól, hogy hozzáment mudihoz és átlépte az iráni határt Mudi az ő mindenek felett álló ura és parancsolója, az iráni szabályok értelmében, gyermekük, Mahtab Mudi tulajdona!
Telnek a hetek, hónapok, Bettyt többször is kegyetlenül megveri Mudi. Kislányát elszakítja tőle, és minden lépését figyeli, figyelteti.
Szabadulása Iránból törvényes úton csak úgy kivitelezhető, ha otthagyja kislányát, így csak az embercsempészetre hagyatkozhat. Idővel belátja, hogy csak egy úton-módon kezdheti meg szabadulásukhoz vezető keserves utat. Ha asszimilálódást színlel, és minden erejével azon van, nehogy elveszítse józan ítélőképességét, és beszippantsa őt irán fanatikus világa és vallása.
A történet közben Betty visszaemlékezéseiből megismerjük kapcsolatuk előzményeit, egészen a megismerkedésüktől az elutazás napjáig.
Betty, (baráti kapcsolatai révén) szép lassan kialakít egy pókhálószerú kis hálózatot, ami mindegyre közelebb viszi őt szőkésük sikeréhez.
Csak ámultam, és el sem hittem amit olvasok. Amik igazán felnyomták a pumpám olvasás közben:
Állítják, (általában még a nők maguk is) hogy a nők ebben az országban nincsenek elnyomva. Á, dehogy!! Már hogy gondolhatnák ezt máshogy, hiszen azt sulykolták beléjük, legyenek engedelmesek, illetve ezt a példát is látták.
A nők nem fedezik egymás, szentül hiszik, ha valamit megtudnak és nem árulják el azon nyomban férjeiknek, büntetést fognak kapni "odafötről". Még akkor is megteszik az árulást, ha utána végig kell nézniük, hogy veri "barátnőjüket" félholtra a kedves férjük.
Nem ítélem el őket furcsa, de, valahol belül tisztelem őket azért, hogy hűek tudnak maradni ahhoz, amiben hisznek.
Betty másfél évig volt foglya egy idegen országnak, egy idegen világnak, de könyve alapján megtudhatjuk, egy pillanat sem volt ebben a másfél évben, amikor feladta volna a reményt. Borzasztó erős nő, aki bármire hajlandó volt, hogy lányával térhessen haza, Amerikába!
Ha magáról a történetről nem is írhatok olyat, hogy hű de jó volt, mindenesetre a könyvet nagyon precízen összerakták, egy percre se volt vontatott.
El fogom olvasni a második részét is, arról is jókat hallottam.
Azt hiszem ezt nem értékelhetem, de mindent elárul, ha azt írom: Én kötelezővé tenném mindenkinek!
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése