Guy De Maupassant - Bel Ami - A szépfiú

Régóta morfondíroztam, hogy elolvassam ezt a könyvet, vagy sem. Féltem, hogy nehéz lesz a nyelvezete, így nem tud lekötni, de nem bántam meg, hogy belefogtam. :-)

Összefoglaló:
Georges Duroy, egykori őrmester szerényen éli nyomorúságos életét Párizsban, mígnem egy véletlen találkozás folytán, sikerül bekerülnie a hőn áhított felsőbb körökbe.
Georges újságírónak szegődik. Ám amilyen lassan tanul bele az újságírás mesterségébe, olyan gyorsan ébred rá, hogy pénzt és megbecsülést, valami egészen más módszerrel, sokkalta gyorsabban szerezhet magának. Így hát hódító hadjáratba kezd. 
Feleségül veszi a megözvegyült, megközelíthetetlen Madeleine-t. Azonban nem minden alakul a tervei szerint.
Főszereplőnk ide-oda csapong, mindenkit és mindent kihasználva. Minden pillanatban azt lesi, mikor húzhat valamiből hasznot. Mindenre képes, hogy befolyásos, jómódú ember lehessen belőle, és bizony el kell ismerni, jól is csinálja.Gátlástalan, kapzsi, irigy, és nem utolsó sorban hűtlen...

Már megint a filmet láttam előbb, bár azt nem tudnám megmondani, hogy ez a tény ebben az esetben előny, vagy hátrány. Az biztos, hogy, mindenképp jobban el tudtam hinni, hogy Duroy valóban egy jóképű ember. (nyilvánvalóan Robert Pattinson szerepe miatt) Őszintén megmondom, a vége felé az olyan szövegektől, mint: " a bajuszával megcsiklandozta a nő tarkóját" a hideg rázott... :-)

Volt benne egy rész, ami nagyon nyomasztó volt, mégpedig a halál ábrázolása, a hullaszag, és egyéb hideg rázós dolgok, bár lehet csak én vagyok ennyire kényes. Mindenesetre az egész történetet végigkísérte valami keserű, nyomorult érzés. Néhol viszont nem tudtam megállni mosolygás nélkül. :-)

Valahogy nekem Georges Duroy sokkal szimpatikusabb a filmben. A könyvben durva, sértegető, néha egyszerűen nem is értem. Nem beszélve a bajuszáról!!! Jó persze megértem, ahogy változnak az idők változik vele ez is, na de gondoljunk bele, ha a mozivásznon egy pödört bajszú alak játszaná, manapság nem igazán hinnénk el, hogy ő a csábító, akiért epednek a nők. Mindenesetre nagyszerű a karakterválasztás, korunk egyik legismertebb "szépfiú"-ja, Robert Pattinson, valóban kitűnő karakter ehhez a szerephez.

A regény 1885-ben jelent meg, de azt kell hogy mondjam, bizonyos nézőszögből, ma is ugyanúgy helytálló a történet. Több filmváltozat és sorozat is készült a mű alapján, a mozikba 2012-ben, Robert Pattinson, Uma Thurman, Christina Ricci, és Kristin Scott Thomas főszereplésével került ez a remek film.

Kedvenc mondat:
"A pénz végre is nem érdemli meg, hogy annyit törődjék vele az ember."

10/10

Néhány borítóváltozat, csak, mert némelyik nagyon vicces :-)













Tessék megnézni a fimet is!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates