Ian McEwan - Vágy és vezeklés

A könyvből készült filmet már többször megnéztem és nagyon szeretem, ennek hatására döntöttem úgy, hogy itt az ideje elolvasni.
Bár, bevallom tartottam is tőle, hogy nem e lesz nagyon unalmas, de egész jó sült ki belőle.

Összefoglaló:
"Briony, a tizenhárom éves kislány az ablakból meglesi nővérét, Ceciliát, amint az a szolgálójuk fia, Robbie előtt "levetkőzik". Az amúgy is nagy képzelőerővel bíró kislány egész csinos kis történetet sző a látottak köré, és mindennek csak tragédia lehet a vége."

A négy külön kis részből álló regény első része:
(1935)
Az első rész csupán egy két nap eseményeinek az összefoglalása, több nézőpontból is megismertetve. A hirtelen fellobbant szerelmet, a sok véletlen egybeesést és az elkerülhetetlen tragédiát mutatja be rendkívüli részletességgel.

A második rész:
(5évvel később)
A fiatal szerelmeseket elszakította egymástól az a bizonyos 5 évvel ezelőtti esemény.
Robbie a háborúban, a francia fronton szolgál, Cecilia elhagyta a családját és ápolónőnek áll. Briony pedig vezekel, a vég nélküli munkával, és azzal hogy megpróbálja helyrehozni a helyrehozhatatlant.
Ebben a részben Robbie szemszögéből ismerjük meg az eseményeket, a nyers és torokszorító háborús képeket, na és persze a Ceciliáért érzett végtelen szerelemet.

A harmadik részben Briony életútját ismerjük meg, a végzetes 5 évvel ezelőtti esemény indokait, miértjeit, illetve azt hogyan próbálja (vagy éppen nem próbálja??) jóvátenni a bűneit.

Végül a negyedik részben fény derül a miértekre, a megdöbbentő igazságra.


Bár a könyv végén más a befejezés, mint amit az ember gondol, mégis a könyv elolvasása után nincs olyan érzése az embernek, hogy hiányzott volna a Happy End. Nem tudom hogy érte el ezt az író, de nekem ez nagyon tetszett.
Ami viszont nem az a néhol idegtépően részletes leírások, főleg a háborús résznél. Bár az is igaz, hogy ettől annyira fájdalmasan reális. Szinte látja maga előtt az ember, érzi a szagokat, a fájdalmat...

Tehát összességében nagyon tetszett a könyv, főleg ahogyan felépítette az író, az egyszerűen zseniális.

8/10

„ különben is, másokhoz mérje magát az ember, ez az egyetlen igazi mérce.”

A film:

A filmet Keira  Knightley miatt néztem meg legelőször, mivel nagyon szeretem a filmjeit, és meg kell mondjam most is remek az alakítás!  Egyike azon filmeknek, amiket a könyv alapján tökéletesen adaptáltak. Nagyon jó a film.

 




0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates