A könyvből készült filmet már többször megnéztem és nagyon szeretem, ennek hatására döntöttem úgy, hogy itt az ideje elolvasni.
Bár, bevallom tartottam is tőle, hogy nem e lesz nagyon unalmas, de egész jó sült ki belőle.
Összefoglaló:
"Briony, a tizenhárom éves kislány az ablakból meglesi nővérét, Ceciliát,
amint az a szolgálójuk fia, Robbie előtt "levetkőzik". Az amúgy is nagy
képzelőerővel bíró kislány egész csinos kis történetet sző a látottak
köré, és mindennek csak tragédia lehet a vége."
A négy külön kis részből álló regény első része:
(1935)
Az első rész csupán egy két nap eseményeinek az összefoglalása, több nézőpontból is megismertetve. A hirtelen fellobbant szerelmet, a sok véletlen egybeesést és az elkerülhetetlen tragédiát mutatja be rendkívüli részletességgel.
A második rész:
(5évvel később)
A fiatal szerelmeseket elszakította egymástól az a bizonyos 5 évvel ezelőtti esemény.
Robbie a háborúban, a francia fronton szolgál, Cecilia elhagyta a családját és ápolónőnek áll. Briony pedig vezekel, a vég nélküli munkával, és azzal hogy megpróbálja helyrehozni a helyrehozhatatlant.
Ebben a részben Robbie szemszögéből ismerjük meg az eseményeket, a nyers és torokszorító háborús képeket, na és persze a Ceciliáért érzett végtelen szerelemet.
A harmadik részben Briony életútját ismerjük meg, a végzetes 5 évvel ezelőtti esemény indokait, miértjeit, illetve azt hogyan próbálja (vagy éppen nem próbálja??) jóvátenni a bűneit.
Végül a negyedik részben fény derül a miértekre, a megdöbbentő igazságra.
Bár a könyv végén más a befejezés, mint amit az ember gondol, mégis a könyv elolvasása után nincs olyan érzése az embernek, hogy hiányzott volna a Happy End. Nem tudom hogy érte el ezt az író, de nekem ez nagyon tetszett.
Ami viszont nem az a néhol idegtépően részletes leírások, főleg a háborús résznél. Bár az is igaz, hogy ettől annyira fájdalmasan reális. Szinte látja maga előtt az ember, érzi a szagokat, a fájdalmat...
Tehát összességében nagyon tetszett a könyv, főleg ahogyan felépítette az író, az egyszerűen zseniális.
8/10
„ különben is, másokhoz mérje magát az ember, ez az egyetlen igazi mérce.”
A film:
A filmet Keira Knightley miatt néztem meg legelőször, mivel nagyon szeretem a filmjeit, és meg kell mondjam most is remek az alakítás! Egyike azon filmeknek, amiket a könyv alapján tökéletesen adaptáltak. Nagyon jó a film.
skip to main |
skip to sidebar
"Könyvekről, mindenkinek..."
Ian McEwan - Vágy és vezeklés
on 2015. március 22., vasárnap
Címkék:
film is készült belőle,
Romantika,
Szerelem,
Ulpius ház kiadó
Bejegyzések
Ezt olvasuk most:
Keresés
Címkék
11. század
12. század
13. század
13.-14 század
14. század
16.század
17.század
18. század;
19.század
20.század
21. század
21. század;
303 magyar regény
Afganisztán
afrika
Agave
Alexandra kiadó
Állattörténet
Álomgyár Kiadó;
Amerika
Anglia
Animus kiadó
Arab világ;
Arany pöttyös
Athenaeum
Ausztrália
Ázsia
Barátság
Benyák Zoltán
Bookline
Boszorkány;
Brazil
bűnügyi
Cartaphilus könyvkiadó
Ciceró
Cirkusz
családon belüli erőszak
családregény
Delta Vision
dráma
egyiptom
elbeszélés
életrajz
Erotika
Erőszak
Európa könyvkiadó
Fantasy
Farkasok
Fátum-Ars kiadó
felkavaró
film is készült belőle
forradalom
Franciaország
Fumax kiadó
Gabo kiadó
General Press kiadó
Gold Book
Grafoman kiadó
gyermek- és ifjúsági irodalom
Gyilkosság
háború
hadtörténet
Helikon
Heroikus fantasy
Historium könyvkiadó
Holokauszt témakör
Humor
Hunok
I. világháború;
I.P.C. könyvek
idegen kultúra
Időutazás
ifjúsági
II.világháború
India
Indiánok
Irak
ismeretterjesztő
Jack London
Jaffa kiadó
Japán
JLX kiadó
Jodi Picoult
Kaland
kalandregény
kalóz
Kedvenc
Keresztes háború
Kerstin Gier
Kortárs
Kossuth kiadó
Könyvmolyképző kiadó
kötelező olvasmány
középkor
krimi
Kutyák
lélek
Libri könyvkiadó
lovag
lovak
Maffia
mágia
Magyar könyvklub
Magyar történelem
Magyarország;
Maxim könyvkiadó
megtörtén események alapján
Mélyen megindító
Misztikus
mitológia
Móra könyvkiadó
Művelt nép könyvkiadó;
Nagy könyv
Nobel-díj
női sorsok
önéletrajz
önismeret
Palatinus
Park Kiadó
Párkapcsolat
Pioneer Books
Piros pöttyös
Politika
pszichológia
rabszolgaság
realista
regény
Római Birodalom
Romantika
sárkány
Skandináv;
Skandinávia
Skócia
Sorozat
Spirituális
sporttörténet
Szépirodalom
Szerelem
szerzetesség
Szórakoztató
Tarandus kiadó
Thriller
Totem Plusz kiadó
Törökország
történelem
történelmi regény
Trivium kiadó
Ulpius ház kiadó
vadnyugat
vallás
vallástörténet
Varázslatos kelet
varázsló
Vikingek
vízi sportok
Rendszeres olvasók
Üzemeltető: Blogger.
Kedvenceink
Legolvasotabbak
Rólunk
- G.F. Zsú
- "Akinek könyv van a kezében, az valójában nincs is jelen. Nem kell kínálgatni aprósüteménnyel vagy innivalóval, mert a könyv láthatatlanná tesz."
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése