Lawrence Anthony és Graham Spence - Elefántsuttogó "Amit egy elefántcsordától tanultam életről, szabadságról és hűségről"

Mindenki álljon meg egy pillanatra! Most pedig csendben és nyugalomban gondolkozzunk el azon, miért vagyunk ezen a világon. Szerintem nem sokan tudják meg a választ, bármilyen mélyre is ásunk a fejünkben, csak kérdőjelek halmazát leljük, bizonytalanságot, az elveszettség érzését. Erre jön Lawrence Anthony, ez a lenyűgöző ember, és megmutatja, hogy kitartó munkával és bátorsággal meglelhetjük az életcélunkat, a küldetésünket ebben a világban. Az ő küldetése az elefántjai és a rezervátuma voltak.

"A földművelő, állattartó zuluk áldottnak tartják azt az eseményt, amelyet eső kísér. A természeti világgal összhangban élőknek égből hulló áldás az eső - maga az élet."

Fülszöveg:
"Amikor Lawrence Anthony dél-afrikai természetvédőt arra kérték, fogadjon be egy „rakoncátlanul” vad elefántcsordát a zuluföldi
 vadrezervátumába, a józan ész azt súgta neki, hogy ne tegye. Ám az állatok számára Anthony jelentette az utolsó esélyt: ha ő nem nyújt nekik menedéket, kilövik őket.
Anthony befogadta a csordát, és az évek múlásával maga is az elefántcsalád része lett. Miközben azért küzdött, hogy megnyerje az állatok bizalmát, rájött arra, mennyi mindent tanult tőlük életről, hűségről, szabadságról."

" Zulu barátaim számára ugyanis felfoghatatlan rejtély, miért nincs több feleségem. Buták vagytok ti, fehér emberek, mondják. Mindenki tudja, hogy egy asszony sok egy férfinak. Kettő még rosszabb, mert összefognak ellened. Hármat kell tartani, akkor mindig lesz egy, aki harcban áll a másik kettővel..."

Nagy öröm számomra hogy elolvashattam, és ráadásul a polcomon tudhatom ezt a könyvet.
A történetet körüllengi valami megfogalmazhatatlan nyugalom és béke. Néha sírtam, néha hangosan nevettem, vagy velük együtt izgultam, de volt olyan is, amikor még lapozni is alig bírtam, mert éreztem a levegőben a tragédia közeli bekövetkezésének szelét.
Lawrence Anthony személyében a természettel szemben egy teljes lényében alázatos embert ismertem meg . Thula Thula összes állatát a családja részének tekintette. Legyen az egy elefánt, egy krokodil, vagy csak egy kicsike pók, mind egytől egyig megilleti a háborítatlan, természetes élethez való jog. A rezervátumba zajló természetes vadvilági körforgás pedig maga a csoda. Örök hálám neki, hogy megosztotta velem ezt az érzést!
Csomagolni akarok és utazni Thula-Thulára. Már utána is néztem a kis luxus vendégházaiknak, és a repülőutaknak, aztán persze felébredtem álmodozásomból. Mindenesetre felkerült a bakancslistámra, méghozzá egy eléggé előkelő helyre. :-)

 Lawrence Anthony 1950-ben Jahannesburgban született. Kezdetben, mint felmenői, ő is a biztosítás, és ingatlanfejlesztési piacon dolgozott. A kilencvenes évek elején vásárolta meg a Thula Thula rezervátumot, de igazi karrierje akkor kezdődött, mikor egy természetvédő csoport felkérte, hogy fogadjon be kilenc rakoncátlan elefántot, különben lelövik őket. Vállalta a kihívást és emberfeletti kitartásával sikerült "megnevelnie" az elefántokat. Az ezt követő években létrehozott egy természetvédelmi csoportot, és segítségére volt a helyi törzseknek is.
Feleségével (Francoise Malby) két gyermeket neveltek fel Thula Thulán, majd két unokája is született.
2012-ben halt meg. Halála után az elefántcsorda a házához vonult, körülállták és két napon át virrasztottak.
Egy csodálatos ember, és remek mesélő volt. Örömmel emlékezek elefántjainak történetére, és csodálom azért, hogy megtalálta, és teljesítette földi küldetését.

Zsuzsi

" A halál szerves része az életnek. Ez a vadon valósága, és én ilyennek szeretem. Természetesnek és egyszerűnek, az ember anyagiassága vagy erkölcse nélkül."

10/10

Park Könyvkiadó 2014
424 oldal
Fordította: Lukács Laura

+ Egy gondolat:
Nálunk több vadász is van a családban és az ismerősi körökben is. Mindig is úgy voltam vele, hogy ezek az emberek valójában munkát végeznek. Nem engedik túlszaporodni egy-egy területen az állományt, megakadályozzák hogy betegségek terjedjenek el, vagy hogy genetikai rendellenességeket tovább örökítsenek az állatok. Most már egészen máshogy látom őket. Lásd a lenti idézetet!
Azt hiszem nem leszek sem vadász, sem lelkes természetvédő, a kettő között próbálok meg állást foglalni.

"Sok trófeavadásszal találkoztam életemben.Egytől egyig nagy természetbarátoknak vallják magukat, ismerik és "imádják" a vadont: tetteiket a szabályozott vadvilág megőrzés igényeivel igazolják, és értőn fűszerezik a legdivatosabb ökológiai hívószavakkal.Ám az igazság más - ezekben az emberekben a gyilkolás vágya munkál,

 amelyet csak úgy tudnak kielégíteni, ha saját kezűleg, 

erőszakkal kioltják egy másik élőlény életét."

 "A vadvilág mindig észnél van,

 a vadállat minden pillanatban harcra vagy menekülésre kész. 

A vadon örökké virraszt,..."