Benyák Zoltán - Az idő bolondjai

Őszinte leszek! Nehezen indult a kapcsolatom ezzel a bizonyos könyvvel. Az első pár oldalt ugyanis vagy tízszer elolvastam, ( Ha nem többször.) amolyan bemelegítésként. Bár lehet csak azért, mert előtte könnyedén olvasható könyvet lapoztam. De aztán hamar sikerült megszoknom, és ezzel együtt észrevettem, hogy kíváncsivá tesz, hogy megfog.
" Hé, hiszen ez jó!"

"Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkokat rejt, amelyek az történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tac Lachenskynek, a sziget egyetlen órásmesterének múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél."

Ez a kis ajánló szinte semmit nem mond a könyvről, de nem csoda, hiszen nincs egyszerű dolga annak, aki össze akarja foglalni ezt a történetet.


A könyv három külön kis életutat mesél, fejezetenként váltakozva, amik a végén összekapcsolódnak.  Mindhárom főhősünk ( kik önmagukban szánandó, mégis szerethető figurák) különös kapcsolatban áll a könyv központi témájával, az idővel. Mindegyikük más-más szemszögből mutatja be. Ki eltékozolta, ki a legjobb tudása, és vágya szerint használta fel a neki megadatott perceket, órákat, éveket... 
A történet felépítése tökéletes. A gondolatmenetei logikusan illeszkednek egymáshoz.

 Ez a kis könyv, amit körülleng egy különleges mélabús érzés, szinte elvarázsolt. Borongós hangulata, és a "kesernyés szájíz" ellenére, amit maga után hagy,  gyönyörűen megfogalmazott remekmű.  Valami olyanról mesél nekünk, amit mindannyian ismerünk és félünk. Az elmúlásról, az idő állandó folyásáról. Szerelemről, álmokról, vágyakról, halálról...


Hogyan is lehetne leírni azt,  ami nem fejezhető ki szavakkal? Benyák Zoltánnak ezzel a könyvvel sikerült.


(Csak egy gondolat: Nem tudom, hogy lázadjak e Tac Lachensky, az órásmester ellen, hogy miért olyan negatív. Miért csak a fiatalság a jó, miért csak a szépség a jó!? Vagy törődjek bele, hogy bármennyire is fáj elfogadnunk, igaza van!? )

Új kedvencet avattam!
10/10



 Idézetek a könyvből:
" A mulandóságban  csak a történetek tartanak örökké."

"Nem akkor válik az ember felnőtté, amikor pénzt keres, vagy ha megáll önállóan a lábán. Inkább akkor, mikor először meginog."

"...az élet nem elég hosszú ahhoz, hogy folyton a rossz emlékekre pazaroljuk az időt."

" Az embernek nem való az öröklét. Nincs az életnek súlya, és aminek nincs súlya, az elszáll egy könnyű nyári lélegzettel."


Grafoman Kiadó 2013
320 oldal