Jojo Moyes - Az utolsó szerelmes levél

Most teljesen rábíztam magam drága férjemre, Kriszre, hogy válasszon nekem egy olvasnivalót, méghozzá úgy, hogy nem hívjuk segítségül kedves Moly barátunkat. Csak úgy találomra, ami éppen bent lesz a könyvtárban. Nem is gondolná az ember milyen nehéz is így válogatni. Ő lett hát a kiválasztott, íme, és hogy jó választás volt-e? Mindjárt megtudhatod.

" Ha nem jössz, tudni fogom, hogy bármit is érzünk egymás iránt, az nem elég."

FÜLSZÖVEG:

"Ellie ​​századunk tipikus szinglije, aki az újságírói karrierje nyújtotta biztos jövedelmének és baráti társaságának köszönhetően alapvetően élvezi független életét. Jó kedélyét egyetlen dolog árnyékolja be: egy nős, családos férfiba    szerelmes.  A szerkesztőség archívumában – megírható téma után kutatva – véletlenül rábukkan egy levélre, melyben egy szerelmes férfi arra kéri kedvesét, Jennifert, hagyja ott a férjét, és utazzon el vele. Ellie az 1960-as években írt rejtélyes levélben saját titkos vágyait fedezi fel, ezért megpróbálja kibogozni a szerelmi történet szálait, bízva abban, hogy reményt meríthet a hajdani szerelmespár sorsából. 
Az eseménydús, váratlan fordulatokban bővelkedő regényben a múlt és a jelen romantikus, megható, szenvedélyes – olykor erotikus – képei váltakoznak. Jennifer a múltban próbálja megtalálni elveszett szerelmét, az időközben újabb szerelmes levelekre bukkanó Ellie pedig a jelenben igyekszik felkutatni az egykori szerelmeseket, és megtudni, vajon egymásra találtak-e végül?"

Carthaphilus 2012
576 oldal

" Ha engedném magamnak, hogy szeresselek, ez a szerelem felemésztene. Nem lenne semmi más, csak te. Állandóan rettegnék, hogy meggondolod magad. És ha végül tényleg meggondolnád magad, abba belehalnék."

 Ez a két gyönyörű és szövevényes szerelmi történet lassan bontakozik ki előttünk. Szinte megbabonáz a két női főszereplőnk. Ellie a "jelenben", Jennifer pedig az 1960-as években. Két teljesen különböző karakter, két eltérő közeg, mégis valójában a szenvedésük tárgya egy és ugyanaz, a szerelem, vagy annak hiánya.

A könyv teljes, az írónő minden szálat elvarr és tartogat jó pár izgalmas pillanatot, és meglepetést. Sok-sok-sok véletlen és apróságok sorozata, ami, ha nem így történt volna, akár sorsfordítók is lehetnének. Ezért a történet leglényegesebb mondanivalója számomra a "Mi lett volna, ha?". 
Mind eljátszottunk már ezzel a gondolattal, legyen bármiről is szó, hiszen a remény az egyetlen ami megmarad nekünk, amikor csalódás ér bennünket, és ez a kis kapaszkodónk, amivel gondolatainkban bármi megtörténhet velünk, csak az a fontos, hogy ne felejtsünk el élni, - élni abban és azzal amink van. Úgy ahogy Jennifer is tette oly sok éven át...

Amit kénytelen vagyok felhozni a könyv ellen, az sajnos az, hogy egyáltalán nem kedveltem meg Boot-ot (Jennifer szerelmét), ami számomra jelentősen vett el az értékéből. Amolyan csapodár, "mit tudom én, mit akarok" típus, nekem valahogy nem egy megbízható álompasi jelölt. Valószínűleg ezért is kell levonnom a pontozásnál, mert ez miatt egyszerűen képtelen voltam megérteni Jennifert. Nem mintha nem hatott volna meg a történetük, bár könnycseppet nem ejtettem, tragikus és egyben végtelenül gyönyörű, mégsem hatolt a velőmig. De ez senkinek ne vegye el a kedvét a könyvtől, hiszen ez egy remekül felépített, könnyen olvasható történet egy könnyed havazós délutánra.

Ez volt az első "teljes" olvasásom az írónőtől, egyszer már belekezdtem az "Akit elhagytál"-ba, de sajnos nem tudtam ráérezni,( meg mondjuk időm sem volt, abban az időszakban,) de ettől függetlenül valószínűleg olvasok még tőle.

 Zsú

8/10