Philippa Gregory - A Boleyn örökség /A Tudorok 3./

Reménytelenül beleszerettem az angol történelem eme szakaszába, és ez csakis és kizárólag Philippa Gregory-nak köszönhető. Egyszerűen beszippantanak, elvarázsolnak, megbabonáznak a történetei, főként mindezek tálalása, és megbolondítása, ráadásul olyan nagy áhítattal és szeretettel teszi mindezt, hogy én elhiszem, minden szavát elhiszem.

 "Két nő, aki megértette, hogy nem ura a sorsának. Bábuk vagyunk ezen a táblán és nem mi választjuk meg a lépéseket."
 
FÜLSZÖVEG:
"Ki ​​ne emlékezne George-ra, a mohó és csapodár udvaroncra, a gyönyörű, ám becsvágyó Anna királynéra, és Maryre, a másik Boleyn lányra, aki a három testvér közül egyedüliként élte túl VIII. Henrik kegyetlen bosszúját? Újra VIII. Henrik udvarában vagyunk, pár év múlt csak el a sorsfordító és vallásújító események óta, s a király udvarában két újabb áldozat-jelölt tűnik fel: a német Klevei Anna és a csalárd Howard család méltó sarja, a kis fruska Katalin. Az ő elbeszélésükből ismerhetjük meg ezt a vészterhes időszakot. A regény harmadik főszereplője és narrátora a korábban sógornőjét és férjét elveszejtő, számító Jane Boleyn." 

Palatinus 2008    
546 oldal
 "Számító asszonyok a hóhérbárd árnyékában"

A három fő karakter, akik szemén keresztül a történetet megismerjük valami zseniális.Tényleg annyira különbözőek, mind a jellemük, a neveltetésük, és ebből adódóan, a szóhasználatuk,  a viselkedésük. Annyira, de annyira eltalálta az írónő.

Egyik nézőpontunk a visszafogott, szigorú neveltetést kapott, vallásos és illemtudó Klevei Anna VIII. Henrik szelíd és erényes negyedik felesége, aki mindig, mindenben, és mindenkinek meg akar felelni, és aki egyedülálló módon megmenekült a király bárdjától.

Másik nézőpontunk a kis "fruska" Howard Katalin, Henrik ötödik felesége, aki rengeteg vicces percet okozott nekem, ugyanis remekül szórakoztam esetlenségén, butaságán, hiúságán, hogy szinte bármivel megvehető volt, és ahogy mindent előre begyakorolt. A kis naiv Katalin, aki a szépségén és az élet élvezetén kívül mással nemigen foglalkozott és persze a bálokon, a szép ruhákon, az ékszereken ja és persze a flörtölésen kívül nem is értett.

Harmadik szemszögünk pedig a számító és gonosz Jane Boleyn, aki egykoron megmenekült a hóhér bárdjától, hogy tovább mesterkedhessen Thomas Howard, Norfolk hercegének bábjaként. A telhetetlen asszony bármit megtenne a hercegnői címért, vagy egy újabb birtokért.
Valójában ő köti össze az egész történetet, hiszen ott volt mind Anna, mind Katalin királyné mellett, és szőtte a kis fondorlatait. Imádtam a karakterét, a naívságát, hogy mindent elhitt Thomas Howardnak, és tényleg azt hitte, hogy mindent megúszhat.
 "Így néz egy vénember az olyan nőkre, akik a lányai lehetnének; és közben olyan fiatalnak érzi magát, mint a saját fia."

Sok negatív véleményt olvastam a kötetről, olyat is, ami nem az írónő számlájára írja eme fantasztikus történet megszületését, mivelhogy megtörtént eseményekre alapulva íródott, de nekik innen üzenem, hogy keressenek egy alaptörténetet, és kreáljanak köré egy ilyen rendkívüli köretet, ahogy az írónő is tett, és megemelem a kalapom, ha sikerül, hiszem ehhez a könyvhöz rengeteg, de rengeteg türelem, ismeret és tudás szükségeltetett, hogy hű maradhasson a valósághoz, na és persze fantázia kellett, hogy mégis ilyen rendkívül szórakoztatóra sikeredjen.
Így születnek kérem a jó történelmi regények!
Nagyon jól szórakoztam a történeten. Szívvel ajánlom mindenkinek!
 Zsú
10/10


"Ebben az országban a király szava Isten szava...Csakis azt teszi, ami neki megfelel, ő dönti el, hogy mi helyes és mi helytelen, és aztán Isten akaratának tulajdonítja a saját kívánságát." 

 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...
 

Design in CSS by TemplateWorld and sponsored by SmashingMagazine
Blogger Template created by Deluxe Templates

Blogger Templates